Mária
-6 °C
-2 °C

Fel kell újítani a Millenáris Parkot

2004.07.18. 19:15
2005 végéig felépül a Jövő háza szórakoztató központ a Millenárison, de addig még 1 milliárdot kell költeni az alig három éves létesítmény felújítására.
Jövő év végére felépül az interaktív tudományos, kulturális és szórakoztató központként definiált Jövő háza a budapesti Millenáris Parkban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tervei szerint - közölte a tárca vezetője vasárnap.

Olyan állandó tartalommal kell megtölteni az egykori Ganz- gyártelep területét, hogy az ország legtávolabbi pontjairól is a fővárosba látogassanak az érdeklődők - mondta Kovács Kálmán a budai Mammut bevásárlóközpont mögötti területen rendezett sajtóbejáráson, hozzátéve, hogy az intézménykomplexum szerinte mindmáig csak helyi funkciót tölt be.

"Ez a helyszín pillanatnyilag nem tudja kiszolgálni az országot" - jelentette ki.

Mint elmondta: a kormány "nagyon nehéz, kaotikus örökséget" kapott elődjétől a rendezetlen tulajdonviszonyokat és az épületek leromlott állagát illetően. A tárca által felkért szakértői csoport megállapította: a Jövő háza otthonául szánt B, C, D épület sem időszakosan, sem hosszú távon nem alkalmas egy korszerű kiállítás megrendezésére. A szakértői becslés szerint a felújításra másfél milliárd forintot kell fordítani.

Úgy ítélte meg, "nagy baj", hogy alig három évvel az átadás után erre szükség van, de a tárca szerint a jelenleg üresen tátongó csarnokokat modernizálni, alkalmassá kell tenni egy XXI. század eleji kiállításra.

Madárürülék és potyogó tető

Kovács Kálmán az újságírókat a B épület emeleti részén összegyűlt madárürülékhez vezette, majd megmutatta az új falrész plexi szigetelését, amely mint mondta, a hőt és a hideget is átereszti. A fogadót kritikus állapotban lévőnek jellemezte, utalva arra, hogy az épületben rendezvényeket kellett szüneteltetni, mert előadás közben nyílászáró darabok potyogtak le a tetőrészről.

Az informatikai és hírközlési miniszter kifejtette: a felújítások idén elkezdődnek; az árnyékolás- és klímatechnika, a szigetelés, a vezetékek, továbbá a világítás-, fűtés- és hűtéstechnika korszerűsítésére van szükség. (A tárca vezetője áprilisban vette át a Millenáris Kht. működésének felügyeletét és kapott megbízást a park fejlesztésére.)

Elmondta, hogy a parkban információs terminálokat helyeznek el a Jövő házával kapcsolatos tervekről, amelyeket a minisztérium által felkért szakértői csapat javasol. Mindenki érdeklődő megírhatja a véleményét arról, hogy milyen belső tartalommal és formában valósuljon meg a tárlat; a nyár végén a hozzászólásokat kiértékelik, majd véglegesítik a tartalmat. Becslése szerint a kiállítás tartalmi kialakítása, az épületkorszerűsítésen túl, 3 milliárd forintot igényel majd.

Kovács Kálmán azt szeretné, hogy ha a Millenáris 2-nek nevezett, a Fény utca túloldalán álló, még nem hasznosított, L és M épületet is bevonják "ebbe a küldetésbe". Mint mondta: a Millenáris Parknak a B, C és D csarnokban kialakítandó Jövő háza adna állandó funkciót, amelyhez, azt erősítve kapcsolódna az eMagyarország internetes központ a C épületben, valamint a teátrumban és a fogadóban szerveződő kulturális funkció.

Millenáris 2

A miniszter elmondta, hogy a Millenáris 2 területén lévő "pörgető épület, amelyben egykor forgástesteket teszteltek", környezetvédelmi bombán nyugszik, az ott található olajteknők lebontása 100 millió forintba kerül, a 9 méter mély talajszennyezést pedig több mint 200 millió forintból lehet megszüntetni.

A romos állapotú, hatalmas belső terű nagycsarnok a minisztérium elképzelése szerint a jövőben elsősorban konferenciaközpontként működhetne. Kifejtette, ezt az épületet is csak a környezeti kár elhárításával lehet bármilyen célra hasznosítani, a talajszennyezés kiváltására a mélygarázs-funkció tűnik az egyetlen megoldásnak.

A tárca javaslata szerint a kormánynak kötött funkcióval kellene hasznosítani ezt a csarnokot: az épület arculatának megtartásával, belső funkcióját tekintve pedig konferenciaközpont kialakításával. Hozzáfűzte: van egy olyan elképzelés is, hogy ez a terület nem képezné a Millenáris mint kulturális blokk részét, hanem jelentős füvesítéssel és szabad értékesítéssel bővülne tovább.