Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Internet alanyi jogon az MSZP-től

2006.02.10. 11:30
Gyakorlatilag végleges az MSZP választási programja. A szocialisták 45 pontban foglalták össze, kiknek mit adnának, ha folytathatják a kormányzást. A már-már rutinszerű vállalások - új alkotmány, média- és kulturális törvény, kisebb parlament, a sürgősségi betegállátás fejlesztése - mellett új elemként megjelenik az alanyi jogon járó internethasználat, az alsósok mindennapos testnevelése és a kistelepülési alsótagozatos osztály megtartása, valamint a kedvezményes rezsitarifák bevezetése.
A szociális kiigazítások után a jövő beruházásainak kell következniük - olvasható a szocialisták véglegesnek mondható választási programjában. Az "Erős köztársaság, sikeres Magyarország" címet, "Biztonság, igazságosság, bátorság" alcímet viselő dokumentum 45 pontban sorolja fel, hogy folytatná a kormányzást az MSZP. Nincsenek olyan látványos és hangzatos ígéretek, mint az ellenzéki oldalon, egy-két új ötlet mellett több a már 2002-ből ismert vállalás.

Konkrétumok nélkül

Az MSZP a négy évvel ezelőttitől eltérően nem ígéri azt, hogy nem lesz gázáremelés. Ellenben a programjuk szerint kedvezményes tarifákat vezetnek be a villanyáram-, a gáz- és a távhőszolgáltatásban, "annak érdekében, hogy mérsékeljük az átlagos, illetve átlag alatti jövedelműek terheit". Arról, hogy ez a kedvezményes tarifa mikorra születik meg, és mennyiben mérsékli a családok rezsiköltségét, nem derülnek ki részletek. Gyurcsány már erre a télre megígérte a távdíjszámla csökkentését a 100 lépés programban, ám érdemi lépések azóta sem történtek.

Abban azonban kétségkívül hasonlít a szocialista program a Fideszére - amelyre olyan gyengécske oldalvágásokkal utal, mint például: "az erős Magyarországhoz nem vezet út az adófizetők kontójára vállalt féktelen ígérgetésen keresztül -, hogy a jól hangzó szlogenek mellől hiányoznak a konkrétumok. Azonkívül, hogy a 200 ezer új munkahelyet elsősorban az európai uniós forrásokkal és az általuk generált beruházásokkal magyarázzák, nem tudunk meg sokat arról: mennyibe kerülne a költségvetésnek az MSZP győzelme.

Nemcsak a 200 ezer új munkahelyre vonatkozó ígéret tűnhet túlzottnak az elmúlt évek fényében - a szocialisták már 2002-ben is vállaltak hasonlót, ám a foglalkoztatáspolitika nem volt a kormány sikereágazata -, hanem a további görcsös ragaszkodás a 2010-es euróbevezetéshez is. Ugyancsak nincs újdonság abban, hogy a szocialisták vállalták a kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítását, valamint az országgyűlés létszámának csökkentését, az új médiatörvényt és a kulturális alaptörvény kibővítését.

Új és visszatérő ígéretek

Az egyes ágazatokra vonatkozó vállalások jelentős része is ismerős a 2002-es Medgyessy-féle, majd a 2004-es Gyurcsány által készített kormányprogramból, valamint a 100 lépésből. Így a szocialisták továbbra is ígérgetik a sürgősségi ellátás fejlesztését - tudják, mentő 15 perc alatt bárhová, mentőhelikopterek, leszállópályák; ezekről 1998 óta csak beszélnek a kormányok -, nagyszabású kórházfelújításokat, a nemzeti rákellenes program és a talán csak nevében létező népegészségügyi program folytatását ígérik.

Újnak tűnik néhány, az oktatást és a kultúrát érintő vállalás. Így azzal szemben, hogy a kormányzati ciklusban a kistérségi keretek között, több település által fenntartott óvoda- és iskolamodellt részesítették előnyben, a programban most az szerepel: "lehetővé tesszük, hogy minden gyerek óvodába járhasson saját településén", valamint az: "ha szükséges, kiegészítő támogatások nyújtásával is hozzájárulunk, hogy az alsótagozatos osztályok a kistelepüléseken is fennmaradhassanak".

Választott régiók

Az MSZP újból hitet tett a választott regionális önkormányzatok megteremtése mellett. Az iparűzési adó megszüntetése miatt kieső önkormányzati bevételeket a program szerint a központi büdzséből fedeznék, ez akár 300 milliárd forinttal is terhelheti a költségvetést. Ezenkívül lényegében egyetlen szocialista ígéret hatása számolható többé-kevésbé pontosan: az, hogy a "jövedelemcentralizáció mértékét legalább 2 százalékponttal" csökkentik a mostani 40 százalék fölötti szintről, több mint 400 milliárd forintos bevételkiesést jelent - persze kérdés, hogy a csökkentést hány év alatt valósítanák meg.

Néhány jól hangzó ígéret

A szocialisták új vállalásai között szerepel az, hogy az internet legyen alanyi jog, ennek érdekében "mindenki számára biztosítjuk az alapvető információs közszolgáltatásokhoz... a hozzáférést", és ösztönzik az informatikai eszközök elterjedését. Hogy az alanyi jog és a mindeki számára hozzáférhető net pontosan mit jelent - kiknek járna ingyen, milyen sávszélességgel és milyen mértékben korlátozott letöltési lehetőséggel -, az nem derül ki.

Hasonlóan ködös az az ígéret, miszerint csökkentik a heti törvényes munkaidőt, míg a napi munkaidőbe beépítik a munkaközi szünetet. A munkásembereknek megígérik, hogy érdekérvényesítésüket segíti az állam, ismét előveszik a képzettség szerint differenciált minimálbér gondolatát, törvényt ígérnek a tartósan állami tulajdonban maradó vagyonról, és minden konkrétum nélkül megígérték a budapesti fejlesztések felgyorsítását is.