Pisztolygolyót kapott a Medgyessy-bizottság elnöke

2002.08.07. 10:13
Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnöke pisztolygolyót talált a képviselői irodaházban lévő szobájában az egyik széken. A testület MDF-es elnökét már két héttel ezelőtt is megfenyegették, ám ahogy akkor, úgy most sem értesítette a rendőrséget. Medgyessy Péter és a MeH hozzájárulása alapján nyilvánosságra kerülhetnek a kormányfő szt tiszti tevékenységével kapcsolatos iratok - derült ki a bizottság szerdai ülésén.
Balogh László az újságírók kérdésére azzal magyarázta, hogy nem értesítette a rendőrséget és nem tett feljelentést, hogy ő maga is összefogdosta már a pisztolygolyót. A bizottsági elnök - elmondása szerint - nagyon meglepődött a golyó láttán, amit nem is ismert fel az első pillanatban, felháborodásának azonban csak a sajtó útján akar hangot adni. A politikus az üggyel kapcsolatban az irodaház őrzéséért felelős kormányőr parancsnokhoz fordult.

Balogh László először július 23-án beszélt arról, hogy életveszélyes fenyegetéseket kapott telefonon. Az MDF-es képviselő szerint nemcsak őt, hanem családját is megfenyegették, azonban nem kíván feljelentést tenni az ügyben.

Az őrezred látta a golyót

Balogh László, a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával foglalkozó országgyűlési bizottság MDF-es elnöke hivatalosan nem értesítette a köztársasági őrezredet arról, hogy szerdán lőszert talált a Képviselői Irodaházban lévő szobájában. Ezt Kardos Imre, az őrezred helyettes parancsnoka közölte az MTI-vel, azt követően, hogy Balogh László az ügyet sajtótájékoztatón ismertette. A parancsnok-helyettes elmondta: a képviselő szerda reggel egy lőszerrel a kezében kereste meg az irodaházban szolgálatot teljesítő egyik őrt. Azt kérdezte: a töltény éles-e és milyen lőfegyverbe való.

Az őrezred nem tett feljelentést

Ezt követően Balogh László elment, és elvitte a lőszert is - mondta el Kardos Imre. Az ügyet a szolgálatot teljesítő őr jelentette feletteseinek, Balogh László azonban nem jelentkezett náluk. A parancsnok-helyettes közölte, hogy a rendőrséghez ebben az esetben nem nekik, hanem a képviselőnek kell fordulnia. Mindazonáltal a Köztársasági Őrezred értesítette az V. kerületi Rendőrkapitányságot, hogy vegyék fel a kapcsolatot az ellenzéki képviselővel.

A képviselő vendégéé is lehetett a töltény

Ettől függetlenül az őrezred saját eszközeivel megvizsgálja majd, hogy mi történhetett - tette hozzá. Kardos Imre arról egyelőre nem tudott nyilatkozni, hogy az iroda kulcsát mikor és ki adta le. Tudomása szerint azonban a töltényt Balogh László titkárságának egyik székén találták. Mint mondta: az is elképzelhető, hogy a honatya egyik vendége ejtette ki. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a bejáratnál elhelyezett fémdetektoros kapu és a táskákat, csomagokat átvilágító berendezés egy lőszert is ki tud mutatni. Ezeken a vizsgálatokon csak azoknak nem kell átesniük, akik képviselői vagy állami igazolvánnyal rendelkeznek, ők - Kardos Imre elmondása szerint - mintegy 700-an vannak.

Ma az iratok beszélnek

Feloldották a miniszterelnök titkosszolgálati múltjáról szóló dokumentumok titkosságát - jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Balogh László. A parlamenti vizsgáló bizottság elnöke megkapta Medgyessy Péter és a Miniszterelnöki Hivatal hozzájárulását ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza a kormányfő szt tiszti tevékenységével kapcsolatos több tucatnyi dokumentumot.

Ugyanakkor még nem érkezett meg a Belügyminisztérium titkosítást feloldó határozata három, a D-209-es számú szt tisztre vonatkozó állományparancsa, így azokat a bizottság zárt ülésen fogja tárgyalni. A dokumentumok 1978, '81 és '82-ből származnak, és egyikük megegyezik a Magyar Nemzetben korábban megjelent irattal.

A nyílt ülésen tárgyalásra kerülő dokumentumok között többek között megtalálható a III/II-es főcsoportfőnökség javaslata a Medgyessy Péternek juttatandó 10 ezer forint értékű tárgyjutalomról, valamint a jelenlegi miniszterelnök 1982. október elsejei pénzügyminiszteri helyettessé történő kinevezése után kelt javaslat, amely szerint "szóban és írásban egyaránt úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kapcsolati rendszer kialakítása esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos tiszti szolgálatot." Ennek alapján Medgyessyt további aktív állambiztonsági szolgálatra javasolták, azonban ugyanezen év december 31-i hatállyal tartalék állományba helyezték.

Balogh újra meghallgatná Medgyessyt

A politikus szerint ugyanakkor ellentmondás van az iratokban található megállapítások és a között, amit Medgyessy Péter a bizottsági ülésen elmondott, ezért szerinte mindenképpen szükséges lesz a miniszterelnök újbóli meghallgatása. Toller László, a bizottság szocialista alelnöke arra kérte a bizottságot, hogy a meghallgatásokat legkésőbb vasárnap éjfélig fejezzék be. Balogh szerint erre azonban nincs esély, hiszen Nikolits István volt titkosszolgálatokért felelős miniszter, Békesi László és Hetényi István volt pénzügyminiszter meghallgatása is augusztus 12-re volt beütemezve. A bizottság ezután zárt ülésen folytatta munkáját a három állományparancs áttekintésével. A legközelebbi ülésre hétfőn kerül sor.

A rendőrség nyomoz a lőszer ügyében

Lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen az V. kerületi Rendőrkapitányság. A Köztársasági Őrezred bejelentése után a rendőrkapitányság helyszíni szemle bizottsága is kiment a Képviselői Irodaházba.
A szakemberek megállapították, hogy az irodahelyiségbe erőszakos behatolás nem történt. Zárszakértőt vontak be a vizsgálatba annak tisztázására, hogy hamis kulcs használatával bejuthatott-e valaki a helyiségbe.
A talált lőszerről a helyszínen megállapították, hogy az nem az objektumőrségnél rendszeresített készletbol származik. A lőszer pontos típusáról, esetleges származási helyérol a későbbiekben fegyverszakértő nyilatkozik.