Miklós
-7 °C
2 °C

Hiller szerint a Fidesz panaszpárt

2005.01.29. 14:09
Megalkotta 2006-os országgyűlési kampánystratégiáját az MSZP. A párt vezetői, a kormányfő és kommunikációs csapatának több tagja egy tapolcai szállodában csapatépítő tréningre gyűlt össze a hétvégén.

Tapolcán, a Hotel Pelionban, az ismert milliárdos, Leisztinger Tamás szállodájában tartotta kétnapos kihelyezett elnökségi ülését az MSZP. Úgy tudjuk, a tanácskozást a kormányfő környezetéből javasolták a szocialistáknak. A hétvégi kétnapos "csapatépítő tréningre" meghívást kapott a kormányfő mellett Szili Katlin, az Országgyűlés elnöke és Horn Gyula egykori miniszterelnök is. Medgyessy Pétert ugyanakkor nem invitálták, de a hírek szerint az esemény előtt vele is konzultált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Új munkamegosztás

Az Index információi szerint a tanácskozáson elfogadták a párt elnökségének új munkamegosztását. Ennek keretében minden szocialista elnökségi tag megkapta legalább két megye felügyeletét, illetve az operatív feladatokat is felosztoták egymás közöt. Mandur László országgyűlési alelnök például a képzésért lesz felelős, Újhelyi István alelnök pedig a pártelnökkel közösen a médiaügyeket felügyeli.

Befolyásos politikust küldtek Vas megyébe
A választási kampányra készülődve a párt "legproblémásabb" megyéjében, Vas megyében is lezajlank a tisztújítások. A hivatalos verzió szerint a vasi helyzetről a párt vezetői nem beszéltek a kétnapos tapolcai tréningen, ugyankkor szombat reggel Kiss Péter miniszter tisztázó megbeszélésre hívta a megye régi és új vezetőit Szombathelyre. Vasban párttagfelvételi tilalmat rendeltek el, amíg be nem fejeződik a tisztújítás. Vas megyében rendőrségi eljárással tarkított pártbotrány alakult ki - a gyanú szerint - néhol fiktív szervezetekkel megbontott egyensúly miatt. Bőveben > > >

A szocialista pártnak két héten belül főállású vezetője lesz, de az még nem ismert, hogy ki követi a miniszterségéről lemondó Hiller Istvánt a kulturális tárca élén. Az Index információi szerint a találkozón nem választottak kampányfőnököt sem, mert Hiller főállású pártelnökként az egész párt működését és a kampányra való felkészülést is felügyelni fogja. Ebben segítségére lesz az az új egyeztető testület, amelyben a legmagasabb szinten képviselteti magát a kormány, a pártvezetés és a szocialista frakció.

Korai listaállítást

Hiller István pártelnök a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, felkérték a párt fővárosi és vidéki szervezeteit, hogy június 30-ig állítsák össze, kiket indítanak egyéni képviselőként a következő országgyűlési választásokon. A lista összeállításában a párt elnökségének egyetértési joga van, ami gyakorlatilag vétójogot jelent.

A pártelnök közlése szerint a köztársasági elnök jelöléséről is szó esett az elnökségi ülésen, de azt határozottan cáfolta, hogy nevek elhangzottak volna. A találkozóról még annak befejezése előtt távozó, és a híresztelések szerint köztársasági elnöki ambíciókkal rendelkező Szili Katalin sem kommentálta a pártban az új államfő személyéről kialakult vitát.

Magyar Panaszpárt

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón - nevének kimondása nélkül, de Orbán Viktorra utalva - azt mondta, hogy a külföldön Magyarországra panaszkodók hazafiatlanok. Hiller István a nagyobbik ellenzéki pártot Fidesz Magyar Panaszpártként aposztrofálta.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!