Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Márciusig biztos a Mai Nap és a Magyar Hírlap megjelenése

2000.12.04. 18:58
Kapcsolódó cikkek (1)
A svájci Ringier sajtóbirodalom október elsejével megvásárolta a Magyar Hírlap és a Mai Nap sajtóorgánumokat az ugyancsak svájci érdekeltségű Jürg Marquardtól. A vételárról mindkét fél hallgat. A szerződésben kitétel szerepel, mi szerint márciusig a Ringier vállalja a két lap megjelentetését. A további tervekről később döntenek.
A szerződésről már az év kezdetén is voltak bizonyos híresztelések, azonban azokat mindekét fél cáfolta. Pető Endre, a Ringier magyarországi cégének ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta: nincs még eldöntve mit fognak tenni a két lappal, és személyi változások sem kerültek szóba. A Mai Nap valószínű megszűnik, vagy beleolvad a Blikkbe. A tárgyalások a két lap megvételéről már legalább egy éve folynak. ,,Az igazi vita - ahogyan mindig - a vételár körül alakult ki" - tette még hozzá Pető.

Ringier
A svájci céget Johann R. Ringier alapította 1831-ben. A jelenleg is a Ringier család tulajdonában levő cég Svájcban tizenhét újságot ad ki és az elsők között terjeszkedett kelet felé. Nyomdái mellett televíziós műsorokat is üzemeltet. A most nyélbe ütött szerződéssel Magyarországon négy lapot adnak ki.
Demarkációs sajtóvonalak

A két cég Magyarországon más és más területen próbál vezető pozíciót szerezni, megállapodtak abban, hogy nem zavarják egymás köreit Magyarországon. Míg a Ringier elsősorban a napi politikai, és bulvár lapok piacán törekszik vezető pozícióra, addig a Marquard csoport megszabadul minden ilyen befektetésétől.

,,A Marquard igyekszik elsősorban életmód magazinjaira koncentrálni" - mondta el az Indexnek Albrecht Hengstenberg, a Marquard csoport egyik vezetője. Hozzátette: óriási befektetéseket eszközöltek Magyarországon. Az eddig futó magazinok (Playboy, JOY, CKM) mellé új lapok megjelentetését is tervezik. Jövőre jön a Madame Figaró itthoni száma.

Marquard
Marquard saját vállalkozással, a ,,pop" című lap kiadásával kezdte gyorsan ívelő karrierjét. Két év alatt a lap elérte a negyven ezres példányszámot. Gyorsan terjeszkedett Európa szerte. Cége jelenleg tízmillió svájci frank bevételt könyvelhet el évente a lapkiadásokból.
Még nincsenek biztos tervek

Martin Khal, a Ringier magyarországi megbízottja közölte, hogy még korántsem biztos a két lap sorsa. Jelenleg valószínűnek tűnik, hogy a Magyar Hírlapból az ország második legnépszerűbb politikai lapját kívánják létrehozni. Ehhez meg kell majd duplázni a 35-40 ezer példányban megjelenő napilap eladásait.

A Mai Nap helyzete meglehetősen ingatag, hiszen a Ringier már rendelkezik egy hasonló bulvárlappal, a Blikkel. A két újság eddig harcolt egymással, de most lehetőség lesz a Mai Nap beolvasztására a Blikkbe. Mint azt megtudtuk, a Mai Nap munkatársai rettegnek, biztosak benne, hogy elvesztik munkahelyüket. Többségük máris munkát keres, a szerencsésebbje már talált is.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.