Az MSZP is olimpiapárti

2001.05.29. 13:00
Elviekben támogatják a szocialisták a 2012-es nyári olimpia budapesti megrendezését - közölte az elnökség álláspontját Kovács László, az MSZP elnöke, végeleges álláspontjuk kialakításához azonban még konzultálniuk kell a szakmai szervezetekkel és a fővárossal egyaránt. Az MSZP kultúrbotránynak tartja, hogy "holmi reklámfilmesek készítsenek állami szuperprodukciókat, miközben félszáz film vár befejezésre". Az MSZP elkészítette Jóléti rendszerváltás címet viselő programját, melyet már csak Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölttel kell egyeztetni.
Az MSZP három fő célkitűzése a szociális fordulat, a demokratikus intézmények, így például a parlament működésének helyreállítása, illetve modernizációs fordulat. Mindezt rögzíti a pártban most elkészült "Jóléti rendszerváltás programja", a későbbi választási program, amit már csak Medgyessy Péterrel kell egyeztetni - közölte az MSZP elnökségi ülésén történteket ismertetve Kovács László szocialisták első embere. A pártelnök úgy véli, hogy célkitűzéseik gazdaságilag megalapozottak.

A szocialisták kikerülnék az újabb gödröket

Az MSZP elviekben támogatja a 2012-es nyári olimpia megrendezését - jelezte Kovács László. Hozzátette, hogy ehhez azonban konzultálni kívánnak a szakmai szervezetekkel, vagyis a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, illetve a főváros vezetésével. A pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy olimpiát nem kormányok, hanem városok szoktak rendezni, így különösen fontos a főváros szerepe. Kovács elkerülendőnek tartja, hogy olimpia helyett végül újabb gödrök éktelenkedjenek a városban, csupán a politikai csaták jegyében.

Kovács kultúrbotránynak tartja, hogy állami milliárdok felhasználásával játékfilmet még nem készítő "holmi reklámfilmes" rendezzen "szuperprodukciót". A párt azt sem tartja normálisnak, hogy egy írónak biztosítják a kísérletezést a filmkészítésre, miközben félszáz film vár befejezésre.