Négymillióval távozhat Medgyessy

2004.08.23. 11:21
Titkárság, személyes gépkocsihasználat, kérés esetén megfelelő lakás biztosítása illeti meg a jogszabályok szerint a távozó miniszterelnököt. Medgyessy Péter háromhavi végkielégítésre is számíthat, ami 1,287 milliós fizetését figyelembe véve megközelíti a bruttó négymillió forintot.
A politikai vezetők juttatásairól rendelkező jogszabály szerint hathavi illetmény jár a távozó miniszterelnöknek, ha kitöltötte miniszterelnöki megbizatásának négy évét. A szabályozás szerint ennek az összegnek a fele jár, ha legalább egy évig volt hivatalban, és ennél több akkor sem jár, ha szolgálati ideje több mint két év. Medgyessy Péter miniszterelnök havi fizetése jelenleg bruttó 1,287 millió forint, vagyis csaknem négymillió forint felmondási pénzzel távozhat Medgyessy Péter.

Akár lakás is járna

A szabályozás szerint Medgyessyt egy évig személyes gépkocsihasználat és testőr is megilleti, ez alatt at idő alatt legfeljebb harmincezer kilométert autózhat el a rendőrség által biztosított "megfelelő színvonalú" gépkocsival. Emellett a Miniszterelnöki Hivatal irodát és kétfős titkárságot biztosít a távozó kormányfőnek, szintén egy évig. További egy évig tizenötezer kilométernyi személyes gépkocsihasználat illeti a távozó miniszterelnököt, akinek megfelelő színvonalú lakást is biztosít a kancellária, ha ezt a távozó vezető kéri.

A közjogi méltóságoknak járó lehetőséggel eddig Göncz Árpád köztársasági elnök, illetve Sólyom László, az alkotmánybíróság első elnöke élt. Medgyessy aligha veszi igénybe a lehetőséget, hiszen a miniszterelnöki rezidenciába sem volt hajlandó átköltözni a sját házából, amit a Köztársasági Őrezred csaknem százmilliós költséggel láttott el védelemmel. Akkor a kormányfő azt mondta, hogy megbízatása lejárta után megvásárolja a biztonsági berendezéseket.

Egy évig nem aktuális a Medgyessy-villa ügye

Most a Köztársasági Őrezred illetékese az Indexnek azt mondta, leghamarabb egy év múlva lesz aktuális a berendezések elszállítása vagy eladása. A törvények szerint ugyanis a megbízatás lejárta után egy évig még jár Medgyessy Péternek a személyi biztosítás. A kormányfő azonban ezután sem vehet meg minden védelmi eszközt, mert vannak olyan berendezések, amelyek biztosan nem maradnak a Medgyessy-házban. Ilyenek például kamerák, amelyek nyomon követése folyamatos őrszemélyzetet igényel.

Százmilliós végkielégítés?
A Magyar Nemzet becslései szerint akár százmilliós költséggel is járhat, hogy új miniszterelnöke lesz Magyarországnak. Az új kormányfő ugyanis maga válogathatja meg, mely tárcavezetőkett tart meg és kiket küld el. A napilap szerint egy legalább egy éve a kormányban levő miniszter végkielégítése több mint bruttó 2,7 millió forint lehet, mivel a kormánytagok átlagfizetése 850 ezer forint. A közigazgatási és címzetes államtitkárok fizetése 858 ezer, a politikai államtitkároké 658, a helyettes államtitkároké 643 500 forint. Miután három évig senki sem tölthette be posztját, ezeknek az összegeknek a háromszorosára számíthat, akit elküldenek.