Medián: a helyzet változatlan, de a többség optimista

2002.05.29. 16:00
Tovább erősödött a politikai élet kétpólusú elrendeződése. A Medián választások utáni első kutatása szerint a két nagy párt támogatottsága az elmúlt hetekben is növekedett. A két nagy párt támogatottsága továbbra is fej-fej mellett áll, ám "hazai pályán" mindkettő szélesíteni tudta szimpatizánsainak körét. A közös listán parlamentbe jutott MDF-re jelenleg a választók 1 százaléka szavazna.
A Medián Intézet május közepén végzett felmérése szerint választások utáni hetekben nem csökkent a polgárok politikai aktivitása, és továbbra sem állt be jelentős különbség a két nagy párt támogatottságában.

Egy százalékos az MDF

A választópolgárok 77 százaléka "most vasárnap is elmenne szavazni", és éppen annyian szavaznának az MSZP-re, mint a Fidesz-MPP-re: a választani tudó "biztos" szavazók körében mindkét párt támogatottsága 46 százalék. A teljes népességre vetítve viszont a szocialisták a maguk 38 százalékával egy ponttal tudták megelőzni a Fideszt.

Szavazási szándékok 2002. májusában (%)

A közös listán idnult Fidesz és MDF támogatottságát ebben a hónapban már külön mérte a Medián. Ez azonban nem igazán befolyásolja a leköszönő kormányoldal támogatottságát, hiszen a Magyar Demokrata Fórum egy százalékon áll, akárcsak a parlamentből kimaradt Centrum Párt és a MIÉP. A két nagy párt erősödése tehát közvetlenül a választás után is folytatódott, a kisebb pártok közül egyedül az SZDSZ stabilizálta a szavazóközönségét a választáson elért 5 százalékos eredmény körül.

Vörös főváros, narancs falu

Az MSZP és a Fidesz táborának látszólagos stabilitása ellenére úgy tűnik, hogy a választások első fordulója óta a választópolgárok jelentős része változtatta meg a pártpreferenciáját. Ez leginkább abból sejthető, hogy mind a Medián választás előtti utolsó felméréséhez, mind az első fordulós hivatalos eredményekhez képest a szocialisták tovább növelték egyébként is tetemes előnyüket a fővárosban, míg a Fidesz hasonló mértékben bővítette közönségét a falvakban.

Mindenki bízik valamiben

A politikai megosztottság ellenére - legalábbis a korábbi kutatásokban tapasztalt pesszimizmushoz képest - igen optimista a közhangulat. A Medián kutatásainak bő egy évtizedes történetében még soha nem mondák ennyien azt, hogy az országban általában véve jó irányba mennek a dolgok. Bár négy évvel ezelőtt - az Orbán-kormány megalakulása idején - a bizakodók aránya egyetlen alkalommal már átlépte az abszolút többség határát (52 százalék), most áprilisban és májusban azonban még többen gondolkodtak így. Emellett a lakosság 55 százaléka a választások eredményére gondolva reménykedve néz az ország előtt álló időszak elé, és csak kevesebb, mint egyharmadukat tölti el aggodalom.

Nők a top 10-ben

A pozitív közhangulat megjelenik a miniszterelnök-jelölt megítélésében is. Medgyessy Pétert az emberek 59 százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben - valamivel többen, mint a választási kampány idején - ám a leköszönő miniszterelnök is megőrizte korábbi népszerűségét.

A tíz legnépszerűbb magyar politikus 2002 májusában(%)

Továbbra is Dávid Ibolya számít a legnépszerűbb pártpolitikusnak, a Fidesz-elnök Pokorni Zoltán jelentősen veszített a népszerűségéből - május közepén az őt ismerők 44 százaléka látta szívesen fontos politikai szerepben - és ezzel kiesett a tíz legnépszerűbb politikus köréből. Két szocialista hölgy politikus került be viszont a "top 10"-be; az egészségügyi miniszterjelölt, Csehák Judit, és a frakcióvezető Lendvay Ildikó. A listát egyébként Mádl Ferenc köztársasági elnök vezeti.

KÖZVÉLEMÉNY- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET