Miklós
-7 °C
4 °C

Vagyonnyilatkozatokról csak személyeskedve

2000.12.06. 18:15
Meddő, személyeskedésektől sem mentes vita zajlott szerdán a Parlamentben a képviselők vagyonnyilatkozatáról közel öt órán keresztül. Három kormánypárti honatya javasolta a képviselők jogállásáról szóló törvény, és ehhez kapcsolódva a házszabály módosítását. A koalíciós oldalról legtöbbször az hangzott el, hogy az MSZP-nek és az SZDSZ-nek takargatnivalója van, míg az ellenzék felszólalói a Torgyán-féle villaügyet firtatták következetesen.
Az előterjesztések és a bizottság többségi és kisebbségi vélemények józan hangnemben zajlottak, később azonban már eluralkodott a vagdalkozó, személyeskedő hangnem a T. Házban a képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását kezdeményező javaslat és az ehhez kapcsolódó házszabály-módosítás általános vitájában.

Egy és nyilvános nyilatkozatot

Az előterjesztő Répássy Róbert tarthatatlannak és ostobának nevezte a vagyonnyilatkozatok jelenlegi szabályozását. Mint mondta, javaslatuk szerint a képviselőknek minden évben nyilvános vagyonbevallást kellene tenniük, amely kiterjedne vagyoni helyzetükre és gazdasági érdekeltségeikre egyaránt, vagyongyarapodásuk vizsgálatát pedig bárki kezdeményezhetné.

Az ugyancsak az előterjesztők nevében felszólaló a kisgazda Szentgyörgyvölgyi Péter Mátyás Mátyás király meséjéhez hasonlította a vagyonbevallás jelenlegi rendszerét: mivel a nyilatkozatokat meg kell semmisíteni, az olyan, hogy ,,hoztam is ajándékot, meg nem is". A honatya egész más érvekhez nyúlt az előterjesztés indoklásában, mint korábban a kormányoldal. Kifejtette: az újraszabályozásra azért van szükség, hogy a sajtó "durva, személyiségsértő módon ne pécézhessen ki magának egyes képviselőket".

A mentelmi és az ügyrendi bizottság többségi véleményét tolmácsolva a fideszes Salamon László örvendetes fordulatnak nevezte, hogy a leginkább kifogásolt részek kikerültek a javaslatból, Dán János kisgazda honatya pedig beszámolt arról, hogy helyesnek tartják a kettős bevallás megszűnését. Az ügyrendi bizottságban kialakult kisebbségi véleményt tolmácsolva az MSZP-s Géczi József Alajos politikai célzatúnak és szakmailag átgondolatlannak nevezte az indítványt és kijelentette: "nem kell rohammunkával bohócot csinálni az Országgyűlésből egy pártelnök villaépítése miatt".

Vissza a kályhához: Horn villaépítése

A személyeskedés és durva hangnem ezek után, a fideszes frakcióvezető-helyettes, Rogán Antal felszólalása után vette kezdetét. A vezérszónok felidézte, hogy Horn Gyula korábbi miniszterelnök villaépítésének körülményeire az előző parlamenti ciklusban nem voltak kíváncsiak a szocialista és a szabad demokrata képviselők, hanem - mint mondta - törvényt fogadtak el a vagyonnyilatkozatokról. Akkor az MSZP-és és az SZDSZ-es képviselők arra hivatkoztak, hogy nem a múltról akarnak beszélni, hanem a jövőre gondolnak - tette hozzá. A múlt a rossz törvénynek köszönhető, ez az önök múltja - fordult az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők felé Rogán Antal.

A szocialista Keller László a javaslatról szólva kijelentette: a Fidesznek a botránykeltés a célja. Az propagandacélokat és Torgyán József védelmét szolgálja, tette hozzá. Hangsúlyozta a többször hangoztatott MSZP-s véleményt, miszerint előbb az agrárminiszternek tisztáznia kell magát, s csak azután lehet a házszabályt módosítani annak érdekében, hogy ne csupán az összeférhetetlenségi, hanem a vagyonnyilatkozati eljárás során is fel lehessen bontani a titkos borítékot.

Az MDF elégedetlen a javaslattal

A kisgazda vezérszónok, Zsikla Győző szerint ,,akinek nincs titkolnivalója, az igennel szavaz a javaslatra" Úgy vélekedett: az MSZP-s és az SZDSZ képviselőknek vannak olyan társaik, akiket a frakció a nem szavazatával akar takargatni. Ezzel szemben a szabad demokraták nevében felszólaló Hankó Faragó Miklós átverésnek, a kormánypártok Torgyán József érdekében végrehajtott cinkos propagandamanőverének nevezte a javaslatot.

Az MDF részéről Balsai István helyettesítette a vezérszónoki felszólalások sorában a javaslatot a fórum részéről jegyző Horváth Balázst, aki hangsúlyozta: pártja érdekelt abban, hogy jó és alkotmányos törvény szülessen, a jelenlegi javaslat azonban még nem felel meg ezeknek a követelményeknek. A törvényjavaslat elfogadása nem fogja elérni célját, amit elvárunk tőle, ez azonban nem gátolhat meg minket abban, hogy jó törvényt alkossunk - fogalmazott az MDF-es politikus.

A MIÉP-es Fenyvessy Zoltán frakciója nevében minden olyan átvilágítást támogatott, amely tisztázza a közszereplők vagyoni helyzetét. Bírálta az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők álláspontját, amely véleménye szerint csupán kibúváskeresés az alól, hogy átlátható legyen a vagyongyarapodásuk.

Gyimóthy megpróbált rendet teremteni

Az ezt követő kétperces hozzászólásokban a honatyák helyenként legkevésbé a tárggyal foglalkoztak, sorozatosan hívták fel egymás figyelmét arra, hogy térjenek vissza vagyonbevallás kérdéséhez. Az elnöklő Gyimóthy Géza többször, sikertelenül kísérelte meg "mederbe terelni" a személyeskedésektől sem mentes vitát.

Az MSZP-s felszólalók - Keller László, Csákabonyi Balázs és Wiener György - szerint a javaslat súlyos tartalmi hiányosságokkal bír, hiányzik belőle például a szankciók meghatározása, továbbá az adatvédelmi biztos véleményezésére szorul. Kifejtették, hogy a vagyonnyilatkozatok kezelését képviselőkből álló bizottság helyett célszerűbb lenne a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumára vagy az Állami Számvevőszékre bízni.

Heves szópárbaj alakult ki Páva Zoltán komlói polgármester, valamint Körömi Attila fideszes honatya között: a kormánypárti képviselő szerint a baranyai városvezetőnek botrányos lakásszerzési ügyei vannak. Komló első embere erre azt válaszolta, hogy annak ellenére nincsen botrány, hogy Körömi ,,mindent megtesz, hogy másokat benyálazzon".

Répássy: nem győztek meg az ellenzéki érvek

Az újfent felszólaló Szentgyörgyvölgyi Péter szerint az ellenzék szándékosan nem akarja érteni, hogy a képviselők jogállásáról szóló törvény módosítása miről szól. Bauer Tamás, az SZDSZ részéről viszont azt hangoztatta, hogy a kormánypártok nem is akarják igazán elérni, hogy a jogszabály valóban módosuljon. Bauer úgy vélte, hogy a családtagok vagyoni helyzetének ismertetése a vagyonnyilatkozatban, sérti a hozzátartozók önrendelkezési jogát.

Előterjesztői zárszavában Répássy Róbert azt mondta: az ellenzéki érvek nem győzték meg arról, hogy a javaslat szándéka hibás lenne. Szerinte a választóknak tisztában kell lenniük a képviselők vagyoni helyzetével, és a problémát az előterjesztés jól kezeli. Ha az ellenzéki pártok nem fogadják el a módosító indítványt, akkor annak politikai és erkölcsi okai is vannak - vélekedett.

Az Országgyűlés ezt követően lezárta a javaslat általános vitáját.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.