Gábor, Karina, Ders
7 °C
21 °C

Visszavonhatják a felnőttképzési médiapályázatot

2004.09.08. 13:26
A Nemzeti Felnőttképzési Intézet mdéiapályázatának visszavonását kérik a közösségi rádiók, mert állítják, a kiírás teljesíthetetlen feltételeket szab. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter a rádiók kérése alapján közvetíteni próbál, de a döntés a munkaügyi miniszteré.
A közösségi rádiókat tömörítő Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete a Fiksz Rádió kezdeményezésére levelet írt Göncz Kinga esélyegyenlőségi és Burány Sándor munkaügyi miniszternek, kifogásolva, hogy a Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI), felnőttképzést és az egész életen át tartó tanulást népszerűsíteni hivatott pályázati kiírásában teljesíthetetlen feltételek vannak.

Az összesen háromszázmillió forintos pályázaton egymillió forint a legkisebb igényelhető támogatás, de harminc százalék önrészt kell kell felmutatni készpénzben, megfelelő értékű önkéntes munkát, például, nem foganak el.

"Vonják vissza a kakaóbiztos médiapályázatot" - írták a minisztereknek a szabad rádiók. Sok más apró kifogás mellett a közösségi rádiók azt is nehezményezik, hogy értelmezésük szerint a kiírásban követelt referenciát a pályázó műsorszolgáltató csak évi negyvenmilliós bevétellel tudná teljesíteni.

A közösségi rádiók levelükben felhívták a figyelmet, nemhogy a felnőttképzés népszerűsítéséből, de semmi másból sincs évi negyvenmilliós bevételük. A Fiksz Rádió idén eddig mindössze 550 ezer forintos bevételt könyvelhetett el, és egyetlen magyarországi közösségi rádiónak sincs ekkora bevétele.

"A NFI pályázatával kapcsolatban hétfőn kaptunk jelzést a pályázat kifogásolt részleteiről" - tartalmazza az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal, az Indexnhez eljuttatott közleménye. A tájékoztatás szerint Göncz Kinga hétfőn a Parlamentben, szerdán pedig a kormányülésen is beszélt a pályázatról Burány Sándor miniszter úrral. "Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal ebben a kérdésben véleményt mondhat, felhívhatja a figyelmet az észlelt elemekre, de a kiíró döntése és felelőssége, hogy milyen körben kíván pályáztatni" - szögezi le a nyilatkozat.

"Cs. Kádár Péternek (a tiltakozást kezdeményező szabad rádiósnak) is eljuttatott közlésünk szerint a pályázat visszavonásával kapcsolatban mi csak arról tudtuk tájékoztatni, hogy az ügyben miniszter asszony felvette a kapcsolatot Burány Sándorral, de ez nem jelenti azt, hogy miniszter asszony kezdeményezte volna a pályázat visszavonását" - írja az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. A munkaügyi tárca csütökre ígért tájékoztatást az ügyben.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Egzotikus körutazások!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.