Natália
-3 °C
8 °C

'A fideszesek az erkölcsöt sértették meg, nem az alkotmányt'

2005.06.07. 13:49
Miklósi Zoltán politológus Sólyom László befutására számít. Véleménye szerint inkább erkölcsi, mint alkotmányossági kérdés, hogy a fideszesek megmutatták egymásnak a szavazólapjukat.

Miklósi Zoltán politológus az Indexnek elmondta, a második forduló legnagyobb érdekessége, hogy Szili Katalinra most kevesebben szavaztak, mint hétfőn. "Lehet spekulálni azon, hogy kik azok, akik hétfőn rá szavaztak, és kedden nem. Elképzelhető, hogy Mécs Imre megváltoztatta a véleményét, ez azonban csak egy feltevés."

A házbizottsági döntést Miklósi úgy kommentálta, a szavazás titkossága azt jelenti, hogy minden képviselőnek biztosítani kell, hogy a szavazatát senki se ismerhesse meg. "Véleményem szerint ezt azonban nem sérti meg az, aki önszántából megmutatja a szavazólapját. A pártok, frakciók egyértelműen nyomást gyakorolnak a képviselőikre, ez azonban nem korlátozza a szavazás titkosságát, a szavazat ugyanis attól függetlenül érvényes, hogy valaki megmutatta-e a lapot párttársának vagy sem. A szavazás titkossága akkor sérült volna, ha egy képviselő akarata ellenére meg lehetett volna tudni, hogy ő kire szavazott. Az már egy jogon kívüli, nem alkotmányossági kérdés, hogy a képviselőkön frakciónyomás volt."

A politológus szerint Tamás Gáspár Miklósnak igaza van abban, hogy Sólyom Lászlónak az első fordulóban távolmaradó Fidesz miatt jó oka lett volna a visszalépésre, és az, hogy egyáltalán nem reagált az eseményekre, nem vet jó fényt az elnökjelöltre. Miklósi szerint a Fidesz méltatlan helyzetbe hozta jelöltjét, és a választás procedúráját is megsértette, ez azonban szintén inkább erkölcsi, mint alkotmányossági kérdés.

Miklósi szerint a harmadik forduló nagyon közeli eredményeket hoz majd a másodikhoz, így feltehetően Sólyom László lesz a köztársasági elnök.