MSZP: ügydöntő népszavazás négy kérdésben

2001.04.24. 13:57
A párt elnökségének hétfő esti döntése értelmében négy kérdésről kezdeményez népszavazást az MSZP. A párt vezetése úgy látja, hogy a referendum még a jövő májusi választások előtt megtartható. A szocialista kérdéseket még kedden eljuttatják az Országos Választási Bizottsághoz. A munka törvénykönyve, a nyugdíjrendszer, a sorkatonai szolgálat eltörlése és az ingyenes nyelvvizsga megszerzésének biztosítása szerepel majd az MSZP kérdőívén.
A szocialisták szorgalmazzák a munka törvénykönyve nemrég elfogadott módosításának megváltoztatását, mert az szerintük nem biztosítja a heti két teljes pihenőnapot. A második kérdés az évenkénti nyugdíjemelés módosítása lenne: kezdeményezik, hogy a keresetnövekedés mellett a nyugdíjasok fogyasztása alapján számítsák ki a nyugdíjak emelését. A harmadik téma a sorkatonai szolgálat eltörlése és az önkéntes hivatásos haderő megszervezése, míg az utolsó felvetés az ingyenes nyelvvizsgaszerzési lehetőség a közoktatásban minden diáknak az érettségi megszerzéséig.

Referendum még a választások előtt

"Szociális kérdésekben még nem volt népszavazás Magyarországon" - mutatott rá a sajtótájékoztatón Vastagh Pál, volt igazságügyi miniszter.

Menetrend
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a legnagyobb ellenzéki párt még a keddi nap folyamán eljuttatja az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) kezdeményezését, amelynek ezt követően 30 napon belül el kell bírálnia, hogy a megfogalmazott kérdések törvényességi és alkotmányossági szempontból referendumra bocsáthatók-e. Az OVB döntése után 15 nap áll rendelkezésre arra, hogy bárki megtámadja a kérdéseket az Alkotmánybíróságnál. Az ügydöntő népszavazásnál szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtésére 4 hónapja van a kezdeményezőnek.

Kovács László pártelnök úgy fogalmazott: egy ellenzéki párt akkor kezdeményez ügydöntő népszavazást, ha úgy látja, hogy a kormány az emberek jelentős részének érdekeit sértő döntéseket hoz, és nem hallgat azokra a javaslatokra, amelyek a többség helyzetének javítását célozzák. "A munka törvénykönyvének módosításával a kormánytöbbség durván megsértette a munkavállalók jogait, ráadásul mindezt az EU-csatlakozásra hivatkozva tette" - mondta.

A kormányoldal érdektelennek találja az MSZP kérdéseit

Font Sándor, MDF-es képviselő az Index érdeklődésére mind a négy szocialista kérdést érdektelennek találta. Mint fogalmazott, a munka törvénykönyve nem zárja ki a heti két pihenőnap meglétét, mindössze arról van szó, hogy a nemrég elfogadott módosítás "felülről korlátozza az egy héten összesen végezhető munka mennyiségét".

A nyugdíjreformról szólva Font elmondta: Magyarországon a svájci index állás (a GDP, az infláció és a versenyszféra lapján kalkulált nemzetközi mérce) áralakulásához igazítják a nyugdíjemeléseket, ami garantálja a mindenkori juttatások értékállóságát. A kormánypárti honatya szerint az MSZP "Európában példa nélküli megoldást" javasol a nyugdíjrendszer átalakítására.

Őry Csaba szerint az MSZP nyitott kapukat dönget

A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az Indexnek nyilatkozva elmondta: "Úgy tűnik, a szocialisták a polgári kormányt támogatják, vagy belső válságukat kívánják leplezni."

Szerinte ugyanis a párt által felvetett kérdések mindegyike illeszkedik a kabinet programjába. "A munka törvénykönyve mindenben egyezik azokkal a kérdésekkel, melyeket az MSZP népszavazási kezdeményezésében megfogalmazott, a nyugdíjrendszer változtatás olyan szabályozást ajánl, amely épp a Horn-kabinet által bevezetett, és jelenleg is érvényes svájci index-szerinti fizetési rendszert vonná vissza, és cserélné fel a fogyasztási kosár szerinti folyósítással, a haderő átalakítása a kormányzat tervei között is szerepel, a nyelvvizsga kérdésében támasztott szocialista igények pedig mindenben megfelelnek azoknak a céloknak, melyeket a kormány tűzött ki maga elé" - fogalmazott érdeklődésünkre az államtitkár.