Dabas után elkezdődött a 'Fidesz-MIÉP párharc'

2001.04.09. 12:54
Az érvényes és eredményes dabasi időközi választás kulcskérdése maradt, hogy a múlt hétvégén visszalépett Franka Tibor MIÉP-es jelölt, illetve a választások előtt nem sokkal szintén visszavonult Pusztai Erzsébet (MDNP) hány szavazatot hozott a koalíció győztes jelöltjének, Szűcs Lajosnak. Szándéka bejelentésekor sem Franka, sem Pusztai nem ismerte el, hogy a Fidesz javára lépett volna vissza; a választások utáni első ellenzéki nyilatkozatok viszont egyértelműen ennek számlájára írják a Fidesz-MDF-FKgP győzelmét. Lengyel László politológus szerint a két párt nem közeledni, hanem távolodni fog egymástól.
Tóth Gy. László, a miniszterelnök politikai főtanácsadója szerint nehéz számszerűsíteni, hogy a visszalépések mennyi szavazatot hoztak a Fidesz vezette koalíciónak. Az azonban biztos - mondta Tóth, hogy "akik a jobboldal egységében gondolkoznak, és nem akarnak az MSZP jelöltjére szavazni, azoknak Szűcs választása volt a legcélravezetőbb. De ez ugyanígy van a baloldalon is" - fogalmazott a politológus. Tóth szerint nincs alapja azoknak a híreknek, miszerint a két párt közeledne egymáshoz.

MIÉP-meghivó
Tóth emlékezetett arra, hogy a pártok között alapvető koncepcionális különbségek vannak (NATO, a MIÉP nem szavazta meg a költségvetést), így nincsenek tények a baloldal jól hangzó és félelmet keltő kijelentései mögött. Tóth úgy vélekedett, hogy a Fidesz részéről sem lenne szerencsés a közeledés, mert a választóik zöme elfogadhatatlannak tartja a MIÉP politikáját.

Távolodni és nem közeledni

Mivel a MIÉP-re szavazók a legtudatosabb szavazók - így biztosan elmentek vasárnap szavazni -, feltehetőleg nagyban rajtuk múlott, hogy a Fidesz jelöltje győzött - kezdi helyzetértékelését Lengyel László politológus. Lengyel szerint most kezdődik az igazi "adok-kapok Fidesz-MIÉP párharc", amelyben az fog eldőlni, hogy a MIÉP mit kap cserébe a Fidesztől. A politológus úgy ítéli meg, hogy ha a MIÉP a másfél év múlva esedékes általános választáson is visszalépteti jelöltjét a második fordulóban, akkor nem kerül be a parlamanetbe.

Megindult a jobboldali szavazókért a harc. A Fidesznek azt kell elhitetni, hogy ő a legesélyesebb, így mindenképp őt kell támogatni, különben jönnek a bolsevikok. A MIÉP-nek pedig azt, hogy egyedül ő képviseli az igazi jobboldalt - fejtegette a lehetséges alternatívákat Lengyel. Ebből pedig az következik, hogy nem közeledik a két párt, hanem a szavazókért indított küzdelem miatt távolodik egymástól.

Kovács elvtárs ostobaságai

Keretes címe
ISKOLAI VÉGZETTSÉGEK:

2000: Ph.D. Miskolci Egyetem Pénzügyi Tanszék, Minősítése: summa cum laude
1997: MBA (Master of Business Administration), Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézet, Minősítés: summa cum laude
1995: Marketing- és reklámmenedzser szakképesítés, Minősítés: kiváló
1992: MSc, Matematika-fizika szakos középiskolai tanár, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Minősítés: jó

ÖSZTÖNDÍJAK:

1994: Hat hónapos ösztöndíj a Hannover College-ba (USA, Indiana) a magán iskolák gazdasági és tanulmányi vezetésének elsajátítására
1991/92: Az Új Népi Kollégiumokért Alapítvány ösztöndíja a vidéki oktatásügy vizsgálatára

TOVÁBBKÉPZÉSEK:

2000: Black Belt - GEC minőségi képzés, Budapest
1997: Financial Market Mathematics, Euromoney, Nagy-Britannia: London
1997: Marketing Derivatives, Unico Banking Group, Hollandia: Amsterdam


SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEK:

1999-: Budapest Bank
Vállalati Marketing Igazgatóság vezetője

1998-: HypoVereinsbank
Termékfejlesztési főosztály- és 2. kategóriájú bankvezető
1995-: CIB Bank:
- Termékfejlesztési osztály vezetője

ELŐADÁSOK, PUBLIKÁCIÓK:
2001: "A szakemberképzés jelentősége Magyarországon" előadás meghívott előadóként a "Francia-Magyar Kapcsolatok az Európai Integráció folyamatában" nemzetközi konferencián, Miskolci Egyetem
2001: A Széchenyi Terv pénzintézeti támogatása, Pénzforrás 2001/1.
2000: "Jegybanki és kereskedelmi banki kamatpolitikák", vitaindító előadás, Bankárklub, Budapest 2000.dec.
2000: Új számlatípusok, szakcikk, Világ - Budapest Bank belső újság, - 2000/5.
2000: Kisvállalatok hitelezése, szemináriumi előadás, Euromoney Nemzetközi Konferencia, Budapest 2000.
2000: A pénzügyi alternatíva modell, szakcikk, Korszerű Vezetés 2000/1.
1999: A forintforgalmi jutalék, szakcikk, Bankszemle 1999/11.
1999: Forint vagy devizahitel? Pénzügyi összehasonlítás a lakásfinanszírozás tükrében, szakcikk, Világgazdaság (Bankó melléklet), 1999.okt.18.
1999: A vállalati folyószámlák kamatozásának elméleti vizsgálata, szakcikk, Bankszemle 1999/7.
1998: "Termékfejlesztés a bankokban" prezentáció, Globecon Seminar Budapest, 1998.X.7-11.
1998: Devizabetét konstrukció - riport, napilapokban pl. Napi Gazdaság 1998. VIII. 26.
1997: Korszerű vállalati cash-flow tervezésen és a kamatok optimalizálásán alapuló folyószámla betét/hitel kamatrendszer, vezércikk, Bankvilág 1997/IV:
1997: "New challenges in the interest rate policy of banks" előadás meghívott előadóként, "Workshop on Econophysics" International Conference, ELTE Bolyai Kollégium
1995: "Programozástechnika és programtár (SHARP EL-5120)" szaksegédlet, Kiadó: Euro-Profil Rt.

MUNKAHELYEK:

1999- Budapest Bank központ, vállalati marketing ügyvezető igazgató
1998/99: HypoVereinsbank központ, termékfejlesztési főosztályvezető
1995-98: CIB Bank,
1997/98 központ termékfejlesztési osztályvezető
1996/97 központ, termékfejlesztő
1995/96 debreceni fiók, főelőadó
1992-94: Gimnáziumi tanár

"Kovács elvtárs ostobaságokat beszél. Annak ellenére, hogy az első fordulóban óriási sikert ért el a MIÉP, úgy gondolom, hogy célravezetőbb, ha nem osztjuk meg az erőinket. Az elsődleges cél ugyanis, hogy a jobboldal kerüljön be a parlamentbe. De hangsúlyozom: nem a Fidesz javára léptem vissza" - magyarázta visszakozásának okait az Indexnek egy héttel ezelőtt Franka Tibor, a dabasi választás első fordulójának harmadik helyezettje. Franka tagadta Kovács István MSZP-s jelölt azon információit: a Fidesz és a MIÉP Ócsán kötötte meg politikai alkuját. Szűcs Lajos, a koalíció győztes jelöltje szintén cáfolta a tárgyalásokat, sőt nyilatkozatában úgy fogalmazott: "sajnáljuk Franka visszalépését".

Nem visszalépés; visszakozás

Pusztai Erzsébet csütörtöki sajtótájékoztatóján tudatosan kerülte a "visszalépés" kifejezést, mondván, azt csak valakinek a javára lehet", amit ebben az esetben el akarnak kerülni. Pusztai ráadásul késői bejelentését is azzal indokolta: "megvártuk, hogy létrejön-e a választások második fordulójára egy általunk károsnak ítélt Fidesz-MIÉP koalíció, amelynek támogatását mindenképp el akartuk kerülni". A kijelentések mögött az a - temérdek cikkben megfogalmazott - tétel áll, hogy a Fidesz és a MIÉP gőzerővel közeledik egymáshoz.

Az aggodalmak alapjai

Pusztai, és hozzá kapcsolódóan a szocialista politikusok, elsősorban arra a Csurka István-kijelentésre emlékeztetnek, amelyben a MIÉP-es pártelnök megemlítette: "van rá lehetőség, hogy a Fidesz és a MIÉP a 2002-es országgyűlési választásokon együtt meghaladja az 50 százalékos eredményt, és kormányt tudjon alakítani". - Csurka szerint a Fidesznek ezen kívül csak egy lehetősége van: koalíciót köt az MSZP-vel. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a kijelentést követően az Indexnek úgy nyilatkozott: "mindeddig nem került szóba olyan választási forgatókönyv, melyben bármilyen együttműködés szóba került volna a két parlamenti párt között".

Ennél élesebben fogalmazott viszont Kövér László, a Fidesz elnöke. Kövér ugyanis úgy érvelt, hogy a MIÉP kormányzati szerepvállalása az európai uniós csatlakozás szempontjából is aggályos. Kövér mondatai egybevágnak korábban tett kijelentésével is: Európában sokan nem lelkesednek Magyarország európai uniós csatlakozásáért, és emiatt örömmel csapnák le azt a magas labdát, amit a MIÉP-pel való kormányzati koalíció jelentene - fogalmazott a pártelnök. Kövér elmondása szerint még párton belül sem fogalmazódott meg a MIÉP-pel való szorosabb együttműködés lehetősége.

Pártkombinációk és levelek

A kérdéskör tisztázására Kovács László is felszólította Orbán Viktort. Az MSZP elnöke levelében arra hívta fel a kormányfő figyelmét, hogy Franka visszaléptetésének célja a "jobboldal" esélyeinek erősítése. Ily módon okkal feltételezhető - szól az okfejtés -, hogy a visszaléptetés a Fidesz, az FKGP és az MDF közös jelöltje javára történik". A levelet Borókai Gábor kormányszóvivő úgy kommentálta, hogy a kormány nem foglalkozik "pártkombinációkkal".

A MIÉP nélkül nem ment volna

Kovács István, az MSZP jelöltje várható lépésnek nevezte Franka visszalépését, amely azonban "a szocialista párt felkészülését egyáltalán nem zavarja". Ennek ellenére a dabasi választás második fordulója után a vesztes MSZP-s jelölt lapunknak azt mondta, hogy Franka Tibornak visszalépése biztosította a jobboldal győzelmét. Kovács összeesküvés-elmélete szerint Orbán Viktor ezért nem határolódott el egyértelműen a MIÉP politikájától, ráadásul a kampányban a kormány is intenzíven szerepelt, nem beszélve a kampánycsend ideje alatt bejelentett nyugdíjemelésről. Véleményéhez csatlakozott Böhm András, az SZDSZ elnökének politikai helyettese is, aki szerint a visszalépések nélkül nem lehetett volna sikeres Szűcs. Maga az érintett nem kívánt nyilatkozni győzelme éjszakáján a MIÉP és az MDNP szerepével kapcsolatban, mondván "nem a Fidesz kérésére léptek vissza.

"A koalíció kurvája"

Matematika
Az időközi választás második fordulójában a több mint 52 ezer választópolgárból 14926-an adták le voksukat. Ez 262 szavazattal többet jelent az első kör eredményeinél. Szűcs Lajos 2524, Kovács István pedig 928 szavazattal kapott többet mint az első fordulóban. A két visszalépett jelölt, Franka Tibor és Pusztai Erzsébet begyűjtött szavazatainak száma: 2801, alig több mint amennyivel Szűcs Lajos a Fidesz színeiben győzedelmeskedett. Az ellenzéki politikusok szerint ez azt jelenti, hogy a "bunda" sikerült: a Fidesz háttértárgyalások során biztosította jelöltjének győzelmét.
Egy budakalászi januári rendezvényen elhangzott Franka Tibor-előadás azonban sok mindent elárul a "titkos paktumok" világából. A Népszabadságban közölt beszámolóban a képviselőjelölt a következőképp foglalta össze a kormánykoalíció és a MIÉP viszonyát:
"Mint a korcsolyában: van a kötelező, meg van a szabadon választott. Minden férfi tudja, hogy a kötelező akkor jó, ha van szabadon választott. Orbán Viktor ezt eljátssza a politikában. Kötelező néki az MDF-fel meg a kisgazdákkal. Szabadon választottként meg dörgölődzik a színfalak mögött a MIÉP-hez. Kvázi a MIÉP a koalíció kurvája. És a MIÉP van olyan okos, hogy belemegy ebbe a játékba."