Mária
-6 °C
-2 °C

A Mol fellebbez, de megegyezésre törekszik

2000.11.20. 19:20
A Gazdasági Minisztérium jogszerűen járt el a gázár megállapítása során, amikor döntött arról, hogy az áremelés nem lehet éves szinten hat százaléknál magasabb - fejti ki ítéletét a Fővárosi Bíróság, amely elutasította a Mol Rt. keresetét. Az olajtársaság szerint, bár az ítélet nem kedvező számukra, annak több alpontja rámutat a társaság igényének jogosságára.
A hibás gázár-megállapítás miatt a Mol folyamatosan károsul - emeli ki az olajtársaság a hétfői bírósági ítéletből. A bíróság arra hivatkozva utasította el a Mol kártérítési igényét, hogy a miniszter kizárólag azért mentesül a felelősség alól, mert a gázdíj megállapítására miniszteri rendelet, azaz egy jogszabály kihirdetésével került sor. Az olajtársaság szerint önmagában az, hogy a károkozás jogszabály kihirdetésével történt, nem mentesíti a károkozót a felelősség alól.

A Mol vitatja az ítélet azon indoklását, mely szerint a gázdíjképlettől eltérő megállapítása nem sérti a társaság tulajdonjogát. Véleményük szerint a képlettől eltérő, jelentős veszteséget okozó gázdíj megállapítása súlyosan sérti a Mol alkotmányjogi tulajdonjogát.

Az olajtársaság fellebez a Fővárosi Bíróság döntése ellen. Céljuk, hogy a miniszter felelőssé tehető legyen amiatt, mert jogellenesen kárt okozott a Molnak. Nem zárják ki azt sem, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak, de elsődleges céljuk kártérítési igényük érvényesítése ,,rendes" bíróság előtt.

A minisztériumban örülnek

A Gazdasági Minisztérium arra törekszik, hogy a fogyasztókat megvédje a nagymértékű áringadozástól - mondta Glattfelder Béla államtitkár. Kifejtette, hogy az ármegállapításnál igyekeznek több szempontot figyelembe venni, így az infláció leszorítását és a szociális szempontokat is.

A minisztériumban kiemelték, hogy a bíróság megállapította: a Mol Rt. alkotmányos alapjogát nem sérti a gázár megállapításának módja. Arra az alkotmánybírósági határozatra hivatkoznak, amely szerint az állam az alapvető jogokat elegendő indok esetén, végső eszközként, másik jog védelme vagy érvényre juttatása, illetve egyéb alkotmányos célok védelme érdekében korlátozhatja.

A Mol nem határolódott el a peren kívüli egyezségtől.