Szocialista bojkott a köztévé hírműsorai ellen

2001.10.02. 15:31
Az MSZP politikusai a jövőben nem adnak nyilatkozatot a közszolgálati televízió hírműsorainak, így sem A Hét, sem pedig a Híradó nem számíthat szocialista nyilatkozatra - tartalmazza a párt keddi közleménye. Gulyás István Híradó-főszerkesztő megmosolyogta a kommünikét, majd közölte: nem kívánja kommentálni annak tartalmát.
"A Magyar Szocialista Párt immár sokadszorra kénytelen megállapítani: a Magyar Televízió hírműsorai, a Híradó és A Hét a Fidesz és a MIÉP által vezérelt propagandaműsor, ezért nem felelnek meg a pártatlan és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, így a párt a jövőben nem ad önálló nyilatkozatot az MTV hírműsorainak" - tartalmazza a szocialista párt keddi közleménye.

Kondor belső vizsgálatot rendelt el
A Magyar Rádió elnöke belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy ki tájékoztatta félre az MSZP alelnökét az ügyben, hogy bármiféle belső utasítás korlátozná az ellenzéki pártok megnyilvánulásait a közszolgálati rádió műsoraiban. Ezt Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke tudatta kedden közleményben. Kondor Katalin a szocialista párt segítségét kérte abban, hogy kiderüljön: ki tévesztette meg a legnagyobb ellenzéki pártot és tájékoztatójuk
Leszögezik: példát szolgáltatott erre A Hét több, egyes pártok politikai érdekeit alantas módszerekkel szolgáló műsora. A manipulációsorozatba illik az egyházi vezetőket az átvilágítás kapcsán besározó riportsorozat, vagy néhai Vancsik Zoltán képviselőről szóló, az ORTT által is kegyeletsértőnek ítélt műsor - hansúlyozzák a szocialisták, hozzátéve: a folyamatot betetézte az m1 Híradójának hétfő esti adása, amelyben politikailag célzatos félretájékoztatással, a tényekkel és az elhangzottak valós tartalmával ellentétben kommentálták az MSZP alelnökének nyilatkozatát.

Mindezek alapján az MSZP a Híradó és A Hét műsorát nem tekinti közszolgálatinak. Az MSZP politikusai a nézők érdekében továbbra is elfogadják a meghívásokat az MTV olyan műsoraiba, amelyek politikai befolyástól mentesen lehetőséget adnak a nézőknek a szabad véleményalkotásra.

Gulyás István, Híradó-főszerkesztő az Indextől értesülve megmosolyogta a kommünikét, majd közölte: nem kommentálja annak tartalmát.