Az E.ON nem számított ekkora üzemzavarra

2009.01.30. 14:39
Az első becslések szerint százmilliós kárt okozott az E.ON-nak a szerdai havazás. Elképzelhető, hogy segítséget kapnak azok az ügyfelek, akiknél több mint két napig nem volt áram.

Vizsgálatot indít a Magyar Energia Hivatal annak megállapítására, hogy az E.ON a szabályoknak megfelelően végezte-e tevékenységét a nyugat-dunántúli üzemzavar megelőzésére és mielőbbi elhárítására, közölte Grábner Péter főosztályvezető. A szolgáltató azt ígéri, hogy péntek estére minden lakossági fogyasztónál lesz áram a Nyugat-Dunántúlon.

Grábner Péter kiemelte, hogy a Magyar Energia Hivatal csak a szabályozó eszközökkel tud hatni a szolgáltatás színvonalára. A vállalkozásoknak üzleti érdekük az üzemzavar mielőbbi elhárítása, amit a szabályozó hatóság is megkövetel.

Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. igazgatósági elnöke közölte, hogy péntek estére minden lakossági fogyasztónál lesz áram a Nyugat-Dunántúlon.

Hozzátette, hogy a 70 ezer fogyasztójukat érintő áramkimaradások a január 28-i rendkívüli időjárás következményei. Kiemelte, ilyen ugyan harmincévente egyszer fordul elő, a társaságnak és szerződött partnereinek mégis rendelkezésükre áll minden eszköz az üzemzavar elhárításához. Példaként említette a lánctalpas járművet, amely azonban a szántóföldön a sárban ragadt, és nem tudta elérni a javításra szoruló villanyoszlopot.

Kitért arra, az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató évente mintegy 20 milliárd forintot költ hálózatfejlesztésre, és ez az összeg eléri a 30 milliárdot, ha az E.ON másik dunántúli érdekeltségét, dél-dunántúli áramcégét is beleszámítjuk.

Patay László hangsúlyozta, hogy a mostani üzemzavar jellemzően erdős, illetve nehezen megközelíthető területeken keletkezett, és a társaság a lehető legrövidebb időn belül megpróbálja elhárítani a hibát. A cégnek minden bizonnyal még egy-másfél hónapon keresztül lesz munkája a helyreállítással, és kára várhatóan meghaladja a 100 millió forintot.

Elmondta, hogy extrém időjárási helyzet volt, nem lehetett számolni ilyen méretű üzemzavarokra, és a körülmények is nehezítették a kárelhárítást.

"A mi értelmezésünk szerint ez rendkívüli időjárási helyzetnek számít" - fogalmazott, a szolgáltató a segítségnyújtás lehetőségét vizsgálja azoknál a lakossági ügyfeleknél, ahol több mint 48 órán át szünetelt az áramszolgáltatás.

Arra a kérdésre, hogy fogadják-e a lakossági vagy intézményi kárigényeket, Patay László azt mondta, konkrét igényekről még nem tud.