Mária
-6 °C
-2 °C

Még keresik Lévai Katalin helyét

2003.05.12. 18:18
Kapcsolódó cikkek (1)
Jövő hétfői beiktatása után egyeztet a két új tárca nélküli miniszter a pénzügyminisztérium vezetőjével arról, hogy mekkora büdzsével rendelkezik majd az esélyegyenlőségért felelős Lévai Katalin, illetve az integrációval kapcsolatos ügyeket koordináló Juhász Endre - nyilatkozta az Indexnek a kormányszóvivő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a két új miniszter alá tartozó területeknek van érvényes költségvetésük, csak az vár tisztázásra, hogy az új vezetők apparátusának felállítására mennyit fordíthatnak.
Egyelőre nem tudható, mennyi pénzzel gazdálkodhat majd a két új kormánytag. Az integrációs ügyekkel foglalkozó Juhász Endre, illetve az esélyegyenlőségért felelős Lévai Katalin jövő héten hétfőn foglalhatja el bársonyszékét, miután a parlamenti bizottságok támogatták kinevezésüket és a parlamentben hétfőn esküt is tettek az új miniszterek.

Lévai Katalin bemutatkozó tájékoztatóján azt mondta: a minisztériumoknál rendelkezésre állnak források esélyegyenlőséggel kapcsolatos programokra a különböző alapokban, ez azonban nem zárja ki, hogy saját költségvetésük legyen. Mint mondta a későbbi tárgyalásokon dől el a kérdés. Juhász Endre, az integrációs bizottság előtti meghallgatásán hivatalának leendő büdzséjéről nem tett említést. A leendő tárca nélküli miniszter ugyanakkor közölte, hogy tervei szerint tizenkét fős apparátussal dolgozik majd, melyből öten-hatan végeznek majd érdemi munkát a többiek adminisztratív feladatokkal foglalkoznak.

A jövő héten egyeztet a két új tárca nélküli miniszter, leendő hivataluk büdzséjéről a pénzügyi tárcával - nyilatkozta az Indexnek Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő megjegyezte: a két új miniszter olyan területek felügyeletét veszi át, melyeknek eddig is volt költségvetésük. Gál szerint csupán az a kérdés, hogy az új vezetők apparátusának felállítására mennyit fordíthatnak. "Ez pedig olyan nagyságrendű összeg, ami igazából nem tétel" - fogalmazott a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán tudomása szerint Juhász Endre hivatala az ÁPV Rt. épületében kap helyet, míg Lévai Katalinnak még keresik a helyét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.