Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Magyarok üzentek Amerikának a Deák térről

2001.09.21. 13:43
Üzenet a terrorizmus ellen címmel tartott demonstrációt az MSZP a Deák téri metró aluljáróban. A politikusok és más ismert személyek mellett bárki leírhatta gondolatait, üzenetét Amerikának az erre a célra elhelyezett táblán. Az MSZP vezetői elítélték a terrortámadásokat, és közös cselekvésre szólítottak fel "egy félelem- és gyűlöletmentes, békés, emberi világért!"
Ön mit üzen Amerikának? - kérdezte az MSZP a Deák téri metró aluljáróban. Az erre a célra elhelyezett táblán bárki kifejezhette együttérzését, illetve üzenhetett Amerikának, az áldozatok hozzátartozóinak. Üzenetüket politikusok és más ismert személyek - például Szegvári Katalin és Jancsó Miklós - is elküldték. Az MSZP színeiben többek között megjelent Kovács László az MSZP pártelnöke, Juhász Ferenc alelnök, Medgyessy Péter miniszetelnök-jelölt, Keller László képviselő és Doszpot Péter képviselőjelölt is.

Kovács László beszédében elmondta: "2001. szeptember 11-én új, fájdalmas korszak kezdődött az emberiség történelmében. A világ már nem lesz olyan, mint azelőtt volt. A Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni támadással a magukat globalizációellenesként meghatározó terrorszervezetek bizonyították: valódi célpontjuk az emberiség és az emberi élet".

Az MSZP véleménye szerint: "Mindannyiunk kötelessége, hogy megállítsuk és megszüntessük a gyűlölet és az erőszak e legkegyetlenebb megnyilvánulásait. Mindannyiunk dolga, hogy közösen tegyünk a rettegés ellen úgy, hogy a demokrácia és a szolidaritás erősítésére összpontosítunk. Egy félelem- és gyűlöletmentes, békés, emberi világért!"