Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nem alakulhat meg Gógl kht.-ja

2001.01.30. 20:01
Mikola István javaslatát figyelembe véve a kormány úgy dönött, hogy nem alakul meg a Nemzeti Egészség Közhasznú Társaság, melynek élére eredetileg Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter állt volna.
Mikola megvétózhatja
Mikola István egészségügyi miniszter tájékoztatta a kormányt, hogy eláll a Nemzeti Egészség közhasznú társaság létrehozásának szándékától - közölte Borókai Gábor kormányszóvivő.

Jelezte, hogy egyeztetni szándékozik Gógl Árpád volt egészségügyi miniszterrel, aki a Club Aliga ingatlanegyüttes és a Club Aliga Vagyonkezelő Rt. hasznosításával kapcsolatos projektet kezeli.

Az eredeti elképzelés szerint a volt egészségügyi miniszter irányítása alá került volna a társaság, amelyhez a Club Aliga üdülőközpont, valamint három, a szaktárcához tartozó intézmény tartozott volna.

Gógl Árpád utódjának javaslatára már visszavonták a Nemzeti Egészség Kht. alapító okiratát a cégbíróságról, az alapításban résztvevő három magánembert pedig visszalépésre kérték fel.

Eredeti tervek
A kht. eredeti alapítóokirata a három, fejenként százezer forintos törzsbetéttel rendelkező magánszemély, illetve a 200 millió forinttal beszálló egészségügyi tárca szavazategyenlőséggel rendelkezne a társaságban.
Mikola már első munkanapján bejelentette, hogy összeállítja észrevételeit azzal az egészségfejlesztési közhasznú társasággal kapcsolatban, amely az elképzelések szerint elődje, Gógl Árpád vezetésével jött volna létre.

Állami egészségügyi feladat nem kerülhet úgy kht.-ba, hogy a felelősséget viselő minisztérium és miniszter annak megvalósulását ne tudja kontrollálni" - szögezte le Mikola István, ezért javasolja a kormánynak, hogy egyáltalán ne hozzanak létre kht.-t.