Mária
-6 °C
2 °C

A Magyar Rádió támadásba kezdett az MTI ellen

2004.02.12. 13:15
A Magyar Rádió csütörtökön felmondta az MTI-vel fennálló hírszolgáltatási szerződését. A rádió vezetésé közleményében maga is példátlannak minősíti a döntést, ám a kialakult helyzetért a távirati irodát teszi felelőssé. Az MR szerint a monopolhelyzetben lévő MTI egy-egy híre 20-30 ezer forintjába kerül a közrádiónak, míg számos külföldi hírügynökségtől ennek töredékéért veszik a híreket.
A Magyar Rádió vezetése a hazai médiatörténelemben példátlan módon országgyűlési vizsgálatot kér a Magyar Távirati Irodával szemben. A Kondor Katalin által vezetett Magyar Rádió csütörtökön közleményében jelentette be, hogy felmondta az MTI-vel fennálló szerződését. A közszolgálati rádió ugyanakkor az Országgyűlést is felkérte, hogy azonnal kezdeményezzen vizsgálatot a nemzeti hírügynökség gazdálkodása és szerződéskötési gyakorlata miatt.

Csak a tizedét használják

A rádió elnöki hivatala által szignált közlemény egy Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálatra hivatkozik, amely megállapította: "a Magyar Rádió az MTI szolgáltatásainak 10 százalékára tartana igényt, amit az MTI monopolhelyzete miatt az MR Rt. nem tud érvényesíteni". A közlemény állítása szerint a rádió számára a külföldi hírügynökségek áraival összehasonlítva is kimagaslóan drágák a távirati iroda tudósításai. "Jelenleg egy MTI tudósítás körülbelül 20-30 ezer forintba kerül a Magyar Rádió számára, ugyanakkor a világ nagy vezető hírügynökségeitől (Reuters, AFP, ITAR-TASSZ), ennek töredékéért, 200-300 forintért vásárol tudósításokat az MR." A közlemény szerint az MR szakembereinek az elmúlt években meggyőződésévé vált, hogy az MTI "megsérti a tisztességes piaci magatartás szabályait és ezzel súlyosan veszélyezteti az állampolgárok szabad tájékozódását és azt, hogy a Magyar Rádió tisztességesen gazdálkodjon az adófizetők pénzével".

A Magyar Távirati Iroda vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnünk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!