Judit
-2 °C
8 °C

Földúton a Paradicsomba

2006.04.28. 12:01
A miskolci roma gyerekek nem járhatnak abba az általános iskolába, ahova a többi gyerek. Csütörtökön civilek és a média jelenlétében mégis sikerült beíratni 11 elsőst. A gyerekek nagy része a Szondi-telepen lakik, ahol nincs csatorna, és ahova a környékbeliek csak szemetet hordanak.

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány képviselőinek sikerült a lehetetlen: egy csomó televízió és újság végignézte, ahogy roma szülők megpróbálták a miskolci Selyemréti Általános és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolába beíratni gyerekeiket.

Egy önkormányzati rendelet ugyanis már lehetővé teszi, hogy a miskolci József Attila Általános Iskola, vagy ismertebb nevén a "cigányiskola" helyett a Selyemrétibe iratkozhassanak a körzetben lakó gyerekek, akiket évek óta nem vesznek fel. És ennek a szüleik sem örülnek.

"Rajtatok van a romák szeme! Nagyanyám ott ül fenn az égben, és rátok néz" - néz végig az Index riporterein Sztojka Kati programkoordinátor a Selyemréti Általános Iskola udvara előtt. Csók nagymama, próbálunk megfelelni!


Tekintse meg képeinket!

Az elsősöket felvették, összesen 11 gyereket, csak az átiratkozások nem sikerültek.

"Szívesen látom egy cigánypecsenyére" - invitálja az igazgatónőt Kati. Harsányi Sándorné siet kifelé az épületből, azonban nyilatkozni nem akar. "Minket most nem vettek át" - meséli Varga Ernő és Renató, akik ötödik és harmadik osztályba járnak. "2001 óta lakunk itt, azóta minden évben megpróbáltuk őket beíratni" - magyarázza édesapjuk. "Megint azt mondták, hogy jöjjünk később, de sejtem, hogy megint helyhiányra fognak hivatkozni."

Jövőkép

"Ne az intézmények határozzák meg, hogy mik akarnak lenni a gyerekek: segédmunkások, pedagógusok, vagy akár mérnökök. Had válasszanak ők a lehetőségek közül. Adni kell a nekik egy esélyt, hogy abból a szegregált iskolából igenis ki tudjanak törni" - válaszol kérdésünkre Gulyás Ferenc, apuka.

Nem hagyjuk, nem is hagyhatjuk ennyiben. Visszatérünk tehát a Szondi-telepre. Ismét találkozunk a kisfiúval, aki már a reggeli órákban focilabdájával a hóna alatt útba igazított minket. Meglátogatnánk a szüleit, de nem állnak szóba velünk, pedig kis barátunk arcán látszik az öröm.

A közelben gyerekek fociznak. "Hát te miért nem játszol?" - kérdezzük a már ismerős, focilabdás kisfiút. A ragyogó mosoly most elmarad, inkább odalép a kerítésen tátongó lyukhoz, és a barátait nézi. "Most nincs cipőm, anyukám vesz nekem" - meséli nekik, bár nem kérdezik. Mindössze egy lépésre állunk tőle. "Mikor jössz?" - faggatják végre. "Holnap már focizok veletek én is" - mondja, de nem látjuk többet a mosolyt.

Fák és fémek

Akad azért olyan is, aki meghív a házába. "Mekkora patkányok fognak itt rohangálni nyáron" - biccent az utca felé vendéglátónk, aki már dédnagymama. A család legifjabb tagja négy hónapos. Most is beteg. "Még egy ajtót se tudtunk fölszerelni, porlad a fal, beesik az eső". A kisházban rend és tisztaság.


Klikk a képre!!

Közben megérkezik házigazdánk fia is. Jancsi rezet és alumíniumot hord a MÉH-be, ebből van a családnak bevétele. Két gyerekük is a cigányiskolába jár. "Csótányok között, a mocsokban ülnek, minden gyerek kedve szerint ki-be járkál az órákról. Nem tanulnak ott semmit, csak pénzt tudnak számolni" - meséli.

Jancsi mellénk szegődik, közösen folytatjuk utunkat: "Néhány éve még virágok voltak itt, most a szemetet szórják ide". Nézünk rá bután. "Anyámnál nincsen kerítés, ellopták" - folytatja. "A fém miatt?" - kérdezzük. "Nem, a fa miatt, télen eltüzelték."