Natália
-3 °C
7 °C

Az MSZP állásfoglalást vár a Fidesztől

2001.02.06. 18:14
Négy kérdésben vár egyértelmű állásfoglalást az MSZP a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől ahhoz, hogy eredményesnek tudja tekinteni Szájer József fideszes és Nagy Sándor szocialista frakcióvezető csütörtökre tervezett találkozóját. Kovács László pártelnök szerint az MSZP és parlamenti frakciója csak érdemi és eredményes tárgyalásban érdekelt, ehhez pedig hozzátartozik, hogy a Fidesz frakcióvezetője az általuk felvetett kérdésekben egyértelmű állásponttal rendelkezzen.
Az MSZP elnöke párjának csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, Szájer Józsefnek ,,egyértelmű mandátummal és állásponttal" kell érkeznie a megbeszélésre, arra vonatkozóan: kész-e a Fidesz-frakció támogatni a pótköltségvetés benyújtására vonatkozó szocialista javaslatot, szorgalmazni Torgyán József és Szabadi Béla menesztését az agrártárca vezetéséből és támogatni a szövetkezeti külső üzletrészről szóló törvény visszavonását, illetve egy új előterjesztés benyújtását. Az MSZP választ vár arra is, hogy Szájer József kész-e elhatárolódni frakciója nevében Kövér László Fidesz-elnöknek Orbán Viktor kormányfő és Horn Gyula volt miniszterelnök találkozója kapcsán tett kijelentéseitől.

Szájer: a Fidesz nyitott további kérdések megvitatására
A Fidesz képviselőcsoportja továbbra is hasznosnak tartja a parlament legnagyobb kormánypárti és ellenzéki frakciója közötti egyeztetést - áll abban a közleményben, amelyet Szájer József, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője juttatott el az MTI-hez kedden a szocialisták felvetéseivel kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője közleményében hangsúlyozza, hogy továbbra sem látja akadályát a február 8-ra tervezett találkozó létrejöttének. Szájer József szerint az Országgyűlés két meghatározó frakciójának egyeztetése a közös nemzeti érdeket szolgálja. Ugyanakkor megjegyzi azt is, hogy a Fidesz és az MSZP között meglévő komoly politikai nézetkülönbségek gyors oldódása nehezen képzelhető el. A politikus a frakciók megbeszélésének legfontosabb céljaként az integrációs kérdések kapcsán, parlamenti együttműködési lehetőségek vizsgálatát jelölte meg. Közleményében Szájer József emlékeztet arra is: amikor a találkozót kezdeményezte, azt indítványozta, hogy a tanácskozás alkalmával vegyék számba a következő fél év törvényhozási feladatait, különös tekintettel az integrációval kapcsolatos, valamint a kétharmados többséget igénylő törvényjavaslatokra. További kérdések, témák megvitatására a Fidesz képviselőcsoportja nyitott - fogalmaz a közleményben a politikus.
Kovács László azt mondta: ha nem történik olyasmi, ami kizárja az érdemi és eredményes tárgyalást, létrejön a legnagyobb kormánypárti és a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport vezetőjének találkozója. A párt első embere azonban megjegyezte: a Fidesz azért kezdeményezte a találkozót, mert megroppant a koalíció, az MSZP a társadalom - jövedelmi viszonyait tekintve - alsó kétharmadának érdekében vállalta a konzultációt.

Nagy Sándor levele

Nagy Sándor közölte: rövid levelet juttat el a vezető kormánypárt frakcióvezetőjéhez, amelyben jelzi, mely témák érintését tartja fontosnak. Ezek közé sorolta a parlamenti vizsgáló bizottságok felállításának ügyét, az ellenzék ellenőrző funkciójának erősítését, a vidék és az agrárium válságát, az MSZP egészségügyi kerekasztal-kezdeményezését, a Munka törvénykönyvének módosítását, és a szerinte túlpolitizált területfejlesztési döntési mechanizmus felülvizsgálatát.

Nagy Sándor úgy vélte, a találkozó eredményessége azon múlik, hogy ezekben a közvéleményt foglalkoztató kérdésekben milyen válaszokat ad a Fidesz frakcióvezetője.

Állásfoglalás a határon túli magyarokról szóló törvény ügyében

Az MSZP elnöksége állásfoglalást fogadott el a határon túli magyarokról szóló törvény tervezetéről. Ebben az MSZP sürgeti a kormányt, hogy mutassa be, milyen költségvetési kiadásokkal jár a jogszabály elfogadása. A szocialisták szerint a törvény úgy nyújtson kedvezményt a határon túli magyaroknak, hogy közben ne sérüljön a magyar lakosság érdeke.

Az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy a társadalombiztosításra, az egészségügyi ellátásra és a munkavállalásra vonatkozó külön jogszabályokat a kormány a törvénytervezettel együtt nyújtsa be az Országgyűlésnek. A törvénytervezet kidolgozatlan kérdéseiben az MSZP hatpárti egyeztetést javasol.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!