Cáfolják Mikola lemondását

2001.05.09. 19:54
Borókai Gábor kormányszóvivő cáfolja azt az információt, hogy Mikola István egészségügyi miniszter lemondott volna kedden este, miután a Fidesz parlamenti frakciója szavazataival korlátozta hatáskörét. Az RTL Klub információi szerint Orbán Viktor nem fogadta el Mikola lemondását, az egészségügyi miniszter pedig azt mondta, akkor marad a helyén, ha a minisztérium két államtitkára távozik posztjáról.
Mikola István
Az egészségügyi miniszter az RTL Klub információi szerint azt követően ajánlotta fel lemondását Orbán Viktornak, hogy kedden a Fidesz parlamenti frakciója nem támogatta a parlamentben az általa beterjesztette, ún. "salátatörvény" módosító indítványait, és ezzel korlátozta Mikola hatáskörét. Az egészségügyi törvénycsomag miatt már hetek óta zajlik a vita a frakció és a miniszter között; a módosító indítványok keddi szavazásakor a testület amellett voksolt, hogy Mikola csupán a pénzügyminiszter jóváhagyásával szüntethet meg kórházi ágyakat. A televíziós csatorna szerint a miniszterelnök nem fogadta el Mikola lemondását.

Borókai Gábor kormányszóvivő szerdán az MTI-nek cáfolta Mikola lemondását, és közölte: a szavazás eredményével sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Varga Mihály pénzügyminiszter nem értett egyet. A Mikolával folytatott megbeszélésen így arra jutottak: a parlamenti döntés "szakmai és államigazgatási szempontból olyan helyzetet teremtett, amit meg kell oldani". Az RTL Klub információi szerint Mikola két államtitkár lemondását szabta meg maradása feltételéül. Horváth Zsolt már benyújtotta a lemondását. Frajna Imre ezt nem tette meg.

Sajtóértesülések szerint a Fidesz frakciójában egy ideje többen rossz szemmel nézik a januárban kinevezett egészségügyi miniszter arrogánciáját. A képviselőtestület szerint a miniszternek tudomásul kell vennie: egy törvény elfogadásához nem a kormány, hanem az Országgyűlés támogatása szükséges. A szóban forgó törvényről három hét múlva szavaz a parlament.