Az MSZP frakció felsorakozott Gyurcsány mögé

2006.10.03. 18:19
Noha többen bírálatokat fogalmaztak meg a kormány működésével kapcsolatban, a miniszterelnököt nem érte bírálat. Az MSZP keddi frakcióülésén, a képviselőcsoport egyhangúan támogatásáról biztosította a maga ellen bizalmi szavazást kezdeményező Gyurcsány Ferencet.

Az MSZP-frakció egyhangú szavazással úgy döntött, hogy pénteken támogatni fogja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és a kormányprogramot a bizalmi szavazáson - jelentette be Lendvai Ildikó frakcióvezető kedden a képviselőcsoport ülése után.

Igent mondtak a kormányprogramra

Az MSZP frakcióvezetője elmondta: a lezajlott vitában minden hozzászóló támogatta a miniszterelnököt, a kormányt és annak programját. Igent mondunk a kormányprogram folytatására, nemet az alkotmányos keretek feldúlására és a parlamentarizmusnak adott ultimátumra - mondta Lendvai Ildikó. Mint hozzátette, a frakció a bizalmi szavazással "a magyar alkotmányosság és a magyar parlamentáris demokrácia mellett tett hitet".

A frakcióvezető leszögezte: a most megszavazott bizalomnak van alapja, előzménye és feltétele is. A feltétele az, hogy az ország számára hasznos és szükséges változások programjából nem elvenni, hanem inkább hozzátenni kell a kormánynak és frakciónak egyaránt. A választási eredményt firtató kérdésre Lendvai Ildikó úgy válaszolt, nem úgy szerepelt a szocialista párt, ahogy várták, de nem lehet azt állítani, hogy a szavazás valamiféle "népítélet" lenne.

"Nem nyertünk, a Fidesz ért el jobb eredményt" - tette hozzá az MSZP politikusa, ám megjegyezte: a polgármesterek választásánál mindössze százezerrel szavaztak kevesebben a kormányoldalra, ami a négymilliós szavazótáboron belül nem nagy eltérés.

Gyurcsány köszöni a vitát

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki az MSZP frakcióvezetőjével együtt nyilatkozott, megköszönte a nyílt vitát és a támogatást a képviselőcsoportnak. Kérdésre válaszolva elmondta, volt, aki szóba hozta a frakcióülésen, hogy rendkívüli kongresszust kellene összehívni a bizalmi szavazás előtt, ám ahogy hozzátette, erre csak akkor lenne szükség, ha a képviselőcsoport a kongresszus korábbi határozatát nem tudná teljesíteni, erről pedig nincs szó.

Egy másik kérdés kapcsán kifejtette, nem merült fel a bizalmatlansági indítvány benyújtása. Közlése szerint olyan vélemények elhangzottak a frakcióülésen, hogy mit lehetne jobban csinálni a jövőben. Példaként említette, hogy bár Magyarországon mindenki tisztában van a bürokrácia mértékével, az államigazgatási reform szükségességét mégis kevéssé értik az emberek. Ehhez is kapcsolódva úgy fogalmazott, nemcsak kommunikációs kérdés, miért szükségesek a reformok.

"Lehet ezt jobban csinálni"

A miniszterelnök szerint az a legfontosabb, hogy "nem lebeszélni kívántak sem az egyensúlyteremtésről, sem a reformokról, hanem azt mondják, miniszterelnök úr, biztosan lehet ezt jobban is csinálni". Gyurcsány Ferenc elmondta: Mécs Imre azt tanácsolta neki felszólalásában a balatonőszödi beszéde kapcsán, hogy mindig úgy beszéljen, hogy az olyan fülekhez is eljuthat, amelyeknek nem szánta. Hozzátette: sajnálja, ha bárkit sértettek nem a nyilvánosságnak szánt beszédének szavai.

Megjegyezte ugyanakkor: a beszéddel támogatókat akart szerezni fontos döntésekhez, így az a küzdelem eszközévé vált, és nem teljesen fair azon számon kérni a kiegyensúlyozott, nyilvános megszólalás jegyeit. Érezhető volt, hogy az Orbán Viktor által megfogalmazott ultimátum "összehozta" a szocialista képviselőket - mondta el a távirati irodának a frakcióülés egyik, magát megnevezni nem óhajtó résztvevője.

Magda változtatna a csomagon

A felszólalók magát Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nem bírálták, egy-két olyan észrevétel fogalmazódott meg, hogy a kormányfő időnként nagyobb empátiát tanúsíthatna. Bíráló hangok a kormány munkájáról hangzottak el. A kritikákat elsősorban a liberális minisztereknek, név szerint Kóka Jánosnak és Molnár Lajosnak címezték, amikor a felszólalók azt fejtegették, hogy a konvergenciaprogramról nyilvánosságra hozott információk milyen hatással voltak a szocialista pártnak az önkormányzati választáson elért eredményére.

Információink szerint Magda Sándor durván beszélt az MSZP frakcióülésén, de konkrét dolgokat nem mondott, csupán amellett érvelt, hogy a csomagon kellene változtatni. Jánosi György azt mondta, a kormányfőről szóló bizalmi szavazást a kongresszusnak kellene levezényelnie. Juhász Gábor a személyi döntéseket és a megszorításokat kritizálta, de mindannyian támogatták Gyurcsányt. Karsai József állítólag üvöltözve kelt a miniszterelnök védelmére.