Az 'elnöki puccs' ellen lázadnak az MSZP-s csoportok

2004.08.20. 21:50
A Medgyessy Péter visszavonulását "sajnálattal, de megértéssel fogadó", és ellene konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményező szocialista elnökség csütörtök esti találkozója után több MSZP-n belüli csoportosulás jelezte, "ezt így, ebben a formában" nem fogadja el, sőt Nagy Sándor államtitkár szerint az elnökségnek egyáltalán nincs joga ilyen döntéshez. Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter vállalnák a miniszterelnökséget, Mandur szerint újabb jelöltje van a szocialistáknak.
Kiss Péter
Kiss Péter
Toller László, a szocialista elnökség tegnap lemondott tagja volt az első, aki a csütörtöki ülésről látványos kivonulásával jelezte, az MSZP-n belül megoszlanak a vélemények arról, miként képzelik el a kormányzást Medgyessy távozásával. Csütörtök este az MSZP számos platformja, csoportosulása közül a szocialista platform arra az eredményre jutott, hogy csak a kongresszus dönthet arról, ki legyen az új miniszterelnök. (A platform tagjai többek között a Pest megyei, a Baranya megyei, a Borsod megyei pártelnökök, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, bár ő tegnap nem vett részt a találkozón, valamint Kósa Ferenc országggyűlési képviselő).

Kiss Péter azt szeretné, ha a szombati koalíciós egyeztetésen egyeznének meg a jelöltrõl, így az MSZP kongresszusa elé már csak egy jelölt állna. Ezt a miniszterelnök-jelöltnek tartott kancelláriaminiszter pénteken közölte az MTI-vel. "Remélem, hogy több jelölt közül fogunk szombaton dönteni, többes jelölésben, de azt is remélem, hogy a jelölés ezzel lezárul és onnan már egy javaslatot, egy pozíciót, egy programot és egy jelöltet viszünk a kongresszusunk elé és ezzel gyorsan képesek vagyunk lezárni a koalíciós egyeztetéseket és immár a dolgunkra fogunk tudni koncentrálni" - fogalmazott Kiss Péter a XV. kerületi önkormányzat ünnepsége után.

Gyurcsány vagy Kiss vagy valaki

Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy három aspiránsa van az MSZP-nek. Az elnökség csütörtök esti ülése után Kiss Péter kancelláriaminiszte neve merült fel, ám ma délelőtt szóba került Gyurcsány Ferenc, Medgyessy által menesztett sportminiszter is, aki elfogadná a jelölést. Péntek este pedig Mandur László budapesti elnök az MSZP választmányi, megyei vezetői gyűlésére menve azt mondta újságírónak, van egy harmadik jelölt is, akinek nevét a megbeszélés után mondják meg.

A győztes mindent visz
Az Index információi szerint pénteken az ország számos szocialista szervezetében szimpátiaszavazást tartanak arról, Gyurcsány Ferencet vagy Kiss Pétert támogatják-e a miniszterelnökségért vívott küzdelemben. Gyurcsány környezetéből azt az információt kaptuk, hogy Medgyessy Péter egykori bizalmasa, majd menesztett sportminisztere "nem tér ki egy kormányfői felkérés elől". Úgy tudjuk, hogy Gyurcsány a kongresszusig tartó időszakban kampánylátogatásokat tart a vidéki szocialista szervezeteknél.
Nagy Sándor szocialista képviselő, MeH-államtitkár az Indexnek kifejtette, hogy az elnökség csütörtöki ülésének döntése nem érvényes, szerinte az elnökség szórványosan megjelent tagjai "csak konzultáltak egymással". Kovács László pártelnök ezután a csütörtöki elnökségi ülés után jelentette be, hogy "sajnálattal, de megértéssel vették tudomásul", hogy Medgyessy Péter nem kíván tovább kormányozni az "SZDSZ felelőtlensége miatt" kialakult bizalmatlan légkörben. Az ülésen a kiszivárgó információk szerint arról is döntöttek, hogy a kancelláriaminiszter, Kiss Péter követheti Medgyessyt a kormányfői poszton. Az elnökségi ülésről bővebben >>>

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Az elnökségi ülésen történtekre reagálva a szocialista párt fiatalabb tagjaiból álló Mozaik Klub is tiltakozni kezdett. Oláh Lajos szóvivő, Hajdú Bihar megyei szocialista elnök az Indexnek elmondta, a miniszterelnök személyéről az elnökség nem dönthet, ezért a jövő hétre rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezték, ahol az egész tagság adhat majd felhatalmazást az új kormányfőnek, "ami Kiss Péter és az elnökség érdeke is egyben". Úgy tudjuk, hogy a párton belül Kiss Péterrel szemben sokan inkább Gyurcsány Ferencet látnák szívesen a miniszterelnöki székben.

"Jópofaság" a kormányprogramot békén hagyni

A Nagy Sándor fémjelezte szocialista platform úgy látja, hogy nem a miniszterelnök személye a legfontosabb: a kongresszusnak előbb a kormányprogramot kell újragondolnia, és a programhoz kell miniszterelnököt találni. Kovács László viszont csütörtökön este az elnökségi ülés után azt mondta, hogy az új miniszterelnöknek a jelenlegi kormányprogramot kell végigvinnie, és "csak néhány részletben kell változtatni", ami viszont Nagy Sándor szerint "vicc kategória". "A személyi változások nem helyettesíthetik a gondolkodás gyötrelmeit" - érvelt az Indexnek a politikus.

Az Index információi szerint a párton és a kormányon belül is egyre népszerűtlenebb Medgyessy utolsó hívei körében akkor rendült meg végleg a bizalom a kormányfő iránt, amikor a múlt kedden a gazdasági kabinet ülésén szembesültek a jövő évi költségvetési tervezettel. Nagy Sándor szerint a megváltozott gazdasági környezet miatt szükség van a kormányprogram és a büdzsé újragondolására. A gazdasági kabinet a jövő kedden is ülésezik, Nagy Sándor szerint már új programokról is szó esik majd, legalábbis Nagy készített egyet a pályázati és támogatási rendszer teljes átalakításáról.

Csillag mégis mehet

Medgyessy szerdán, a kormányátalakítást bejelentő beszédében három prioritást fogalmazott meg: az igazságtalanságok csökkentését, a munkahelyteremtés és az olcsóbb, eredményesebb állam kialakítását, majd ezt követően bejelentette, három tárca élén változásokat hajt végre, köztük a gazdasági minisztérium élén. A Csillag István személyéhez végsőkig ragaszkodó SZDSZ ezután vonta meg a bizalmat Medgyessytől. Információink szerint ugyanakkor az SZDSZ az új miniszterelnök kérésére már nem zárkózna el Csillag leváltásától. Az SZDSZ sajtótájékoztatájáról bővebben >>>

A miniszterelnök esetleges lemondását elfogadó szocialista elnökség döntése miatt protestálók közül többen részt vesznek a pénteki megyei elnökségi találkozón, majd szombaton a szocialista frakció és az országos választmány is foglalkozik a kérdéssel.