60-65 körzetet vihet a Fidesz a második fordulóban

2006.04.10. 07:59
Az Index becslései és az első fordulós eredmények alapján a 110 még nyitott választókörzetben a második fordulóban 50-ben MSZP-győzelemre van nagyobb esély, a Fidesz 54 helyen áll jobban, hat körzet teljesen kiszámíthatatlan. A Fidesznek húsz helyen még fordítania kellene ahhoz, hogy esélye legyen arra, hogy az MDF-el együtt többsége legyen a parlamentben. Míg a kormányoldalon szinte természetesnek tűnik az összefogás, a Fidesz-MDF együttműködés egyelőre kérdéses: a fórum néhány fővel növelheti frakcióját, visszalépések nélkül a Fidesznek esélye sincs a győzelemre.

Budapest: kormánypárti fellegvár

A főváros 32 körzetéből egy tucatot már az első fordulóban elvitt az MSZP, a Fidesznek komoly esélye csak két budai körzetben van, további 17 mandátum a kormánypártoké lehet. Az Index tippje a második fordulóra: MSZP 17, Fidesz 3. (Fővárosi eredmények itt>>>)

Két körzet sorsa bizonytalan. Balsai István (Fidesz) a 2-es választókerületben tíz százalékkal megverte ugyan Horváth Csabát (MSZP), ám az SZDSZ révén éppen ennyi tartaléka lehet a baloldal jelöltjének. Hasonló a helyzet a 17-esben, ahol Kupper András (Fidesz) és Józsa Imre (MSZP) egyaránt 40 százalékig jutott, ám az SZDSZ, illetve az MDF révén mindkettőnek van még mire támaszkodnia.

A Fidesz csak három választókerületben számíthat szinte bizonyosan győzelemre. Pokorni Zoltán eleve összeszedett 48 százalékot, tehát csaknem nyert már, Nagy Gábor Tamás a Várban pedig elkapta Kóka János gazdasági minisztert - 48:44 arányban -, ráadásul MDF-es jelölt végzett a harmadik helyen. Jók a sanszai Deák Andrásnak is, aki tízszázalékos előnyre tett szert az MSZP-s Szabó Vilmossal szemben, míg a harmadik-negyedik helyen egyaránt 11 százalékkal az SZDSZ-es Lakos Imre és az MDF-es Csapody Miklós végzett.

Baranya: döntetlen lehet a folytatásban

Négy választókerületben maradt a második fordulóra a döntés, három szocialista jelölt (Szili Katalin, Toller László, Páva Zoltán) az első fordulóban bejutott a parlamentbe. Az Index tippje: MSZP - Fidesz: 2-2 mandátum.

A szocialisták szinte nyertek Pécs 1. számú választókörzetében is, Bókay Endrének néhány száz szavazat hiányzott a 49,39 százalékos eredmény mellett a mandátumhoz, a Fidesz Páva Zsolt 38,37 százaléka és a kisebb pártok szereplésének ismeretében nem várható fordulat, hasonló a helyzet Szigetváron is. Mohácson fordított az állás: a Fidesz győzelme várható, Hargitai János 49,34 százalékot kapott. A legizgalmasabb a siklósi helyzet, hiszen a fideszes Kékkői Zoltánnak csak 41,69 százaléka van az MSZP-s Kocsi László 39,89 százalékával szemben, ám a harmadik helyen az MDF-es Marenics János végzett 13,62 százalékkal (az SZDSZ csak 3,3 százalékot gyűjtött) - kérdés, visszalép-e Marenics a második fordulóra.

Bács-Kiskun: négy helyen fordulhat az állás

Hét körzetben nem dőlt el a választás, ebből öt helyen a Fidesz-KDNP jelöltje áll az első helyen az első forduló után, Kecskemét két körzetében hajszállal a közös kormánypárti jelöltek állnak az élen. A megyeszékhelyen azonban a fordulat a valószínűbb, a Fidesz pedig hiába vezet, minimális előnyét elbukhatja Kiskunfélegyházán: mindössze tíz szavazat a különbség az élen álló Endre Sándor és a szocialista Garai István Levente között, ez számít idén az országos rekordnak. Kalocsán és Kiskunhalason annak ellenére a Fidesz futhat be, hogy jól szerepelt az SZDSZ, Bácsalmás biztosan, Baja valószínűleg a Fideszé lehet. Az Index tippje: Fidesz-KDNP: 6, MSZP: 1. Az MSZP-nek már ez is előrelépés lenne 2002-höz képest, mert négy éve egyetlen egyéni helyet sem tudott szerezni a megyében.

Békés: döntetlenközeli eredmény

A hétből hat körzetben nem dőlt el a mandátum sorsa - Szarvason a fideszes Domokos László nyert -, három helyen vezet az MSZP, hármon a Fidesz-KDNP jelöltje. Az Index tippje: MSZP 3, Fidesz-KDNP 3 mandátum. Békéscsaba és Mezőkovácsháza mellett egy hajszállal Gyula is balra dőlhet. Orosházán és Szeghalmon a szocialista előny ellenére fordíthat, Békésen biztos befutó lehet a Fidesz.

Borsod-Abaúj-Zemplén: szinte minden eldőlt

A 13 egyéni mandátumból csak három nem talált gazdára, a tízből kettőt fideszes (Ódor Ferenc, Tállai András), nyolcat MSZP-s politikus (Fedor Vilmos, Simon Gábor, Káli Sándor, Tompa Sándor, Tóth István, Faragó Péter, Gyárfás Ildikó, Kovács Tibor) szerzett meg. Az Index becslése: Fidesz-KDNP 2, MSZP: 1.

A maradék három helyből kettőben a Fidesz-KDNP jelöltje vezet, Molnár Oszkár Edelényben azonban csak 90 szavazattal előzi meg a szocialista Gúr Nándort (az MDF-es Veres Edit lett a harmadik, ami csökkenti a fordítás esélyeit), Sátoraljaújhelyen is biztosnak tűnik a fideszes Hörcsik Richárd győzelme, hiszen 48,52 százalékot szerzett a szocialista Vécsi István 36,92 százalékával szemben, ráadásul az MDF-es Jánosdeák Gábor lett a harmadik, a MIÉP-Jobbik jelöltje, Barati Attila a negyedik. Szerencsen a szocialista Szabó György 49,17 százalékot gyűjtött, és bár a liberális jelölt 1,66 százaléka nem tűnik túl erős támogatásnak a második fordulóra, a mandátum megszerzéséhez elég lehet.

Csongrádban két mandátum maradt

A hét körzetből ötben eldőlt a képviselői hely sorsa, győzött az MSZP-s Újhelyi István, Botka László, Buzás Péter és Szirbik Imre, valamint a fideszes Vincze László. Az Index tippje: Fidesz-KDNP: 2 mandátum.

Hiába kész az M5-ös, Szeged egyik körzetét bukhatja a kormányoldal: a második fordulóban várhatóan a Fidesz-KDNP jelöltje, Balogh László nyer 2. választókerületben. Most a közös SZDSZ-MSZP-jelölt Sándor Klára 23 szavazattal előtte végzett, a harmadik az MDF-es Ványai Éva lett 5,10 százaléka, továbbá a Centrum és a MIÉP-Jobbik jelöltjére leadott szavazatok elegendőek lehetnek két hét múlva a fordításhoz, míg a baloldalon nem látszik több tartalék. A jobbos fellegvárnak számító Hódmezővásárhelyen Lázár János (Fidesz-KDNP) 47,85 százalékot gyűjtött, ami már magában meglepetés, hiszen 94 óta mindig első fordulós győzelmet aratott jobboldali jelölt, de most sem fenyegeti veszély a mandátumot, hiszen a második helyezett független (egyébként volt fideszes) Balogh Jánosné 24,28, míg a harmadik MSZP-s Bacsa Pál 16,75 százalékot szerzett

Fejér: ötből négy mandátum lehet fideszes

Csak Warvasovszky Tihamér (MSZP) és Schmidt Ferenc (Fidesz-KDNP) nyert képviselői helyet. Az Index becslése az öt, még nyitott körzetre: Fidesz-KDNP 4, MSZP 1 mandátum.

Az öt körzetből háromban fideszes, kettőben szocialista jelölt áll az első helyen, és mindenütt a jelenlegi éllovasra lehet befutóként számítani. A legbizonytalanabbnak a második fehérvári körzet tűnik, de a fideszes Gógl Árpád tűnik esélyesebbnek, Sárbogárdon valószínű, Bicskén lényegében biztos a jobboldali győzelem, míg Dunaújvárosban és Gárdonyban a szocialisták az SZDSZ támogatásával megállíthatatlanok.

Győr-Moson-Sopron: négyből hármat nyerhet a Fidesz

Áder János, Ivanics Ferenc és Medgyasszay László (mindhárom Fidesz-KDNP) már bejutott, a maradék négy körzetből háromban is fideszes jelölt vezet. Az Index tippje: Fidesz-KDNP 3, MSZP 1 képviselői hely.

Győr város két nyitott körzetében az oldalak eredményét mérlegelve a Fidesz lehet a befutó, még akkor is, ha az egyikben Szijjártó Péter alig kilencven szavazattal vezet, Sopron pedig szinte biztos a jobboldali győzelem. A megye egyetlen szocialista előnyt mutató körzete Mosonmagyaróvár, az MSZP-s Tóth Tiborné nyert 44,63 százalékkal a fideszes Pap János (40,46 százalék) előtt, de az MDF-es harmadik helyezett Szabó Miklós 8,64 százaléka esélyt adhat a polgári jelöltnek a fordításra.

Hajdú-Bihar: lesz-e újabb Fidesz-áttörés?

Négy éve mind a kilenc körzetben fideszes jelölt nyert, nyolcan a második fordulóban. Most négy mandátum dőlt el az első fordulóban, Pósán László, Halász János, Kósa Lajos és Márton Attila is a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott be. Az Index becslése szerint: Fidesz-KDNP 3, MSZP: 2.

A maradék öt helyen három-kettő az állás az MSZP javára, ha az első helyeket nézzük, és a szocialisták van esélye, hogy meg is tartsák Berettyóújfalut és Balmazújvárost : utóbbiban mindkét nagy párt 40 százalék alatt szerepelt, kevesebb, mint 200 szavazatnyi különbséggel, így a 13,74 százalék SZDSZ szavazó viselkedése döntő lehet. Püspökladány viszont a mostani minimális szocialista előny ellenére már inkább fordulatot várunk, az MSZP-nek szinte nincs tartaléka a második fordulóra, Hajdúhadházon már most is majdnem mandátumot nyert a Fidesz, és esélyesebb Hajdúböszörményben is.

Heves: tarolhat az MSZP

A hat egyéni választókerületből kettőben szerzett mandátumot az MSZP (Érsek Zsolt - Hatvan, Godó Lajos - Heves), de a többi négy helyen is befutónak tűnik a szocialista jelölt. (2002-ben minden egyéni mandátumot a szocialisták vittek.) Az Index becslése 4 MSZP-s befutó.

Pétervására kivételével mindenhol az SZDSZ-é lett a harmadik hely (ott az MDF-é), de az ott induló Sós Tamás (MSZP) 49,18 százaléka is elégnek tűnik a mandátumhoz. Akárcsak az egri Nagy Imre 45,72 százaléka, a gyöngyösi Magda Sándor 47,54 százaléka (az SZDSZ-es Fodor Gábor 10,31 százalékot kapott) és a füzesabonyi Korózs Lajos ICSSZEM-államtitkár 48,82 százaléka.

Jász-Nagykun-Szolnok: Szekerest még megverhetik

A nyolc egyéni mandátumból hármat osztottak ki az első fordulóban. Az Index becslése a második fordulóra: MSZP: 4, Fidesz-KDNP: 1.

Kunszentmártonban és Mezőtúron a szocialista jelölt nyert (Farkas Imre és Rózsa Endre), Karcagon az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Varga Mihály lett a befutó. A többi öt hely mindegyikén a szocialista jelölt vezet, és közülük csak a Jászapátiban induló Szekeres Imrét (46,12 százalék) tréfálhatják meg könnyen a szavazók: a második helyezett fideszes Járvás István 40,63 százalékot kapott, a harmadik 3. az MDF-es Eszes Béla lett 9,81, míg a negyedik a MIÉP-Jobbikos Csomor András 3,44 százalékkal.

Komárom-Esztergom: szocialista fölény

Az ötből két körzetben nyert az MSZP, még egyben esélyes, két város bizonytalan. Az Index becslése a második fordulóra: MSZP 2, Fidesz 1.

Komáromban biztosnak tűnik a szoci győzelem, Esztergomban azonban bármi megtörténhet. Komáromban Zatykó János kilenc százalékkal vezet és csaknem mandátumot szerzett (49,74 %), Esztergomban viszont nem egész két százalék a különbség az MSZP javára. Az eddigi szocialista országgyűlési képviselő, Tittmann János 45,11 százalékot, a fideszes polgármester, Meggyes Tamás 43,15-öt kaptak, az MDF és az SZDSZ szavazatok oldalanként közel ugyanakkora pluszt jelenthetnek, hajszállal az SZDSZ erősebb. Mindössze 61 szavazattal vezet a megyében egyedül Fidesz-előnnyel forduló körzetben, Tatán Michl József, de a tartalékok az MSZP oldalán erősebbnek, mert az SZDSZ-es jelölt 7,42 százalékot (2492 szavazatot) kapott, míg a jobbldalt csaka MIÉP-es jelölt 1,68 százaléknyi szavazat erősíthati. (MDF-es induló itt nem volt.)

Nógrád: teljes döntetlen

A négy körzetből egyben sem dőlt el a mandátum sorsa papíron, de igazi meglepetés nem várható a második fordulóban. Salgótarjánban és Pásztón vezet, és várhatóan nyer is az MSZP jelöltje, Szécsényben és Balassagyarmaton pedig a Fidesz.

Pest - becslés: 7 Fidesz, 3 MSZP, 1 SZDSZ, 4 bizonytalan

16 körzetből egyetlen sorsa dőlt el az első fordulóban, Dabason Szűcs Lajos szerzett mandátumot, 50,24 százalékkal. Hét körzet Fideszes, nyolc szocialista előnnyel fordul, ám a 15 mandátum többsége mégis inkább a Fidesznek áll, az ellenzéki jelöltek közül többen jelentős, tíz százalék körüli előnnyel állnak az élen, és a tartalékok is - az SZDSZ országos átlagához képest kiemelkedő eredménye ellenére - a jobboldalon erősebbek. Négy körzet teljesen bizonytalan.

Dunakeszin a 9,58 százaléknyi SZDSZ szavazó támogatásán múlhat a jelenlegi, alig 1,7 százalékos szocialista győzelem mandátumra váltása, a Fideszt 3,64 százaléknyi MIÉP-Jobbik szavazó erősítheti, MDF jelölt nem indult. Kevesebb mint száz szavazat az MSZP előnye Aszódon , a tartalékok pedig a jobboldalon kedvezőbbek így a körzet könnyen fordulhat. Teljesen bizonytalan Monor , az MSZP előny minimális (1,03 százalékpont) a újabb szavazókat itt is inkább a Fidesz szerezhet.

Budaörs viszont a jelenlegi Fidesz előny ellenére is eldőlhetne akár balra is: az SZDSZ 13,16 százalékot szerzett polgármester jelöltjével, Wittighof Tamással, a Fidesz elönye pedig alig több, mint 1,5 százalékpont. igaz az MDF és a MIÉP-Jobbik jelöltek is kaptak összesen 9 százalékot.

Még biztosabbnak tűnik összefogás esetén a koalíciós győzelem Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök körzetében, Szigetszentmiklóson : a két párt együtt közel hatvan százalékos, Kuncze eddig mindig hozta a körzetet (2002-ben MSZP támogatással). Teljesen bizonytalan viszont Ráckeve, itt az MSZP előny ellenére a két oldal összesítve éppen 50-50 százalékos.

Somogy - 1 MSZP, 3 Fidesz győzelem várható

A hat körzetből kettő dőlt el, 1-1 arányban. A megmaradt négyből csak az egyik kaposvári körzetben esélyesek a szocialisták, akik a másikat első nekifutásból elvitték Lamperth Mónika alig ötven százalék fölötti győzelmével. Kolber István, regionális fejlesztési miniszternek se múlott sokon az első fordulós győzelem? 49,01 százalékot kapott.

Fidesz is egy körzetetben nyert már az első fordulóban (Marcaliban), Siófokonés Balatonbogláron pedig jelentősen vezet, különösen, ha tartalékokat is nézzük. Bogláron Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője 10 százalékkal a harmadik, itt kérdéses lehet, a jobboldali esetleges összefogás esetén versenyben maradhat-e, ha igen, közös jelöltként akár ő is nyerhet.

Somogy 6. körzete, Nagyatád az egyetlen az országban, ahol nem a két nagypárt, sőt nem is parlamenti erő jelöltje végzett az élen: Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a Somogyért egyesület jelöltjeként 36,67 százalékkal áll az élen. Elképzelhető egy Gyeneseit támogató jobboldali összefogás is.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - 3 Fidesz, 2 MSZP, 1 bizonytalan körzet maradt

Tízből három körzetben nyert, további négyben az élen áll az MSZP. A Fidesz Vásárosnaményben szerzett mandátumot, Mátészalkán és Fehérgyarmaton közel tíz százalékos előnnyel áll az élen, úgy, hogy mindkét körzetben lényegesen erősebbek a jobboldali tartalékok. Szorosabb eredményt hoztak az egyelőre az MSZP előnyét mutató körzetek: öt százalékot elérő különbség sehol nincs a két nagy között, a jobboldali pártok összes szavazata pedig több körzetben is 50 százalék felett van. Nagykállón biztosnak tűnik a fordítás, legalábbis a jobboldali összefogás esetén, Nyírbátorban viszont várhatóan a már most is csaknem mandátumhoz jutó Veres János pénzügyminiszter lehet a befutó. Teljesen bizonytalan Baktalórántháza , ahol szinte teljesen kiegyenlített a két oldal, Kisvárdán hajszállal az MSZP lehet esélyebb.

Tolna - 3 Fidesz, 1 MSZP

Egyetlen körzet dőlt el az ötből biztosan (Bonyhád nyert a Fidesz), a további három Fidesz, egy MSZP előnnyel fordul. A Fidesz és az MDF esetleges választási együttműködését illetően meghatározó lehet, mi történik Tamásiban : itt Hirt Ferenc (Fidesz) 45,05 százalékot szerzett, a szocialista jelölt 38-at, a harmadik pedig az MDF elnöke, Dávid Ibolya lett 12,8 százalékkal. Ha lesznek visszalépések a jobboldalon, Dávid Ibolya is biztosan hozhatja a körzetet. A jobboldali szavazók voltak többségben Szekszárdon és Pakson is. Dombóváron viszont a szocialista Tóth Gyula már az első fordulót is majdnem megnyerte, ugyhogy a 2,29 százaléknyi SZDSZ szavazó bejutathatja a parlamentbe.

Vas: felezhetik a maradékot

Ötből három körzetet vitt el a Fidesz, kettőt – Németh Zsolt Körmendet , Básthy Tamás Kőszeget – biztosan, Kovács Ferenc Sárváron már csak 50,53 százalékkal lehet képviselő. Szombathelyen az MSZP támogatását is bíró SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós hajszál híjján nyert, az 90 százalék feletti összesítésig biztosnak tűnt a mandátuma, de a végeredmény csak a szavazatok 49,77 százaléka lett. A város másik körzetében is közös jelölt, Gaál Angelika áll az élen, de mindössze tizenkét szavazattal. Megjósolhatatlan a második forduló, az MDF 9 százalékos eredményt ért el, így a visszalépés kérdés döntő lehet. Az Index tippje: MSZP 1, Fidesz 1.

Veszprém - 3 további Fidesz győzelem, 1 bizonytalan

Hét körzetből háromban nyert a Fidesz, mindháromban legalább 54 százalékos eredménnyel. A még nyitott 4 körzetben viszont háromban az MSZP vezet, de csak Veszprém második körzetében komolyabban, ahol Pál Béla több, mint hat százalékponttal verte meg Navracsics Tibort, Orbán Viktor kabinetfőnökét. Veszprém első körzetében az egykori MDF-es Horváth Balázs közel volt az 50 százalékhoz, de az MDF jelöltje is nyolc százalékot ért el, így érdekes lehet, hogyan alakul a visszalépés, ha lesz. Az Index tippje: 3 további Fidesz győzelem, 1 bizonytalan

Zala - 2 Fidesz győzelem, 1 MSZP

Zalában ötből két mandátum sorsa dőlt el mindkettő a Fidesz javára, de a zalaegerszegi jelöltjének, Gyimesi Endrének is csak 32 szavazat hiányzott a győzelemhez. A Fidesz esélyesebb a második fordulóban Zalaszentgrót: Vígh László Győző több, mint 15 százalékponttal verte a szocialista jelöltet, Baracskai József csak a szavazatok 30,4 százalékát kapta, ráadásul a harmadik továbbjutó a volt kisgazda, az Orbán-kormányban miniszterségig jutó, az idén független-jelöltként induló Boros Imre lett, 12,55 százalékkal.

Az MSZP-nek áll viszont Nagykanizsa ahol Göndör István 45:40-re nyert vasárnap, és várhatóan további szavazatokra számíthat harmadik helyen továbbjutó SZDSZ-es informatikai miniszter, Kovács Kálmán 6,89 százaléknyi támogatója közül.