Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A kormány már tudja, hogy mire költené a metró-pénzt

2001.04.11. 15:35
Hamarosan tárgyalni kezdhet a főváros és a kormányzat arról a 250 milliárd forintos közlekedés-fejlesztési csomagról, amelyet a kabinet bejelentése alapján az elkövetkezendő hat évben kíván a Fidesz Budapestre áldozni - jelentette be Demszky Gábor. A főpolgármester szerint a metróper tanulsága az, hogy csak azokat a kormányzati ígéreteket lehet komolyan venni, amelyek még a választási cikluson belül megvalósíthatók. Ahhoz, hogy a fenti milliárdokat még a jelenlegi kabinet idején felhasználják, a költségvetési törvény módosítására volna szükség. A főváros frakcióin belül eközben tovább folytatódik a 4-es metró körüli vita.
Amennyiben Demszky Gábor, múlt heti kijelentésének megfelelően folytatja a 4-es metróhoz kapcsolódó beruházásokat, annak büntetőjogi következményei lesznek - jelentett ki a Juharos Róbert fideszes képviselő szerdán. A honatya szerint nincsen érvényes metródöntése a fővárosnak, így minden erre a célra eddig kiadott összeget törvényellenes költött el Budapest. A fővárosi Fidesz álláspontja szerint ezekről a beruházásokról ismét döntenie kell a fővárosi közgyűlésnek, és az ellenzéki frakció javasolni fogja a metróra félretett 30 milliárd forint átcsoportosítását a felszíni közlekedés javítására.

A főpolgármester a metróperben pénteken meghozott, az államnak kedvező ítélet után nyilatkozott az építkezések folytatásáról - négy budai megálló környékének felszíni rendezéséről. A Legfelsőbb Bíróság pénteki, jogerős döntése szerint az államnak nem kell beszállnia a 4-es metró építésébe. A főváros élhet jogorvoslati lehetőséggel: a felülvizsgálati kérelem benyújtásáról a bírósági döntés indoklásának tanulmányozása után döntenek.

Demszky számít a kormányra

Demszky Gábor főpolgármester szerdán kijelentette: néhány éven belül megoldódhatnának Budapest legfontosabb közlekedési gondjai, ha a főváros megkapná azt a közlekedésfejlesztésre szánt 250 milliárd forintot, amelyről a kormányzat keddi bejelentése szólt. A közlekedési tárca államtitkára, Manninger Jenő kedden úgy nyilatkozott: a Fidesz a következő hat évben 250 milliárd forintot szán a főváros és környéke infrastrukturális fejlesztésére.

A csomagban többek között a 2-es metró, Fidesz által régóta a 4-es metró alternatívájaként hangoztatott meghosszabbítása, a ferihegyi gyorsvasút megépítése, az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása, az M0-ás autóút keleti összekötése illetve déli bővítése is szerepel. A 2-es metróra illetve a ferihegyi gyorsvasútra vonatkozó terveken kívül a főváros közlekedésének fejlesztési terve eddig is tartalmazta a beruházásokat, ám ezekre a kormány eddig nem kívánt támogatást nyújtani.

Kampányfogás lehet a 250 milliárdos bejelentés

A városházi körökben csupán kampányfogásként számon tartott fejlesztési csomag megvalósításához a költségvetési törvény módosítására volna szükség, így a főváros vezetése némileg szkeptikus a kormányzat bejelentésével kapcsolatban. A főpolgármester szerint a metróper tanulsága az, hogy csak azokat a kormányzati ígéreteket lehet komolyan venni, amelyek még a választási cikluson belül megvalósíthatók. Emellett Demszky szerdán úgy nyilatkozott: hamarosan tárgyalódelegáció veszi fel a kapcsolatot a kormánnyal, hiszen Budapest közlekedésfejlesztési terve készen áll, s mostantól annak megvalósításában a kormányra is számít a főváros.

Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve
A főváros közép- és hosszú távú közlekedésfejlesztési tervében a legfontosabb lépések: a 4-es metró megépítése, az 1-es villamos pályájának átvezetése Budára, a 13-as villamos vonal meghosszabbítása, illetve az 56-os villamos vonal körúti gyorsvasúttá fejlesztése. Demszky szerint emellett sürgető a budai észak-déli villamos tengely megépítése, a 2-es metróvonal, továbbá a Thököly út felújítása, a Kőbányai út rekonstrukciója és a csepel-ráckeve-szentendrei HÉV-ek földalatti összeköttetését megvalósító 5-ös metróvonal megépítése. A tervben három új Duna-híd építése is szerepel. A fenti terv, amelynek megvalósítására 1500 milliárd forintra volna szüksége a fővárosnak, májusban kerül a közgyűlés elé.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!