Száz nap - plussz

2002.07.16. 19:02
Újabb száznapos programmal áll elő a kormány az első csomag befejezésé követően. Medgyessy Péter kormányfő szerint az ellenzéket térdre kényszerítés helyett sikerült inkább gondolkodásra kényszeríteni, amit az is jelez, hogy megszavazták a kormányprogramot kísérő költségvetési módosításokat.
Medgyessy Péter szerint azzal, hogy az ellenzék is megszavazta a száznapos program teljesítését lehetővé tevő költségvetési módosítást, bebizonyosodott: helyesen döntött, amikor azt az elvet képviselte, hogy gondolkodásra, nem pedig térdre kell kényszeríteni az ellenfelet. A miniszterelnök az elmúlt 50 napot értékelve hangsúlyozta: büszke az elvégzett munkára, amelyet annak ellenére értek el, hogy egy zaklatott ország irányítását vették át.

Ideiglenes csatazaj

Az ellenzékről szólva Medgyessy azt mondta, hogy a választási vereségbe belenyugodni nem tudók által keltet csatazaj csupán ideiglenes. A csendes többség békéjét most ez ugyan megzavarja, ám a kormányfő bízik abban, hogy hamarosan elülnek a mozgolódások. Medgyessy kormányülést követő sajtótájékoztatóján ehhez kapcsolódva elmondta, hogy kabinetje fő célkitűzései között tartja számon a múlttal való intézményes szembenézést, ám hozzátette, hogy a jóléti rendszerváltás is a kormányprogram egyik legfőbb eleme.

Száz nap még egyszer

Medgyessy bejelentette, kormánya kiegészíti a száznapos programot, és ennek érdekében megkezdődött a tárcák közti egyeztetés. A kormányfő konkrét tervekről még nem beszélt, de jelezte: az elképzelések között szerepel a családtámogatás j formáinak bevezetése is. Megerősítette hétfőn bejelentett döntését is, hogy az első száz nap után egy második száznapos programmal is előáll a kormány. Medgyessy szerint erre leginkább azért van szükség, mert így sokkal áttekinthetőbb és számonkérhetőbb a kabinet tevékenysége. Medgyessy egyelőre nem tudta megmondani, hogy a későbbiekben is ilyen rövid ciklusokra épül-e a kormány tevékenysége.