Mikola tízmilliárdot kér népegészségügyi programjához

2001.04.18. 15:46
Több mint 10 milliárd forint pluszforrást igényel az a nagyjából két éven belül megvalósítandó rövid távú cselekvési program, amelyet Mikola István egészségügyi miniszter ismertetett szerdán egy balatonaligai egészségügyi fórumon. A program célja a miniszter szerint, hogy még a jelenlegi kabinet ideje alatt érezhető javulást eredményezzen a honi egészségügy területein. Ezek az alapellátás, a szakellátás fejlesztése, a gyógyszerpiac szabályozása, a minőségbiztosítás és az amortizáció problémáinak rendezése.

Mikola István
A rövid távú cselekvési csomag első pontja a 10 évre előirányzott "egészséges nemzetért" program része, amelynek elsődleges célja az életminőség javítása, a várható élettartam növelése és a világviszonylatban is feltűnően rossz halálozási arány javítása. A programban kiemelt figyelmet kap a szervezett szűrés, az egészséges gyermekkor és az egészséges táplálkozás. A program megvalósítása mintegy 22 milliárd forintos többletforrást igényel, amelyből a minisztérium mintegy 6 milliárdot állna, míg a maradékot Mikola tervei szerint a többi tárca állná.

Kiemelt szerepet kapna a következő két évben a gyógyturizmus - és ezen belül az állami tulajdonú intézmények - fejlesztése, amelyek megvalósításánál elsősorban a Széchenyi-terv pályázatában lát nagy lehetőséget a miniszter. Ennek alapján a minisztérium felügyelete alá tartozó, az egészségturizmusban is érintett intézményekkel (Balatonfüred, Sopron, Hévíz, Balatonaliga) a tárca már megkezdte a tárgyalásokat.

Eladják a Mentőkórházat
Az Egészségügyi Minisztérium az Országos Mentőszolgálat és az Országos Traumatológiai Intézet vezetőivel folytatott szerda reggeli tanácskozását követően végleges döntést hozott: a Mentőkórház integrálódik az Országos Traumatológiai Intézetbe - jelentette be Mikola István. Közölte: az átköltözés várhatóan egy hónapon belül megkezdődik, ezzel az Országos Traumatológiai intézet szabad kapacitását lekötik, működési hiányát fokozatosan megszüntetik.

Mikola István megerősítette, hogy a tárca a hosszú távú működésre alkalmatlannak ítélt Mentőkórház épületét értékesíteni kívánja. A tervek szerint a befolyó összeget a tüdőszűrő-hálózat modernizációjára fordítja. Elmondta: a használatban lévő 30-35 éves berendezések jelenleg nem alkalmasak a népegészségügyi program fontos elemét képező szűrővizsgálatok elvégzésére.

Mikola István nem tudott pontos választ adni arra, hogy a minisztérium mennyi pénzt remél az épület értékesítéséből. Azt mondta: jó fekvésű, nagy értékű ingatlanról van szó.

A programpont teljes forrásigénye 10 milliárd forint, amelyből 2,6-ot egy a jövőben létrehozandó Egészségügyi Fejlesztési Alap 3,2-t a Széchenyi-terv pályázataiból, 4,2-et pedig egyéb forrásokból teremtetnének elő. Emellett egységes informatikai hálózat (8,6 milliárd) és egy balesetbiztosítási ágazat létrehozása (5 milliárd forint) is része a programnak.

Az alapellátás még az idén megvalósítandó fejlesztésében a háziorvosi és a fogorvosi ellátás javítása szerepel, ez utóbbi része az úgynevezett fogmegtartó kezelések (fogtömés, gyökérkezelés) ingyenessé tétele. Az alapellátási program megvalósítása kb. 17-23 milliárd forintba kerül. A rövid távú cselekvési programban kapott helyet a gyógyszerpiac szabályozása is, a 147 milliárd forintosra tervezett gyógyszerkasszához még plusz 18-20 milliárd forintot igényelt a tárca, amelyet Mikola bejelentése szerint a kormány még az idén az OEP rendelkezésére bocsát. Az egészségügyi tárca vezetője a fenti összegen túl biztosítottnak látja az alapellátás fejlesztéséhez szükséges összegeket is, ám körülbelül 50 milliárd forint például a szakellátás fejlesztésére még hiányzik a program teljesítéséhez.