Mária
-6 °C
-2 °C

MSZP: szigorodó frakciófegyelem?

2003.10.10. 12:27
Többen szorgalmazzák a szocialista képviselőcsoporton belül, hogy a frakcióvezetés a jövőben az eddiginél szigorúbban tartassa be a szavazógomb "helyes használatát". Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes szerint ezt bárki felvetheti, ám ők nem erőltetik. A párton belüli illetve a koalíciós partnerrel kialakult viták rendezése a költségvetés végszavazása előtt különösen fontos, így az MSZP keddi elnökségi ülésén is foglalkoztak az SZDSZ képviselői, különösképpen Bőhm András minapi parlamenti felszólalásával.
Továbbra sem sikerült teljesen rendezni az MSZP-n belüli konfliktusokat: a Népszabadság szerint a héten a frakció informális ülésén többen is bírálták Kovács László pártelnököt, mert hétfőn ismét "elmulasztotta megszavazni" Gyurcsány Ferenc miniszter egy válaszát, ami kis híján ahhoz vezetett, hogy leszavazták a sportminisztert. Gyurcsány ezt később nyilvános fórumon is szóvá tette. Ennek is köszönhető, hogy az elnökség a jövő hétfői frakcióülésen lehetőséget teremt a képviselőknek, hogy elmondják véleményüket: szükséges-e a szigorítás, mondta az Indexnek Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes. "A vezetőség ezt nem erőlteti" - tette hozzá.

Rendteremtésre készülnek

Ugyanakkor szocalista forrásokból az Index úgy értesült, hogy az MSZP frakcióban többen szigorítanák a fegyelmet. A képviselőcsoportban kötelezővé tennék, hogy a képviselők például támogassák szavazataikkal az interpellációkra adott miniszteri választ és a frakción belül kialakított álláspontot.

Ellenzékiként viselkedő SZDSZ-esek

A szocialisták kedden újabb támadást voltak kénytelenek elszenvedni, ezúttal az MSZP-n kívülről, ám a koalíción belülről. Bőhm András SZDSZ-es politikus, szocialista politikusok szerint "ellenzékiként viselkedett", amikor a parlamentben éles támadást intézett a koalíciós partner ellen. Szerinte az SZDSZ tompítaná a nyilvános konfliktusokat, ezzel szemben az MSZP és a kormány "rosszul leplezett indulattal támadja" a kisebbik koalíciós partnert az önkormányzatok költségvetésének jövő évi megszorítása miatt. Előzőleg többek között Ungár Klára és Gusztos Péter SZDSZ-es politikusok is bírálták a kormányt valamint az MSZP-t.

Hétfőn tisztázó megbeszélés

Bőhm bírálata szóba került a szocialista párt elnökségi ülésén is. Úgy tudjuk, hogy élesen kritizálták a koalíciós párt képviselőjét. Leghevesebben Toller László támadta Bőhmöt. A szocialista politikus az Indexnek azt mondta: a jövő hétfői frakcióülésen akarja elmondani, mit gondol erről a témáról, nem pedig a sajtón keresztül üzengetni. Bőhm András az Indexnek cáfolta, hogy keddi felszólalása miatt akár saját, akár a koalíciós párt részéről megkeresték volna.