Személycserékkel kezd Mikola István

2000.12.18. 19:55
,,Az egészségügyben nem sok újat lehet kitalálni, a dolgokat csinálni kell"- jelentette ki a magát célorientált és keménykezű rendrakóként jellemző Mikola István, Gógl Árpád kijelölt utóda a hétfői, egészségügyi bizottságbeli meghallgatáson, ahol tervezett programjával úgy tűnik meggyőzte a jelenlévőket. Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek tartózkodása mellett a bizottság ellenszavazat nélkül támogatta miniszterré való kinevezését. Mikola, aki jelenleg még az Országos Vérellátó Szolgálat elnöke, várhatóan január elsejétől vezeti majd az egészségügyi tárcát, ahol azonnali személycseréket tervez, megfogalmazása szerint ugyanis ,,focizni csak Maradonákkal lehet". Ennek megfelelően a tárca közigazgatási államtitkára, Oberfrank Ferenc az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élére kerül, pozícióját pedig Pulai Gyula, a szociális és családügyi tárca államtitkára tölti majd be.
Mikola István
az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) jelenlegi elnöke
Hétfőn hallgatta meg az Országgyűlés egészségügyi bizottsága Mikola Istvánt, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) jelenlegi elnökét, aki a tervek szerint a január elsejével távozó Gógl Árpád helyét foglalja el az egészségügyi tárca élén. A miniszterjelölt a bizottság előtt elmondta: ahogy a csőd szélén álló OVSZ-t két év alatt sikerült talpra állítani, úgy kemény aprómunkával az egészségügyet is ki lehet mozdítani a ,,futottak még" kategóriából, ám ehhez a kormány hathatós segítségére is szükség van. A magát célorientált, keménykezű rendcsinálóként és a sikertelenségbe belebetegedő emberként jellemző Mikola azonban a kormánnyal való együttműködéssel kapcsolatban határozottan kijelentette: nem enged beleszólást a tárca szakmai ügyeibe, és többek között ezért is tartotta fontos lépésnek, hogy az OEP a Pénzügyminisztériumtól az egészségügyi tárca felügyelet alá kerül. Ahogy arról már beszámoltunk, Mikola a miniszteri poszt elvállalását többek között ehhez az átalakításhoz kötötte.

Vége a ,,mazsolázásnak"

Mikola István, a miniszteri programjának vázolásakor elmondta, fontosnak tartja az ágazat irányításának azonnali korszerűsítését, egy program-centrikus, kisebb létszámú szervezeti struktúra kiépítését, az ágazatot menedzselő szakemberek felelősségének növelését. Emellett feltétlenül szükség van a területi egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, amelyhez a költségvetési forrásokon felül további összegekre is szükség lesz. Ezek előteremtésében Mikola a gyógyszergyárakat akarja érdekeltté tenni. A miniszterjelölt szerint a kórházak privatizációjával kapcsolatban sürgősen gátat kell szabni a ,,mazsolázásnak": a jövőben csak teljes intézményeket, és ne csupán azok értékes részeit lehessen megvásárolni.

Az egészségügynek nincsenek tartalékai

Jelentős tartalékok vannak a járulékok behajtásában
Az egészségügy ,,rendberakásához szükséges forrásokról, Járai Zsigmond pénzügyminiszter azon múlt heti kijelentésével kapcsolatban, hogy az egészségügyben nagy tartalékok vannak, elmondta: már évek óta nincsenek tartalékai az ágazatnak, ám ,,kőkemény ellenőrzéssel és a megfelelő szankciókkal" lehet még forrásokat találni. Mikola szerint például jelentős tartalékok vannak a járulékok behajtásában, amelyet tervei szerint a jövőben nem az APEH szedne majd be.

Focizni csak Maradonákkal lehet

Mikola a tárca vezetésére vonatkozó elképzelési között említette, hogy mivel ,,focizni csak Maradonákkal lehet", neki pedig kipróbált profikra van szüksége mind a minisztériumban, mind az ahhoz csatlakozó nagyintézmények vezetésében személycserék várhatóak. Ezek alapján Oberfrank Ferenc, a tárca közigazgatási államtitkára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élére kerül, míg az ő helyét Pulai Gyula, a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára foglalja el január elsejétől. Az előzetes sajtóértesülésekkel ellentétben Horváth Zsolt továbbra is az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára marad