Natália
-3 °C
7 °C

Elfogadta a koalíciós szerződés tervezetét az MSZP választmánya

2002.05.12. 11:35
Az MSZP Országos Választmánya elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét - tájékoztatta Jánosi György választmányi elnök a testület vasárnapi ülését követően az MTI-t. A testület - bár többen kifogásolták - végül elfogadta, hogy az oktatási tárcát SZDSZ-es politikus vezesse.
A dokumentum tartalmazza: a választmány támogatja, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje elfogadja az államfő kormányalakításra vonatkozó felkérését, továbbá felhatalmazza a párt elnökét és kormányfőjelöltjét, hogy a programok egyeztetéséről, a kormányzati struktúráról lefolytatott előkészítő megbeszélések alapján az SZDSZ-szel megkösse a stabil parlamenti többséget és a kiegyensúlyozott kormányzást biztosító koalíciós megállapodást.

Jánosi György elmondta: a választmány javaslatára a tervezetben konkrétan kitérnek az új kormány első száz napra ígért intézkedéseire is. Hozzátette: arra vonatkozóan nem volt indítvány, hogy a megállapodás-tervezetben szerepeljen a kormányzati struktúra.

Az MTI úgy tudja: a választmányi ülésen - a korábbiakhoz hasonlóan - többen kifogásolták, hogy az oktatási tárca vezetése a koalíciós partnerhez kerül. Jánosi György ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a testületi ülésen végül elfogadták, hogy ez a koalíciós megállapodás létrejöttének egyik feltétele.

A megállapodás-tervezet a választmányi ülés után kerül a kongresszus elé, amely megadhatja a felhatalmazást a koalíciós szerződés megkötésére az SZDSZ-szel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.