Miniszterváltás

2000.11.06. 18:16
Lemondott miniszteri posztjáról a közlekedési és vízügyi miniszter, Nógrádi László. Elmondása szerint erkölcsileg felelősnek érzi magát abban a szerencsétlen kimenetelű balesetben, amelyben egy fiatalember életét vesztette. A tárca várományosa, az aktuális hírek szerint, Fónagy János, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára.
Nógrádi László
Nógrádi László, mint számítástechnikai vállalkozó lett a Magyar Vállalkozási Kamara alelnöke 1991-ben. Ezt követően, már 1994-ben, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének tagja. A politikai életben jobboldali színekben először a Kereszténydemokrata Néppárt tagjaként, majd a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnökeként jelent meg. 1998 előtt a Zala megyei Bázakerettyén befektetési tanácsadással és falusi turizmussal foglalkozott. Parlamentbe kerülését 1998-ban a Fidesz Lentiben kivívott választási győzelmének köszönheti, ahol a Fidesz Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőjelöltjeként indult.

forrás: MEH

A lemondott miniszter, Nógrádi László október 28-án szenvedett balesetet a 7-es főúton, az ordacsehi leágazásnál. A megengedettnél jóval nagyobb sebességgel haladó miniszteri Audi előzés közben ütközött a szabályosan, irányjelzővel kanyarodó Trabanttal. A balesetben a Trabant utasai közül egy 21 éves férfi a műtőasztalon meghalt, a másik, egy fiatal lány állapota stabilizálódott. A miniszter jobb karja a balesetben több helyen eltört, felesége és sofőrje könnyebben sérült. Nógrádi, a balesetről nyilatkozva megrendülésének adott hangot. A volt miniszter az MTI-nek kijelentette: ,,Bár a történtekért törvényi felelősséget nem érzek, a magammal szemben állított erkölcsi mércének teszek eleget azzal, hogy lemondok a miniszteri posztról - fogalmazott Nógrádi László közlekedési és vízügyi miniszter hétfőn.

Nógrádi László erkölcsileg felelősnek érzi magát a halálos kimenetelű balesetért
"Elszenvedett sérüléseim gyógyulása hosszú időt vesz igénybe, ami nem teszi lehetővé miniszteri teendőim felelősségteljes ellátását" - mondta Nógrádi László. Az új miniszter, Fónagy János kinevezését hétfőn a miniszterelnök a koalíciós frakciók együttes ülésén is bejelentette.

Az eset kapcsán felmerült a megkülönböztető jelzés használatának szigorítása is. A még Kuncze Gábor, az akkori belügyminiszter által aláírt rendelet, egyesek szerint rossz, mások szerint (Kuncze) egyszerűen csak nem tartják be. Kövér László, a Fidesz frakcióvezetője szerint túl sokan jogosultak a megkülönböztető jelzés használatára. Kuncze Gábor azonban figyelmeztetett, a jelenlegi kormányban államtitkárok és főosztályvezetők is használnak kéklámpát, holott azt a rendelet tiltja.

Fónagy János
Dr. Fónagy János 1942-ben született Budapesten. Tanulmányait az ELTE jogi karán végezte, majd előbb az államigazgatásban, majd mintegy másfél évtizedig a mezőgazdaságban dolgozott jogászi és gazdaságirányítási munkakörben. Az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgató-helyettese 1984-tól 1989-ig, majd a RÉGIÓ Ózdi Szerkezet-Fejlesztő Kft. vezetője. A Vállalkozói Inkubátorok Szövetségének elnöke 1991-től és PHARE vállalkozásfejlesztési szakértő. 1994-től a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Önkormányzat alelnöke, Ózd város képviselő-testületének térségfejlesztési tanácsadója volt. Posztgraduális képzésben vett részt az Egyesült Államokban és Angliában. A Fidesz 1998-as választási győzelme után a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára.

forrás: MEH

A közlekedési és vízügyi miniszteri tárca éléről lemondott Nógrádi László, elődje, Katona Kálmán május 31-ei lemondása után nevezték ki a posztra. A miniszteri tárca élén töltött mintegy öt hónap alatt jelentős változásokat eszközölt a tárca által felügyelt társaságok vezetésében. A még Katona Kálmán által kinevezett miniszteri biztosokat már kinevezése után leváltotta. Takácsy Gyula, a MÁV-reformért felelős, Császár Judit, a MÁV egészségügyi reformjáért felelős és Vitézy András, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) miniszteri biztosai június elején távoztak. Az MTI információi szerint Nógrádi László a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatóját is meneszteni akarta.

Nógrádi László közleménye
Mint az közismert, október 28-án hivatali feladataim ellátása közben utasként részese voltam egy olyan tragikus közlekedési balesetnek, amely egy fiatalember életét követelte.

A baleset során magam és feleségem is súlyosan megsérültünk. A fiatalember halála - mint hasonló korú gyermekek édesapját - különösen megrendített. Elszenvedett sérüléseim gyógyulása hosszú időt vesz igénybe, amely nem teszi lehetővé miniszteri teendőim felelősségteljes ellátását. Mindezeket mérlegelve a mai napon benyújtottam lemondásomat Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Ezen döntésem - bár a történtekért törvényi felelősséget nem érzek - megfelel a magammal szemben állított erkölcsi mércének. Remélem, ezzel a lépésemmel hozzájárulok a magyar közéletiség jobb megítéléséhez.

Ezúton is kifejezem együttérzésemet a baleset minden érintettjének.