Szorossá vált a két nagy párt versenye

2005.10.20. 07:26
A héten már a második közvélemény-kutatás szerint hozta be a Fideszt az MSZP. A szocialisták leginkább saját táboruk aktivizálásával tették szorossá a versenyt.

Hibahatáron belülire csökkent a Fidesz előnye a szocialistákkal szemben, derült ki a Medián közvélemény-kutatásából. Hasonló eredményeket mutatott a héten a Gallup felmérése is, a kedden közölt adatok szerint a biztos szavazó, pártválasztók körében az MSZP már át is vette a vezetést.

A HVG heti számában közölt Medián-felmérés szerint a Fidesz még ez utóbbi csoportban is vezet, de július-augusztusi 17 százalékpontos előnye négy százalékpontra, a hibahatáron belülire olvadt. A közvélemény-kutató adatai szerint a Fidesz 48, az MSZP 44 százaléknyi szavazatra számíthatna a pillanatnyi állás szerint.

A Gallupnál az MSZP 45, a Fidesz 44 százalékon áll.

A pártok megítélésének változása a miniszterelnök-jelöltekre is kihat. A Medián mérése szerint Orbán négy százalékpontot rontott, Gyurcsány ugyanennyit javított, így kettejük küzdelme statisztikai értelemben döntetlenre áll, 48-47 Orbán javára.

A templomba járók elfordultak a Fidesztől

A szocialisták felzárkózása a Medián adatai szerint szavazótáboruk aktivizálódásának köszönhető. Jelenleg mindkét nagy párt potenciális szavazóinak hatvanhárom százaléka ígéri biztosra részvételét a választásokon.

A közvélemény-kutató adatai szerint a Fidesz valamennyi néprétegben vesztett támogatottságából. A szocialisták általános erősödése elenére megmaradt azonban a generációs szakadék, a Fideszt elsősorban a 18-39 évesek, az MSZP-t az 50-en felüliek támogatják elsősorban.

A korosztályok tekintetében a Fidesz hagyományosan erős támogatottsága ennek ellenére csökkent. Amíg júliusban a 18-29 éves korcsoport 49 százaléka, addig októberben már csak 41 százaléka támogatja a pártot. Meglepő csökkenés tapasztalható a rendszeresen templomba járó szavazók körében is: 51-ről 42 százalékra csökkent, de nem az MSZP javára (19 és 20 százalék).

Az MSZP a Fidesz rovására az alacsony jövedelműek körében erősített. Míg a Fidesz és az MSZP támogatottsága júliusban 47, illetve 19 százalék volt, októberben 38-25-re változtak az arányok.