Miépes vezetőket bántalmaztak Söjtörön

2003.10.18. 19:46
A MIÉP Heves megyei elnökét arcon ütötte egy férfi, a Tolna megyei vezetőt egy idős hölgy bántalmazta. A szervezet, amely előtt ismeretes az egyik elkövető, feljelentést tett.
Feljelentéssel élt a Zalai megyei Rendőrkapitányságon a MIÉP Heves megyei elnöke a söjtöri Deák-emlékház avatáson őt ért atrocitás miatt. A rendezvényen Kelemen Mártát, a MIÉP Heves megyei elnökét civil és egyenruhás rendőrök jelenlétében ütötte arcon egy férfi. Kelemen Márta szemüvege eltörött, sérüléséről a kórházban látlelet készült - mondta el Győri Béla.

Hozzátette, az elkövetőt lefényképezték, tudják a nevét, ellene a megyei elnök feljelentést tett. Hasonló módon jár el Tóth Csaba, a szervezet Tolna megyei vezetője, akit egy idősebb hölgy "ököllel arcul vágott, leköpte és obszcén szavak kíséretében szidalmazta". Esetében ismeretlen elkövető ellen tesz feljelentést Tóth Csaba. Ennél az esetnél is jelen voltak a rendőrök - közölte a szóvivő.

Győri Béla cáfolta, hogy a rendezvényen tojással dobálták volna meg az emlékházat. Elmondása szerint "egy szem dió és krumpli elrepült". "Olyan rendőrkordon volt, amit átdobni (...) olimpiai céldobó bajnoknak lehet" - mondta. "Mi voltunk ott vagy kilencszázan, rendőr meg kétszer annyi" - közölte.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a helyszíneket megfelelő erőkkel biztosították. Kisházi Gábor őrnagy cáfolta, hogy kilencszáz MIÉP-es, s hogy kétszer annyi rendőr lett volna jelen. "A kormány mozgásának megfelelően időszakosan volt egy-egy terület lezárva, az állomány folyamatosan mozgott" - mondta a sajtóügyeletes. Kötélkordont húztak ki, a közönség közvetlenül az események közelében lehetett - fűzte hozzá Kisházi Gábor.