Vilma
-7 °C
4 °C

Újra büntetné a gyűlöletbeszédet az MSZP

2006.09.04. 13:41
Büntetendővé tenné a gyűlöletbeszédet az MSZP jogi kabinete, mert szerintük például Jan Slota kijelentései is rámuatnak arra, mennyire veszélyes, ha kisebbségeket sértegenek.

"A Magyar Szocialista Párt Jogi és Közigazgatási Tagozata továbbra is szükségesnek tartja a gyűlöletbeszéd büntetendővé tételét. Egész Európa tanúja lehetett, hogy egy felelőtlen szlovák politikus kirekesztő kijelentései milyen következményekkel járnak" - olovasható Bárándy Gergely hétfői közleményében.

"Nemcsak a szlovákiai magyar kisebbséget, illetve minden jóérzésű magyar embert sértettek becsületükben Jan Slota mondatai, de a kijelentések, bár tettlegességre közvetlenül nem hívtak fel, többekből azt a reakciót váltották ki, hogy kisebbségek tagjait megverjék, megalázzák, megfélemlítsék" - írja közleményében.

Az MSZP Jogi Tagozata felhívja a figyelmet, hogy a szlovák politikus szavai a hatályos magyar büntető törvénykönyv szerint nem minősülnek bűncselekménynek, de még csak szabálysértésnek sem. A történtek viszont ismét azt mutatják, hogy a cselekmény veszélyes a társadalomra. A Jogi Tagozat már korábban nyilvánosságra hozott egy koncepciót, amely alapján az Alkotmánnyal, illetve az Alkotmánybíróság határozataival összhangban büntetendővé lehetne nyilvánítani a gyűlöletbeszédet. Ezért ismételten felhívjuk a figyelmet a jogi szabályozás szükségességére, és kérjük az MSZP koalíciós partnereit, és a szakmák képviselőit, hogy támogassák kodifikációs törekvéseinket.

Az MSZP többször próbálkozott már a gyűlöletbeszéd szigorúbb büntetésével, de ezt az SZDSZ hevesen ellenezte, és az alkotmánybíróság is alkotmányellenesnek, a véleményszabadságot sértőnek találta a szocialisták eddigi kezdeményezéseit.

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő az Indexnek azt mondta, a gyűlöletbeszéd nem börtön kérdése, hanem a politikai kultúráé. Eörsi érti a Szlovákiában történtek miatti érzelmeket, de szerinte a politikának kellene elhatárolódnia az ilyen jellegű kijelentésektől. "Szlovákiában a rendőrök fellépnek a huligánok ellen, de Slota ellen soha nem fognak, és ezen kell elgondolkodni" - mondta.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.