Gyurcsány kirúgta Medgyessyt

2008.04.30. 21:26
Míg januárban még közleményben méltatták Medgyessy Péter utazó nagyköveti tevékenységét, négy hónappal később Gyurcsány Ferenc azt kérte az államfőtől, mentse fel az ex-kormányfőt pozíciójából. Érdemi indoklás nincs, így csak gyanítható, hogy Gyurcsány besokallt elődje mind keményebb bírálataitól.

Gyurcsány Ferenc megköszönte Medgyessy Péternek, hogy utazó nagykövetként öregbítette Magyarország hírnevét, majd útilaput kötött a talpára. Magyarán kezdeményezte, hogy a köztársasági elnök vonja vissza az ex-kormányfő utazó nagyköveti megbízatását. (Megjegyzendő, ez puszta formalitás, hisz névleg a kormányfő minisztereit is az államfő nevezi ki és váltja le, ilyen kérdésekben mégis mindig a végrehajtó hatalom fejének akarata a mérvadó.)

Hogy miért kellett épp most menni (és nem külföldre) Medgyessynek, arról, hivatalos indoklás hiányában csak találgatni lehet, ugyanis Daróczi Dávid kormányszóvivő egyetlen mondatfoszlánnyal sem kívánta kommentálni az ötsoros elbocsátó közleményt. A legvalószínűbb az, hogy Medgyessy mind gyakoribb, mind élesebb kritikái kiverték a biztosítékot.

Csak egy példa: miközben dúlt a koalíciós szakadási válság, Medgyessy arról beszélt, hogy Gyurcsánynak már az őszödi beszéd kiszivárgása után le kellett volna mondania, most pedig már végképp. Sőt, a miniszterelnök-előd még csavart is egyet gondolatmenetén, és kijelentette, hogy utódjának igazából nem is a kormányválság miatt kellene menni, hanem még a népszavazás előtt fel kellett volna állni. (Az áthallás meglehetősen egyértelmű, Gyurcsánynak reformpolitikája miatt kellett volna távozni, hisz ahogy Medgyessy korábban fogalmazott, az embereket nem lehet akaratuk ellenére boldoggá tenni.)

Mindenestre a kritikán kívül mással nehezen magyarázható, hogy Medgyessytől elvették stallumát. Amikor ugyanis az ellenzék azzal vádolta meg, hogy az állam pénzét szórva utazgat csak szerte a világban, a kormányszóvivői iroda méltató közleményben állt ki mellette. A januári szöveg úgy fogalmaz, hogy Medgyessy Péter volt miniszterelnök, utazó nagykövet utazásai irányainak meghatározásakor a Magyar Kormány külpolitikai és gazdaságdiplomáciai prioritásait, a miniszterelnök külön felkéréseit és személyes ismeretségből fakadó, Magyarország számára hasznos, már élő meghívásokat vett figyelembe.

Medgyessy egyébként tavaly összesen 11-szer látogatott külföldre, összesen 12 millió forintért. Többek között Szónokolt Indiában és Vietnámban, a Magyar Köztársaság kormánya képviseletében, a miniszterelnök felkérésére utazott Borisz Jelcin elnök moszkvai temetésére, Tiranában pedig a Balkán jövőjéről beszélt.