Mégis vonulhat a Magyar Gárda

2007. december 9., vasárnap 10:32

Tatárszentgyörgy polgármesterének tiltakozása ellenére a Magyar Gárda megtartja a vasárnap délutánra, a faluba tervezett rendezvényét. A polgármester visszavonta a szervezet rendezvényére korábban már jóváhagyott területfoglalási engedélyt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanakkor pénteken azt közölte, hogy a vasárnap délután két órától négy óráig tartandó demonstrációt tudomásul vette, és a megfelelő rendőri erővel biztosítja.

A rendezvényt 500 fősre jelentették be. A Magyar Gárda szombaton késő este kiadott sajtóközleményében az áll, hogy Berente Imréné, a falu polgármestere politikai nyomás hatására a találkozót a "roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációnak" minősíti és a demonstráció betiltását kezdeményezi. A gárda véleménye szerint a polgármester próbálkozásával az egyesület rossz hírnevét kelti, és szembeszáll az érvényes rendőrségi határozattal is. A Magyar Gárda a polgármester tiltakozása ellenére él törvény adta jogával és megtartja Tatárszentgyörgyre tervezett békés demonstrációját – közölte a szervezet.

A Roma Sajtóközpont csütörtöki közleményében azt írja, hogy a Magyar Gárda erődemonstrációt tart a Pest megyei faluban, ahol kétszáz gárdista vonul végig a romák által is lakott utcákon. A helyi roma vezető nem értette, miért pont ezt a falut választotta az egyesület elsőként, miért éppen itt kezdik az önvédelemi szerveződésre buzdítást a cigánybűnözéssel szemben. A gárda magyarázata erre az volt, hogy több gárdista is él a településen, többüket atrocitások értek.

"A Magyar Gárda által Tatárszentgyörgy településen terjesztett szórólapok tartalma és az interneten olvasható és a vezetőik által a médiákban tett nyilatkozatok alapján megállapítottam, hogy félrevezettek és a tatárszentgyörgyi rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom elleni demonstrációra kívánják felhasználni" – olvasható a települési, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, valamint több magyarországi érdekvédelmi szervezet szombat esti közleményében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken azt közölte, hogy a vasárnap délután két órától négy óráig tartandó demonstrációt tudomásul vette, és a megfelelő rendőri erővel biztosítja.

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!