Kilépett az MSZP-ből a cigánytagozat volt vezetője

2005.02.20. 18:56
Csík Tamás a héten lemondott az MSZP országos cigánytagozatának elnöki posztjáról, most meg a pártból is kilépett. A polikus vasárnap bejelentette, hogy a Centrum Pártban folytatná pályafutását.

Információink szerint az elmúlt hetekben az MSZP országos cigánytagozatának az elnöksége bizalmatlansági indítványt akart benyújtani a novemberben újraválasztott elnök, Csík Tamás ellen, aki viszont még az ügy kipattanása előtt lemondott a posztjáról. Csík Tamás most vasárnap bejelentette, hogy kilépett az MSZP-ből, és hogy a politikai pályafutását a Centrum Pártban folytatja.

A kormánypárt cigánytagozatának több elnökségi tagja azt nyilatkozta az Indexnek, hogy Csík Tamást többek között azért akarták elmozdítani, mert az elmúlt másfél évben nem történt meg a vidéki szervezetek létrehozása, és a lemondott elnök az utóbbi években többször szembekerült az MSZP vezetésével. Kállai Katalin romaügyi miniszteri biztos tisztújítást kezdeményez.

Középre tart

Csík Tamás vasárnap azt mondta, hogy már tárgyalt a belépéséről a Centrum Párt vezetőségével, és a vezetőség egy nap alatt befogadta az új alapokra helyezett, cigány reformpolitikáról szóló programját. Az Index információi szerint a Centrum Pártnál egyelőre nincs napirenden Csík belépése, amellyel még a párt több szervezetének foglalkoznia kell. Csík Tamás szerint a Centrum Párton belül cigányügyi referensként dolgozik majd.

Csík Tamás az MTI-nek elmondta, hogy politikai pályafutását azért folytatja a Centrum Pártban, mert ez az a párt, amely "nem csapta be még a cigányokat se jobbról, se balról".