Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a költségvetés miatt

2000.12.11. 15:31
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a költségvetés ügyében - közölte Kovács László elnök a párt hétfői, budapesti frakcióülését követő sajtótájékoztatón. Kovács szerint ugyanis a kormány ismét törvénysértő módon adta be a tervezetet. A tájékoztatón Kovács bejelentette: Nagy Sándort választotta vezetőjévé az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja.
Nagyra 72-en, a másik jelöltre, Lamperth Mónikára 51-en adták szavazatukat. Az új frakcióvezető-helyettesek Katona Béla, Baráth Etele és Keller László lettek, Vancsik Zoltánt pedig megerősítették frakcióvezető-helyettesi posztján.

Nagy Sándor
Az MSZP új frakcióvezetője
Az új frakcióvezető bemutatkozásképpen elmondta, hogy személye erősíteni fogja az összetartást a párton belül, annak ellenére, hogy sokan úgy tartották, Nagy Sándor nem alkalmazkodik majd az MSZP elnökségéhez. ,,Ez a párt továbbra is higgadt, érvelő erő lesz, szemben a kormány hangoskodó, blöffölő politikai magatartásával. A volt szakszervezeti vezető szerint a párt következő feladata az lesz, hogy megvizsgálják a parlamenti bizottságok és a különböző munkacsoportok vezetőségeinek személyi összetételét, mert a szocialisták nem akarnak átfedéseket a vezetésben.

A kabinet politikája ellen Kovács László emelt kifogást, amikor kijelentette: nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz, melyben nyilvános vita lehetőségét ajánlja fel a miniszterelnöknek, aki nyilatkozataiban és politikai magatartásával rendre az ellenzék alkotmányos szerepét kérdőjelezi meg. Kovács szerint Orbán mellett Kövér László, a Fidesz pártelnöke jár élen a párt becsmérlésében, amikor természeti csapásokhoz hasonlítja egy jogállam politikai ellenzékét.

A miniszterelnök eddig visszautasítota a hasonló kihívásokat, mondván: a személyes és nyilvános politikai viták a választási időszakban válnak aktuálissá.