Augusztusban indul a rakétaprogram?

2006.07.21. 08:17
A honvédelmi tárcánál és a Külügyminisztériumban sem tudnak arról, hogy amerikai szakértők lépéseket kezdeményeztek volna a hazánk területére telepítendő rakétatámaszpontokról - irja a Magyar Hírlap.

A Magyar Hírlap pénteki számában idézi az orosz Kommerszantot, mely szerint már a jövő hónapban helyszíni szemlét tartanak az amerikaiak, mert Washington szeptember végéig ki akarja választani új európai rakétabázisainak helyszínét. A rakétákat Lengyelországba telepítenék, a radarokat Csehországba, az infrastruktúra fennmaradó részét pedig Magyarországra - írta a lap.

Polgár Viktor külügyi szóvivő a Hírlapnak azt mondta, ebben a házban senki nem tud ezekről az amerikai lépésekről. A szóvivő azt mondta, ha érkezne megkeresés, az alapinformációkról tájékoztatnák a közvéleményt. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán sem tudtak arról, hogy amerikai szakértők érkeznének.

Régi terv

Először 2002 végén lehetett hallani arról, hogy az Egyesült Államok rakétákat, vagy védelmi rendszereket telepítene Magyarországra.

Akkor a volt honvédelmi miniszter azt hangoztatta, hogy Magyarország számára előnyökkel járhat, ha részt vesz az Egyesült Államok rakétavédelmi programjában. Úgy vélte, nyitottnak kell lenni e program befogadására, ugyanis növelné a biztonságot, s egy újabb amerikai katonai bázis pedig csak előnyöket jelentene az országnak.