A többség elítéli a zavargásokat

2006. október 25., szerda 07:55

A megkérdezettek 43 százaléka szerint túlságosan agresszívan, 38 százaléka szerint megfelelő határozottsággal léptek fel a rendőrök október 23-án. Már kevesebben gondolják úgy, hogy Gyurcsánynak mennie kell, derül ki a Medián felméréséből.

A megkérdezettek többsége elítéli az október 23-i ünnep megzavarását, mert "az évfordulón együtt kellett volna ünnepelnie az országnak" - derül ki a Népszabadságban közzétett Medián-felmérésből, amelyet hatszáz fő telefonos megkérdezésével végeztek.

A válaszadók 25 százaléka gondolta úgy, hogy "nem csoda" az indulatok elszabadulása, hiszen éppen "'56 szelleme vitte utcára az embereket".

A közvélemény megosztott abban a kérdésben, hogy milyen volt a rendőrök fellépése a tüntetőkkel szemben.


A megkérdezettek 43 százaléka szerint túlságosan agresszívan léptek fel, 38 százaléka szerint megfelelő határozottsággal.

Hét-hét százalék véli úgy, hogy a rendőrök nem voltak elég határozottak, illetve a rendőröknek nem is kellett volna fellépniük a tüntetőkkel szemben.

A többség továbbra is úgy véli, hogy Gyurcsánynak le kellene mondania, bár az ezt helyeslők száma két hét alatt 56 százalékról 48 százalékra csökkent.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz