A mintakörzetek MSZP-győzelmet jósolnak

2006.04.09. 22:54
A szocialisták győzelmét valószínűsíti azoknak a választókerületeknek az első fordulós eredménye, ahol korábban mindig annak a pártnak a jelöltje nyert, amely később kormányt alakíthatott. A 26 ilyen körzetből csak négyben áll nyerésre a Fidesz-KDNP jelöltje, 22-ben szocialista politikus vezet. A mandátum sorsa öt helyen dőlhet el, mind az öt körzetben MSZP-s politikus javára.

Lehet, hogy nem fog jelentősen csökkenni azoknak az egyéni körzeteknek a száma, ahol a mandátumot eddig minden esetben annak a pártnak a jelöltje nyerte el, amely később kormányt alakíthatott (vagy nagyon kevés ilyen marad). A 26 ilyen mintakörzetből 22-ben MSZP-s jelölt áll az élen, közülük ötben valószínűleg az első fordulóban el is dől a szavazás. A Fidesz-KDNP jelöltjei csak négy körzetben vezetnek.

A mintakörzetek közül hét van Budapesten, ebből ötben a szocialista jelölt áll az élen. A 12. választókerületben a fideszes Zombory Miklós vezet, ám 38,88 százalékos első helyéhez (94,87 százalékos feldolgozottságnál) hozzájárulhatott, hogy az MSZP-s Kökény Mihály (34,42) és az SZDSZ-es Gegesy Ferenc (22,51) megosztotta a kormánypárti szavazókat. A 17. választókerületben (XI. kerület) 94,59 százalékos feldolgozottságnál a fideszes Kupper András 40,66 százalékkal vezet az MSZP-s Józsa István (40,59) előtt, a különbség köztük mindössze 18 szavazat. Fordulhat még a helyzet a 25. választókerületben (XVII. kerület), ahol 76,38 százalékos feldolgozottság van még csak, bár az MSZP-s Alexa György 44,47 százalékkal vezet a 34,43 százalékot gyűjtő fideszes Riz Levente előtt.

A további fővárosi mintakörzetekben Kékesi Tibor (MSZP) 38,79 százalékkal vezet a 38,19 százalékos Illés Zoltán (Fidesz-KDNP) előtt 97,61 százalékos feldolgozottságnál, a harmadik helyezett Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) 14,43 százalékkal. A 10. kerületben Szabó Zoltánnak (MSZP) 90 százalékos feldolgozottságnál 42,85 százaléka van, Fónagy Jánosnak (Fidesz-KDNP) 38,79 százaléka, Takács Gábornak (SZDSZ) 13,6 százaléka. A 24. választókerületben (XVI. kerület) 96,77 százaléknál Vidorné dr. Szabó Györgyi (MSZP) 44,81 százalékkal áll az élen, Tirts Tamásnak (Fidesz-KDNP) 38,27 százaléka van, az SZDSZ-s Szabó Imre Gábornak 7,29 százaléka. A 32. választókerületben (XXII. kerület) Lendvai Ildikó (MSZP) 97,91 százalékos feldolgozottságnál 46,24 százalékot kapott, a fideszes Németh Zoltánnak 41,8, míg az SZDSZ-es Lányi Istvánnak 8,46 százaléka van.

Miskolcon, Szegeden öt MSZP-s juthat be

A mintakörzetek közül három van Borsod-Abaúj-Zemplén, kettő Csongrád megyében - mind az öt a megyeszékhelyeken, és mind az öt helyen az MSZP jelöltje nyert. A borsodi első körzetben Fedor Vilmos 96,22 százalékos feldolgozottságnál 52,5 százalékon, a 2. számúban 84,61 százalékosnál Simon Gábor 51,74 százalékon, a 3. számúban 88,67 százalékos feldolgozottságnál Káli Sándor 58,93 százalékon áll. A szegedi 1. számú válaszókerületben 90,74 százalékos feldolgozottságnál 58,17 százalékos eredményt ért el Újhelyi István, míg a 3.-ban a szavazatok 87,93 százalékának összeszámlálása után 58,88 százalékkal vezet Botka László. Közülük csak Simon Gábor első fordulós mandátumszerzése lehet kérdéses, bár itt ellenfele volt a Fidesz-alelnök Pelczné Gáll Ildikó (39 százalék) és a korábbi liberális polgármester, T. Asztalos Ildikó (5,05 százalék).

Békéscsabán, Tatán, Budaörsön vezet a fideszes jelölt

A további mintakörzetek közül három helyen áll élen fideszes politikus. Békéscsabán Vantara Gyula 40 százalékot szerzett az Orbán-bizottságból megismert MSZP-s Molnár László (36,94 százalék) előtt, itt az SZDSZ jelöltje, Velkey Gábor 12,14 százalékot gyűjtött (ez a végeredmény). Tatán 98,43 százalékos feldolgozottságnál a fideszes Michl József 44,96 százalékkal vezet az MSZP-s Tatai-Tóth András előtt (44,84 százalék), a különbség 42 szavazat. Az SZDSZ-es Kerti Katalin 7,37 százalékot szerzett. Budaörsön 94,82 százalékos feldolgozottságnál Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP) 39,66 százalékkal vezet az MSZP-s Keller László előtt (38,14), az SZDSZ-es Wittinghoff Tamás 13 százalékot ért el.

A további mintakörzetekben - Pécs 1. számú választókerülete, Orosháza, Eger, Pétervására, Mezőtúr, Monor, Érd, Nyíregyháza 2. számú körzete, Dombóvár, Veszprém, Nagykanizsa - a szocialista jelölt áll az élen, ám a mandátum sorsa sehol nem dőlt el.