Szilvásy György

2006.06.02. 10:03

Közgazdász, 1958-ban született Budapesten. Politika iránti érdeklődése már a rendszerváltás előtt megmutatkozik, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos munkatársaként az egyetem KISZ-titkárává választják. 1989-ben a KISZ Központi Bizottságának szóvivője. Az országos politikába is ebben az évben kerül, amikor Pozsgay Imre kormányfőtanácsadói címet kapott. Az MDF győzelmet hozó első szabad választás után mégis el tud helyezkedni a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol helyettes államtitkári pozíciót kap. A Horn-kormány alatt igazol át a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumba közigazgatási államtitkárnak, majd az Orbán-kormány megalakulása után az Altus Rt.-nek az igazgatója, majd a Perfekt Rt. vezérigazgatója. A politikába 2002-ben tér vissza, az előző ciklusban több minisztériumot is megjárt közigazgatási államtitkárként, végül a miniszterelnök kabinetfőnöke lett.

Legfőbb kihívások

  • Új struktúrát kell kialakítania a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol jelenleg tizenegy politikai államtitkár és öt helyettes államtitkár dolgozik. A hivatal, lecsupaszítása után, a kormány döntéseinek előkészítésében venne aktívan részt.

Esélyek, buktatók

Szilvásy nem tagja az MSZP-nek, a párt országos listájáról mégis mandátumhoz jutott (erről, várható miniszteri megbízatása miatt) lemondott. A nem különösebben erős pártkötelékei ellenére addig nincs félnivalója, amíg a szocialistáknál Gyurcsányt tartják a győzelem zálogának.

Kinek az embere?

Szilvásy György a miniszterelnök bizalmi embere. Pályafutásuk négyszer haladt párhuzamos pályán. Először a KISZ-ben, 1998-ban egy Gyurcsány-cégben, 2002-ben a sportminisztériumban, tavaly a Miniszterelnöki Hivatalban.

Ő mondta

"Ami Gyurcsány Ferenchez való viszonyomat illeti, az bonyolultabb annál, mint amit az ellenzék feltételez. Hadd tegyem hozzá: a közigazgatási államtitkárság szerintem a szakma csúcsa, a Belügyminisztérium pedig a közigazgatás központja. A miniszter politikus, én viszont nem szeretnék ismét az lenni (...) Például mert nem akarok avatni, politikai tárgyalásokra járni, nagygyűléseket tartani. Csináltam eleget a nyolcvanas években." (HVG Portré, 2004/46.)

"Az egész pártvagyon értékesítése hozzám tartozott. És nem tízmilliós ingatlanok..." (Az Antall-kormányban betöltött szerepéről; HVG Portré, 2004/46.)