Mária
-7 °C
3 °C

'Akit a mozdony megcsapott'

2000.09.29. 19:04
Kapcsolódó cikkek (1)
A végén már szexlapot is be kellett csempésznie a határon Németh Andornak, hogy a vámosok leragadjanak a dudáknál, és a vasúti terepasztalhoz készült jelzőlámpák izzóit ne keressék. Pedig azokból súlyos pénzösszegek születtek, amelyből sikeresen alapozta meg jelzőlámpagyárát és a fényképtartó albumainak finanszírozási keretét. Utóbbin nem kell csodálkozni, mert a negyvennégy éves vasútimádó harmincezer fotót készített mozdonyokról, vonatkocsikról, mindazon járművekről, amelyek lineárisan mozognak a fekvő vasdarabokon.
Németh Andor: ősidőktől van ,,mozdonyon való tartózkodási engedélye"
Németh Andornak ezen kívül '72-től az összes BKV mozgó alkatrészeiről van fényképe, villamosokról főképp, ahogy elhúznak Kőbányán egy gémeskút mellett, vadonatúj trolik hadrendbe állásáról, amelyek, valljuk be, ma már annyira hihető dolgok, mint hogy létezik még 601-es gőzmozdony, amelynek utolsó példányát az anatóliai sivatagban látták, három török vasmunkás kifent flexei között.

,,Összeszaladna Európa, ha találnák egy ilyen gőzmozdonyt, akkora kuriúzum lenne." Németh Andor nem túloz, bár Európát valószínűleg a vasútimádók csoportjával azonosítja, mert tegye fel a kezét, akit megráznak a 601-es gőzmozdony történetei. Egyébként ez volt a honi vasipar legnagyobb mozdonya, amelyet a fiumei vasútvonalra terveztek, az pedig köztudottan kellemetlenül dombos környék, még Nagymagyarország térképen is kidomborodnak a barna vonalak, annyira elütnek az Adria pasztellkék színétől.

Vasutas sosem volt

Valószínűleg ez a mamutmozdony az egyetlen, amelyről Németh Andornak nincs fényképe a stelázsiban, mert Németh Andor vonatfotós. Az átlagember szemszögéből nézve: akkut problémát és a katonai alkalmasságot kizáró lelki zavart még a hetvenes évek elején spájzolta be magának fotósunk, aki szenvedélyét meghazudtolóan egy percig sem volt vasutas. Ennek ellenére ősidőktől van ,,mozdonyon való tartózkodási engedélye", mert az sem úgy van, hogy most felülök, és elvezetek Almásfüzitőig, meg megnézem, hogyan nyomja a tetrist az éppen nem sztrájkot nyomó mozdonyvezető.

MÁV: ebben az évben négy kilométer vasútvonalat építettek
Bár ötéves korában még úgy félt a mozdonytól, mint a tűztől, de legyünk elnézőek, mert pár percre laktak a Nyugatitól, ahova a füsttel együtt bejött az utálat is. Menetrendszerint hajnal négykor, mint az elvárható az emberbarát járműipartól.

- Ez egy zárt társadalom - hangzik a summázat, és Németh Andor besüpped. Abban az irodában, ahol ülünk - két percre a Nyugatitól - régi vasutaskocsis-székek darabolják a teret, az épület pedig csak azért nem mozog és füstöl, mert a kerekek hülyén mutatnának a falakon, a helyiségben pedig tilos a dohányzás.

Drága vasutam!

Ebben az évben a MÁV kereken négy kilométer vasútvonalat épített, ami első hallásra sem közelít a világcsúcshoz, amit minden bizonnyal a vadnyugaton állítottak fel, és Szibériában döntöttek meg. Azonban az adatból is látszik, hogy a vasút üzemeltetése nem hasonló egy rollerszakasszal, és ha ezt azzal illusztráljuk, hogy egyetlen vasútkocsi 250 millió plusz áfába kerül, a mozdonyokért meg egymilliárd forintot raknak le az asztalra, akkor a bicskával együtt a szem is kinyílik. Bár ennyi pénzért már ,,Taurust" kaphat a vasutat nagyban űző kisiparos, amely kábé olyan, mint Forma-1-ben a Mclaren, ,,9 másodperc alatt gyorsul fel százra, nyomásbiztos szekrénnyel ellátott, végsebessége pedig 120 km/h", még maga Németh Andor is csak Salzburgba menet látta az Alpok hegyei-völgyei közti zakatolás közben.

Mert Németh Andor osztrákokhoz is jár anyagot gyűjteni, meg hírnevet növelni, mert nekünk ilyen is van a vasutas nemezetek között méghozzá legalább akkora, mint a Keleti keleti idegenforgalma. A tapasztalat pedig papíron marad meg leginkább, így a fotó adekvát módszer, és fölöttébb kelendő a kiadványok, prospektusok piacán.

A vasútikocsi-repertoár első számú védelmezője

Nem lehet csak úgy fényképezni, hogy kimegyek a pályaudvarra, és kattogtatok orrba-szájba.
Azonban mozdonyt sem lehet csak úgy fényképezni, hogy kimegyek a pályaudvarra, és kattogtatok orrba-szájba. Németh Andor például a pályamesterek legnagyobb "ellensége", kihúzatja a vonatokat, elválasztja a többitől, odatolatatja a nap alá, lesuvickolja az elejét, megtalálja a kocsikra leginkább előnyös pózt, és csak ezután zumol és lő. Valószínűleg ennek a percről percre ugyanúgy ismétlődő mozdulatsornak köszönhető, hogy minden fotó dettó ugyanúgy néz ki, és csupán Németh Andor tudja megkülönböztetni őket, meg néhány vasúttörténész, aki szakmája mellett aktív szerepet vállal a nevében nem létező Vasúti Hírlap szerkesztésében.

Viszont egyetlen országnak sincs Németh Andora. Csak a Magyar Államvasutaknak van Németh Andora. Németh Andor a MÁV ügyeletes reklám-, és prospektusfotósa, plusz ellenőrző bizottsága is, mert a kuriózumok kutatása mellett néha kocsikat tesztel, az eredményt pedig megosztja a MÁV vezérkarával. Az Index betekintést kapott a tipikus hibákba, hogy a kocsik kinézete csupán alternatív művészek alkotásait felfogó vászonra hasonlít, ritkán működik a WC, vagy éppen rossz motorkocsi-számok alatt futnak, és a betört üvegeken derékban törik meg a fény, illetve az utas mutatóujja.

Valljuk be, Németh Andort ezért nagyon nem lehet szeretni. A jótét lelkek ugyanis olykor idegesítik az embert, de ennek ellenére Némethnek szava van, hallgatnak rá, nem véletlenül vált kultikus alakká ebben az unott arcú bakterekhez, és a többszöri átgondolás után is perverz élvhajhásznak tartott Gaskó Lászlóhoz szokott közegben, és vált a sokszínű vasútikocsi-repertoár első számú védelmezőjévé. Mindent megéredemel, mert jót tesz.

A MÁV alakul, alakítgat, alakít

A munkája már csak azért is fontos, mert a MÁV dolgozói előszeretettel keresik a jó nagy kocsikat, és mozdonyokat, de esztétikai érzékük az elfogadhatóság határán kívül van, az ötéves gyermek ,,mi van benne, anya?" kérdésfelvetésén azonban nem tudnak túllépni. Így maximum a szétdarabolásig jutnak, mert öntörvényük szerint súlyuk szerint kell megítélni a mozdonyokat, nem pedig értéküknek megfelelően.

Valaki felismerte, hogy meg kéne védeni az értékeket
Volt olyan eset, hogy nem volt fénykép a MÁV-katalógusban egy ritka mozdonyról, és már soha nem is lesz, ugyanis valamely természetbarát vasutas team szétdarabolta a gőzmozdonyt, amely persze valamivel több pénzt hozhatott a MÉH-telepen, mint a nyolcadik kerület összes mókusőrsének papírgyűjtése. Aztán valaki felismerte, hogy itten meg kéne védeni az értékeket, erre jött a Közlekedési Múzeum, aki levédette a gépeket, magának is adott, kiállította őket, vagy éppen alabárdosaival figyeltet rájuk. De lépett a MÁV is.

A História Munkabizottságának már a neve is bizonytalan kimenetelű dolgokat indíthat el az emberben, pedig alapvetően jó célokat szolgált, pláne ha tudjuk, hogy hősünk alapító tagja volt a vasúti szakszolgálatnak. Ez később átalakult MÁV Tours névvel utazási irodává, amely ősszel valamint tavasszal szállítja ilyen-olyan gépein a külföldi turistákat vadregényes hazánk vadregényes tájain. Azonban a cégátalakításokból nem volt elég ennyi, mert megalakult a MÁV Nosztalgia Kft, amelynek egyik tulajdonosa lett Németh Andor, de gyaníthatóan a leglelkesebb mind közül. Például a Környe-Almásfűzítő-Putnok-Kisterenye vonalon személyesen kalauzolja a német turistákat, akik éppen akkor jelentkeztek be, amikor az Index a vasúttörténetbe mélyedt. Annyira azonban nem engedtek be minket, hogy ezen passzió árát is megtudjuk.
- Drága - mondta Németh, és beszélgetésünk kedvezőtlen fordulatot vett.

Az első milliók

- Így születtem, ez egy működési rendellenesség - kommentálta képességeit Németh Andor, amikor arról kérdeztük, hogy vajon mi hajtja az embert, hogy mozdonyokat és trolikat fotózzon. Pláne úgy, hogy hősünk bevallottan már semmit sem csinál pénzért. Van. A születés körüli problémáknál azonban bonyolultabb a helyzet. Az egykoron Telefongyárban dolgozó gyártmányfejlesztő termékeit például Kuvaitban is használták, ugyanis volt olyan szakasza az életének, amikor 140 féle alkatrészt tervezett különböző telefonközpontokhoz. A durr azonban nem ekkor durrant, nem a sejkek segítettek.

- Az első millió megkeresését ne kérdezzétek senkitől - mondja hősünk, és cenzúrázottan mesél. Németh Andor majdani vasútközeli birodalmát 1985-nek köszönheti, amikor is elkezdte gyártani a vasúti terepasztalokhoz a jelzőlámpákat Az osztrák megrendelésre dolgozó telefongyári aktivista ügyesen kapitalizálódott, a kezdetben csak néhány darabos készletét, több százra fejlesztette, és autóban csempészte ki Hegyeshalomnál. A pár száz darabos készlet azonban senkinek sem volt gyanús, ugyanis szexlapok figyelemelterelő behozatalával sikerült eltéríteni a vámosok tekintetét.

A gyűjtemény tökéletes dokumentációja az elmúlt évek vasúti, és tömegközlekedési járműiparának
A rendszerváltás utáni zűrzavarnak többek között ő is nyertese lett, kiprivatizálta magának az esztergapadok jelentős részét, ahol most már német és osztrák kereskedőknek formálja abszolút egyedi termékeit. Ezen kívül fotóit modellgyárak sasolják, és veszik, ugyanis a gyűjtemény tökéletes dokumentációja az elmúlt évek vasúti, és tömegközlekedési járműiparának. Mint mondja a BKV-járművek manapság csak hobbi szinten mennek, de információink szerint Németh Andornak vannak olyan követői, akik például a 47-es villamosról nyolc darab külön fotót készítenek.

Akkor, amikor Béla vezeti, akkor, amikor Lajos, és akkor, amikor Marika. (Az Indexnek nincs birtokában ilyen sorozat, de informátorunk beígérte, hogy lesz. Azonnal közöljük.)

Alsórönöki befejezés

A portré jellegű írásokat általában úgy szokták befejezni, hogy itten a világ egy hangyányit szegényebb lett volna, ha a portré alanya nem tette volna azt, amit tett, mert fontos és nélkülözhetetlen dolgokat mívelt világéletében. Mi nem így fogjuk. Az utolsó részben viszont megemlítjük annak az EEV C366 típusszámú mozdonynak a meglelését, amelyet Kubinszky professzor - vasútállomás-történész (sic!) - talált meg Alsórönökön.

Ebben a szlovén határmenti faluban az állomás mögött leltek rá a tyúkketrecként funkcionáló ős-ősmozdonyra, amelynek gyártási éve 1868. Németh úr a történet elmesélése közben bizonytalanná vált, emlékei kihagytak, és írjuk ide a végére, hogy a zavar ellenére nem volt hiába az a rengeteg munka és tanulás, átexponált éjszaka, könyvek izgatott lapozgatása, mert enélkül csekélyebb lett volna a millenniumra felhalmozott magyar tudásanyag. Mert Németh Andor olyat tud, mint senki e hazában.

De azért mégis. Sajnálni azért lehet, hogy Németh Andornak nem jutott eszébe 10 másodpercen belül, hogy melyik városban is bocsátották első útjára ezt a tyúkszaros roncshalmazt.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.