Judit
3 °C
6 °C

A Gyurcsány által árván hagyott csapatot alázta a Felcsút

2006.04.23. 16:10
A kormányfő cége már nem támogatja a a kisés ellen küzdő Motimot. Orbán Viktor szurkolása meghozta gyümölcsét, és a Felcsút szombaton kiütötte a mosonnmagyaróváriakat. Felcsút–Motim 4:2. „Fejben bármilyen eredmény utáni helyzetre van forgatókönyv” – mondta a szülőfalujában szurkoló exminiszterelnök, Orbán Viktor.

Két volt miniszterelnök és -jelölt személyével kapcsolatba hozható futballcsapat csapott össze Felcsúton szombat este. Lámpafényes mérkőzésen a hazai tizenegy a papírformának megfelelően kivégezte Győr-Moson-Sopron megyei ellenfelét, írtuk volna egy kampánycsendmentes időszakban.

A Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Motim egykori csapata kezdte jobban a mérkőzést, Orbán Viktor csapata, a Felcsút csak vergődött, igazi támadást nem is tudott az elején összehozni. Hiányzott egy jó védő. A Motim egykor kiváló csapata ma a kiesés ellen küzd a másodosztályban, a Felcsút viszont az első osztályba tart.

Gyurcsány magára hagyta a csapatot

A Motim törzsszurkolói jól emlékeznek arra, amikor a csapatnak jól ment, de aztán megjelent a mecénásnál, a mosonmagyaróvári timföldgyárnál Gyurcsány és az Altus, és a társaság nemsoikára beszüntette a klub támogatását. (A Motim TE és a Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Motim Rt. között csak névazonosság van, nyilatkozta tudósítónknak a vendégek egyik cserejátékosa).

A Felcsútot viszont nem hagyták magára. Lámpafényes focipályával, füves edzőpályával, VIP-páhollyal felszerelt létesítményét az első osztályban is a jobb stadinok között emlegethetnék. A VIP-páholyt csak azért említjük, egy túlbuzgó rendező megakadályozta, hogy mert az Index tudósítói megtekintsék. Először azt hittük azért, mert ő is onnan nézi a mérkőzést, és ilyenkor jobb, ha nem zavarják, de aztán rendezőnk kifejtette, hogy attól tart, még ott maradunk.

Gól, autogram, gól, mosoly gól, jó szó, gól

Szót se többet a kellemetlenségekről, inkább a hatszáz forintos jegyet nem sajnáló szurkolók közé vegyültünk. Tervünk bevált, és már a második félidőben összefutottunk Orbán Viktorral, és együtt szurkoltunk az akkor már 2:0-ra vezető Felcsútnak, bár tudósítóink a motimos liláknak szorítottak. A hazaiak viszont erős támadójátékot produkáltak, jött is a harmadik, majd a negyedik gól.

A szemmel és szóval tartott Orbán ezekben a lazább percekben társasági életet élt, a színe elé járulóknak autogramot, mosolyokat, jó szót osztogatott. Aztán jött egy kis hidegzuhany, és szépített a Motim.

Szépítés és erős finálé

A szurkolók többsége biztosította a volt kormányfőt, hogy vasárnap rajtuk aztán semmi sem múlik. A sportpályán kívüli helyzetről Orbán csak annyit mondott, hogy az elmúlt napokban elment 30 helyre, és úgy érzi, mindent megtett a győzelemért, a többi már a választókon múlik. Arról, hogy készül-e a vereségre, csak annyit mondott az Indexnek: „Fejben bármilyen eredmény utáni helyzetre van forgatókönyv.”

A mérkőzés utolsó negyedében aztán a Felcsútból elszállt az erő. A Motim egyre többet támadott, és az utolsó negyedórában szépen, a bal oldalra helyezett lövésekkel két tizenegyest is értékesített.

A helyzet nem volt ugyan kétségbeejtő, azt mindenki tudta, ez a Motim erős támogató nélkül még kettőt semmiképpen sem tudna bevarrni a Felcsút kapujába, ugyanakkor a sportszerető miniszterelnök-jelölt egyre többször szólt be csapatának. Például egy felcsúti támadásnál a baloldalra kikeveredett csatárt olyan könnyen szerelték, hogy szinte egyszerre tátogtuk Ővele: „Roli, ilyenkor kell megtolni a labdát!“ Aztán egy másik támadásnál az elrontott helyzetről: “Én ilyenkor át szoktam lépni a labdát.“ „6:0-ra kellett volna nyerni” – kommentálta a meccset a lefújás után.

A mérkőzés után Orbán édesanyjával és apjával a szülői házba indult, amely – nem fogják elhinni – éppen a stadion közvetlen szomszédságában van. Elbúcsúztunk, és megállapítottuk, hogy a sportban néha más eredmények születnek, mint a valóságban.

Gólszerzők: Kovacsics (38.), Szalai Cs. (39.), Földes (48.), Földes (50.), ill. Schafranek (83., 89.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!