Árpád
-2 °C
9 °C

Juhász: a PM az MSZP-t sem tájékoztatta az adóváltozásokról

2003.07.24. 12:49
Az MSZP parlamenti frakciója és párt elnöksége László Csaba pénzügyminiszter meghallgatásakor nem kapott tájékoztatást az adótábla módosításáról - állította Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettes. A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportja ezért újabb egyeztetést javasol, ahol az SZDSZ ellenállását is kiváltó PM-javaslattal szemben újra áttekintenék a gyógyszerek, a gyermekneveléssel kapcsolatos árucikkek és az energiahordozók áfájának változását.
Nem osztjuk azt a véleményt, hogy csak az adóemeléssel érhető el a költségvetés forrásainak növelése - jelentette ki Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, hogy László Csaba a pártelnökségnél és képviselőcsoportnál adott tájékoztatásában nem szerepelt számos olyan tétel, amely a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos kormányjavaslatba néhány héttel később bekerült.

Az MSZP három tételt tárgyalna

A koalíciós partner, az SZDSZ ellenállását is kiváltó pénzügyminisztériumi tervezettel szemben a nagyobbik kormánypárt politikusa szintén leszögezte, három területen új egyeztetést kezdeményez a tárcával. A szocialisták ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy a 13. havi nyugdíjakat a törvényben megjelölt módon fizessék ki, valamint a 13. havi fizetések is az eddig megszokott időpontokban kerüljenek a munkavállalók számláira. Az MSZP kiállva a lakásügyi kormánybiztos mellett egyetért azzal is, hogy ne szűnjön meg teljes mértékben a lakáshitelek adókedvezménye. A nagyobbik kormánypárt frakciója át akarja tekinteni az adótábla módosítását is: miért pont a 23 százalékos kategóriába sorolták az energiahordozókat, okoz-e ellátási nehézségeket a kórházakban a gyógyszerek javasolt áfája, valamint újratárgyalnák a gyermekneveléssel kapcsolatos árucikkek forgalmi adójának megváltoztatására tett javaslatot is.

Ismét beszámoltatnák László Csabát

Nyakó István, a szocialista párt szóvivője elmondta, hogy a párt elnöksége a közeli napokban rendkívüli ülésen tájékozódik a kialakult helyzetről. A megbeszélésre ismét meghívót kap László Csaba. Az Index kérdésére mind Juhász, mind Nyakó leszögezte, hogy a miniszter előző tájékoztatójában nem szerepelt az adótábla módosításának terve. Az MSZP szerint egyébként az adónövelés helyett a forrásokat többek között az ÁPV Rt. vagyonhasznosításával, a közigazgatás további racionalizálásával és az állami kiadások csökkentésével is el lehet érni. Juhász azonban kiemelte, hibának tartaná, hogy maga nevezze meg azokat a területeket, ahol pótolni lehet az adónövelés elmaradásából származó kiesést, mint mondta: "a számolgatás a PM dolga, a miénk a mérlegelés". Az SZDSZ által kifogásolt szja-növeléssel kapcsolatban a frakcióvezető-helyettes azt mondta: türelemmel és nyugalommal állnak a koalícióspartnerrel folytatott tárgyalás elé.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.