Miklós
-7 °C
2 °C

Medián: csökkent a Fidesz előnye

2004.03.19. 07:26
A Medián legfrissebb, a Magyar Hírlapban közölt felmérése szerint 7 százalékkal csökkent a Fidesz előnye az MSZP előtt. Egy "most vasárnapi" választáson a biztos szavazók fele a nagyobbik ellenzéki pártra, mintegy négytizede a szocialistákra, hat százalékuk pedig az SZDSZ-re szavazna.
A Medián felmérése szerint a szocialisták nem szerezték vissza régi szavazóikat, a Fidesz veszítette el az újakat. Igaz, az MSZP elbizonytalanodott szavazóinak egy része újból aktívabbá vált. Könnyen lehet, hogy Medgyessy Péter kezdeményezései mozgósították őket - miközben maga a miniszterelnök márciusban is vesztett a népszerűségéből.

Medgyessy népszerűsége pedig még soha sem volt ilyen alacsony

Bár az MSZP helyzetének javulása feltehetően nem független a miniszterelnök közjogi javaslataitól és a vitáktól, a gazdasági témák háttérbe szorulása nem jelenti azt, hogy a kormány és a miniszterelnök megítélése túljutott volna a mélyponton. A kormány teljesítményével való elégedettség a januári negatív rekord óta érdemben nem változott (36 pont), Medgyessy népszerűsége pedig még soha sem volt olyan alacsony, mint márciusban. A százfokú skálán 41 pontra értékelték teljesítményét, ami ötpontos esés a múlt hónaphoz képest. A kormányfő a legnépszerűbb 67 ponttal 2002 augusztusában volt, ahogy kormánya is (62 pont).

A politikai napirend megváltozása azonban összefügghet azzal, hogy a Fidesz az elmúlt hónapokban nem tudta megtartani azokat a szavazókat, akik az emberek pénztárcáját közvetlenül érintő kedvezőtlen gazdasági hírek hatására két hónappal ezelőtt pártoltak át hozzá.

Nem nagyon van lejjebb

A nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága a teljes szavazókorú népességen belül január óta hat százalékkal csökkent, az MSZP-é azonban nem változott - vélhetően elérte azt a szintet, aminél már nem nagyon van "lejjebb".

A választani tudó "biztos" szavazók körében tapasztalt változásnak ez az egyik összetevője. A másik pedig az, hogy a februárhoz képest nőtt az MSZP-szimpatizánsok szavazási elszántsága, és ebben a hónapban már újra a Fidesz híveiéhez hasonló arányban mondták, hogy biztosan elmennének szavazni.

Úgy tűnik tehát, hogy a miniszterelnök kommunikációs offenzívája elsősorban a saját táborára volt hatással, ami abból is látszik, hogy csak az MSZP-szavazók körében nem csökkent a népszerűsége.

Dávid az első, Orbán az ötödik

A politikusi "élbolyban" nem történt más változás: továbbra is Dávid Ibolya vezeti a népszerűségi listát, Orbán Viktor pedig őrzi az ötödik helyet. Továbbra is jó helyezést érnek el az SZDSZ frontemberei, igaz, most pártjuk is viszonylag jól szerepel: támogatottsága a választások óta először most haladta meg kétszer egymás után az ötszázalékos "álomhatárt".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!