Miklós
-7 °C
2 °C

Bűnöző bosszújához asszisztál az ügyészség Molnár szerint

2004.12.22. 08:35
Bűnözőknek asszisztál az ügyészség, állította a Magyar Hírlapnak adott interjújában Molnár Csaba. A brókerbotrány volt főnyomozója szerint az ügyészség minden alap nélkül, kizárólag az általa tőrbe csalt Kulcsár Attila vallomásaira alapozva vádolja okirat-hamisítással. Ez, véleménye szerint félelemkeltő.

Eddig nem ismert félelemérzet alakult ki Molnár Csabában, derült ki a Kulcsár-ügy rendelkezési állományba helyezett főnyomozója a Magyar Hírlapnak adott interjújából. Molnárt, akit korábban azzal is megvádoltak, hogy hagyta magát megvesztegetni, októberben helyezték rendelkezési állományba, miután az ügyészség, Kulcsár Attila vallomása alapján okirat-hamisítással vádolta meg.

A bűnöző bosszúja

Molnár szerint félelemkeltő, hogy az ügyészség "mondvacsinált indokokkal vádlottak padjára küldheti bármelyik rendőr kollégát". Véleménye szerint ugyanis az okirat-hamisítás vádját Kulcsár vallomásán kívül semmi sem támasztja alá, az álbróker pedig egyszerűen személyes bosszúból vallhatott az őt tőrbe csaló nyomozó ellen. Ezen, mint mondta, nem lepődött meg. "Ám azt nem tudom elfogadni és feldolgozni, hogy egy rendőr semmit nem tehet az ellen, ha egy bűnöző bosszút forral ellene, és ehhez az ügyészség kész asszisztálni", monda a Magyar Hírlapnak.

Az ügyészség gyanúja szerint Molnár július 6-án június 30-ra dátumozta vissza a Pannonplast ügyben a nyomozást megtagadó határozatot. A Hírlapnak nyilatkozó Molnár szerint a vád képtelenség, hiszen a határozatra július 3-án már reagált az ügyészség különleges ügyek osztálya.

A nyomozó a másik, a vesztegetési ügyben is ártatlannak vallja magát. Az ügyészség azzal vádolta, hogy nagyértékű ajándékokat fogadott el a rendőrséggel együttműködő pénzváltóktól. Az ajándékokról később kiderült, hogy egy fából készült tollkészletből és egy tálca süteményből álltak. A Magyar Hírlapnak nyilatkozva Molnár nem zárta ki, hogy az ügyben esetleg pénzbírsággal sújtják. Ez esetben nyugodtan folytathatná a számára "mindent jelentő" rendőri pályát, ennél súlyosabb ítéletet esetén még kérdéses, mi lesz a jövője.