Vilmos
18 °C
28 °C

MSZP-politikusok a 'második félidő' feladatairól

2004.08.28. 21:23
A kormányfő lemondásához vezető folyamat messze állt a puccstól, ahogy a jelöltekről sem a tagság és a párt többi testületének a háta mögött született döntés, jelentette ki Agárdon Kovács László.
Az MSZP négy vezető politikusa szerint a választók bizalmának visszaszerzése, a párt baloldali "arcélének" erősítése és nyitottabbá tétele, a kormány és a párt közötti összhang erősítése az MSZP legfontosabb feladata a következő időszakban.

Kovács László pártelnök, Jánosi György, a választmány elnöke, Szekeres Imre alelnök és Horn Gyula volt miniszterelnök erről szombaton Agárdon, az MSZP Fejér Megyei Szövetsége vidám nyárbúcsúztató programja keretében rendezett politikai fórumon beszélt.

"Az MSZP-nek egy kihívást kell megválaszolnia, mégpedig azt, hogyan lehet az elvesztett bizalmat visszaszerezni" - hangsúlyozta Horn Gyula. A volt kormányfő szerint "új stílusra és új politizálásra" van szükség.

"Én nem féltem ezt a pártot, voltak már nekünk nehezebb időszakaink is. Bíztató, hogy a szocialista politikusok eltökéltek abban, hogy sok mindent megváltoztatnak" - tette hozzá a politikus.

Szekeres Imre szerint olyan változást kell végigvinni, "amiben benne van" a helyi szervezetek nagyobb önállósága, de a nagyobb fegyelem is.

Mint mondta, a következő időszakban áttekintik a 176 egyéni választókerület helyzetét, továbbá tervezik egy olyan pártparlament összehívását, amelyben helyet kapna valamennyi egyéni választókerület egy-egy képviselője. A testület közvetlenül részt venne a döntéshozatalban, "megteremtve a párttagság és az elnökség közötti közvetlen kapcsolatot."

Jánosi György azt hangsúlyozta, hogy az "első félidőt" megnyerte az MSZP, de fontos, hogy a most következő "második félidőben" a párt "baloldali arcélét erősítő" programot fogadjon el.

"Erkölcsi megújulási folyamatot is el kell indítani, és azzal együtt nyitottá kell tenni a pártot. Nyitottá, hogy elvenebb kapcsolatai legyenek helyi csoportjainknak a helyi társadalommal (...), mert fontos, hogy érzékeljük az emberek véleményét, és azt megismerje a kormányzat és a pártvezetés is" - mondta a választmány elnöke.

A rendezvény résztvevői a kormányfő lemondásával kapcsolatos eseményekről, az oda vezető okokról is kérdezték a politikusokat. Kovács László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "nem volt semmiféle puccs", mindkét kormányfő-jelölt jelölésénél "demokratikus döntés született, és nem valamiféle szűk megegyezés a tagság és a párt többi testületének a háta mögött."

Hozzátette: fontos, hogy a jövőben jobb legyen az összhang a kormány és a párt között, amit úgy lehet elérni, ha mindkettő azt csinálja, ami elsősorban a feladata. Kérdésre válaszolva Jánosi György kifejtette: bölcs döntés volt, hogy a kormányfő lemondásával kapcsolatosan a köztársasági elnök álláspontját fogadják el.

"Most ebben a helyzetben nem jó, ha a jogi viták uralják el a terepet. Kár lett volna politikai huzavonába kezdeni" - mondta. Hozzátette: a dolog jó oldala, hogy a 30 nap alatt a nagy legitimitású miniszterelnök-jelöltnek lesz ideje a kormányzati munkára való alapos felkészülésre.